Hogyan tudom ezt az eljárást otthon alkalmazni pattanáshegek ellen?
Szőkítésről lenne szó, bármilyen furán hangzik. A lényeg annyi, hogy nemrég párszor jártam egy kozmetikushoz, aki valamilyen szőkítőpasztát kent a hátamon lévő pattanáshegekre, és egész szépen kihalványította őket 3-4 ilyen kezelés után (mondjuk azért még látszanak). Hidrogén-peroxidot használt, viszont nem tudom, mivel keverte el, hogy egy fehér pasztát kapjon.
Az arcomon nagyon sok piros folt van, amit jó lenne ezzel a módszerrel halványítani, mint ahogy a hátamon is siekrült. Viszont rájöttem ezután a pár alkalom után, hogy annyira szívesen nem mennék vissza ehhez a kozmetikushoz (volt pár apróság, ami nem tetszett, mármint, ahogy a pénzügyeket kezelte), szóval gondoltam, talán én is meg tudnám csinálni ezt itthon. Nem vagyok egy kémiai zseni, de a kozmetikus is mindössze összekevert hirdogén-peroxidot valamilyen porral, ezt a pasztát rákente a bőrömre, és 5 perc múlva lemosta. Neten láttam hidrogén-peroxidot, viszont elvileg patikában vényköteles. Honnan tudnám beszerezni, és mi lehet vajon az a por, amivel még elegyítette a kozmetikus?
Aki pedig hülyeségnek tartja az egészet, és jön ide trollkodni, hogy ugyan már, szőkítés a bőrön, úgysem használ, az lécci ne pocsékolja az idejét felesleges kommentelésre. Valóban szokatlan eljárásról van szó, de nekem bevált. Tudom, nem szabad ezzel játszani, nem egy veszélytelen módszer, ezért kérem, hogyha valaki tud segíteni, az tegye meg.
A válaszokat előre is köszönöm!
Higította, ugyanis a tömény hidrogén peroxid nagyon veszélyes.
Otthon is fel tudod higítani. Ha folyékonyat szeretnél, vízzel, ha pasztát, akkor agyagporral pl. A neten vannak erre receptek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!