Vannak olyan körömerősítők, amelyek beváltak?
Az igazi erősítés belülről indul.
Ezek a körömre kenhető ápolók nem érnek semmit, nem hatolnak át a körömlemezen, tehát csak a köröm felszínét védik.
Azok a jók, amikor fel kell bolyhozni a köröm felszínét és úgy bejuttatni az ápoló anyagot, lásd japán manikűr.
Meg kell, hogy cáfoljam az előttem lévő hozzászólót. Én 16 éves koromig rágtam a körmöm, míg egyszer elhatároztam, hogy leszokom róla. 1 éven keresztül vékony lap/papír volt a körmöm, visszatudtam hajlítani és folyamatosan betört. De egyik nap besokaltam és gondoltam el megyek venni valami jó kis körömerősítőt. Rossmannban vettem a Lovely körömápolószerei közül a rózsaszínt. Nagyon sok vitamin van benne és tényleg segített. Minden nap bekentem vele. 1 hónap múlva annyira erős lett a körmöm. Most már 1-2 centisre is megtudom növeszteni úgy, hogy egyáltalán nem törik be és sokan megjegyzik, hogy mennyire erős, meg hogy lett ilyen. Én csak ajánlani tudom. 350Ft körül van az ára.
19/L
Köszönöm a válaszokat.:)
Majd kipróbálom mind2-t.Amúgy nagyon nem szeretem a körmöm, mert állandóan letörik, berepedezik, meg ha megnő, szinte hajlítani lehet, olyan gyenge.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!