Pattanások utáni piros foltok, hegek esetén férfiáknak kihez érdemes fodulni ill. mit érdemes tenni?
Sziasztok,
F/23 vagyok. 20/21 éves koromban hirtelen elkezdett pattanásos lenni az arcom, főleg oldalt és a két szemöldököm körül. Zavart mert gyulladt és piros pattanások voltak. Jártam bőrgyógyászhoz, először kaptam kenőcsöket, általa felírt antibiotikumos arclemosót, majd kesőbb 3 hónapig szedtem antibiotikumot, akkor elmúlott majd megint jelentkeztek, aztán ismét kenőcsök és arclemosót használtam. Az utóbbi év első felében pedig az volt, hogy enyhült a dolog, kijött 4-5 pattanás, majd 2-3 hétig semmi, szépen gyógyult majd kezdődött előről. Az utolsó félévben pedig folyamatosan jártam kondizni, szaladni, egészségesebben étkeztem, sok fehérjét ettem, disznóhúsról szinte teljesen lemondtam, és több hónapig újra pattanásmentes lett az arcom, már örültem is, de 2 hete megint előjöttet pedig ugyan az maradt az életvitelem. Ezek is zavarnak és ráadásul ott vannak a hegek amik régebbről maradtak. Egyrészt ezeket szeretném eltüntetni, másrészt pedig valaki nagyon profi bőrgyógyászt, allergológust keresek aki tényleg rá tud jönni az okokra és hajlandó vagyok bármiféle vérvétel, mintavétel, analízis elvégzésére, mert már nagyon szeretnék megszabadulni. A fél év alatt nagyon sokat javult az arcom, de amióta újra előjöttek még a régi hegek is amik egyébként nagyon sokat halváynodtak, most újra pirosabbak lettek. Ötleteket, tanácsokat esetleg bőrgyógyász vagy allergológus ajánlásokat is szívesen fogadok. Köszönöm
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!