Mit csináljak a hajammal, ha a fodrász túl sötétre festette benne a melírt?
A hajamat a fodrász több színre festi már 1 éve. Tavaly az alap vörös volt, abba kerültek sötét és világosszőke tincsek, és pár sötétbarnát is tett bele a váll alá érő hajamba.
Most kértem, hogy sok szőkét szeretnék a hajamba, és a vöröst hagyjuk el, és nem akarok sötétet, mert rettentően sápaszt. Azt mondta, tesz bele sötétbarnát, hogy megtörje a szőkét.
Viszont az eredmény nagyon sötét lett. Sok de vékony szőke tincsek a sötétbarnában. Ezt itthon láttam meg jobban, és bele vagyok betegedve. Öregít, sápaszt és nem tudom mit kezdjek vele.
A fodrászom nem tudna leoldani valamivel? Vagy szedjem ki a hajamból azokat a sávokat és menjek rá valamilyen színeltávolítóval?
Nem merek a tükörbe nézni, mert az nem én vagyok. Már kibőgtem magam, és olyan elkeseredett vagyok. Nagyon régen mikor itthon próbáltam világosabb árnyalatot, a bolti hajfesték csak világosbarnára tudta kiszívni az akkor vörös hajamat, ezért bolti hajfestéket inkább nem vennék, a 9%-os hidrogén meg tönkretenné.
15 évvel ezelőtt volt világosszőke melír az akkor vörös hajamban, és gyönyörűen áll, de az egy másik üzlet volt és már megszűnt. Aztán maradtam a vörösnél, és most már szőkére váltanék, de most nem jött össze. Mit csináljak?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
1. Vagy megszokod aztán a következő alkalommal másképp.
2. Másik fodrászhoz menj aki rendbeteszi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!