Előpigmentálás festett szőke hajnál is szükséges?
Figyelt kérdés
Festett szőke hajam van, világos barna lenövéssel. Sose volt leszívatva, csak Alfaparf 10.21-el volt festve. Kb. egy éve kezdtem el ezzel festeni, azóta már szépen kiszőkült, illetve használtam hamvasító sampont is.
Most úgy döntöttem váltok, és a vöröses barnára (sötét rézvörös féle) esett a választásom. Olvasgattam, hogyan kell szőkéből barnára vagy vörösre festeni és többen írták az előpigmentálást a folyamat részeként. Viszont most nem tudom, hogy ez csak a szőkére szivatott hajra vagy a simán festettre is vonatkozik? (mivel a hajam nem ez a nagyon hamvas szőke, inkább kicsit sárgásabb, természetesebb hatású ezért gondolom ebben még maradt egy kevéske pigment, de javítsatok ki ha tévedek)
2019. jan. 22. 20:37
1/2 anonim válasza:
A szőkére festett és a szivatott az ugyanaz. Mármint értem, hogy nem lett külön leszivatva a hajad hanem csak festve, de az is ugyanúgy hidrogén peroxiddal működik tehát ilyen szempontból nincs a kettő között különbség. Ha vöröses barnára akarod festeni és van sárgás pigment a hajadban, akkor nem kell előtte visszapigmentálni, rögtön ráfestheted. Viszont arra nagyon vigyázz hogy ne legyen túl sötét az árnyalat amit választasz mert a szőkített haj könnyen beszívja a sötétbarnát és befeketedik. 1-2 árnyalattal világosabbat kenj rá mint amilyet szeretnél
2/2 A kérdező kommentje:
Hű, ezt jó tudni! Köszönöm a választ:)
2019. jan. 24. 18:48
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!