Kezdőoldal » Szépség és divat » Bőr- és hajápolás » Nem értem. Most ez mit jelent?

Nem értem. Most ez mit jelent?

Figyelt kérdés

Tartós hajegyenesítést szerettem volna, el is mentem egy szakemberhez. Megnézte a hajam állapotát, tájékoztatott mindenről. Én tudomásul vettem mindent, nem volt semmi gondom, így elvállalt. Akkor személyesen nem tudott időpontot adni, arra kért hogy aznap este írjak rá Messengeren. Én aznap elfelejtettem neki írni, így csak másnap írtam az időponttal kapcsolatban. Napokig nem nézte meg, majd leláttamozta és nem írt semmit. Írtam még egy üzenetet, bízva abban hogy csak elfelejtett válaszolni. Azt is le láttamozta, mégsem írt. Majd egy hét leforgása alatt ezt a választ kaptam a harmadik üzenetemre:

Kedves xy!


Köszönöm, hogy érdeklődtél a haj helyreállítási szolgáltatásaim iránt. Azonban az alapos megbeszélés után úgy döntöttem, hogy ebben az esetben nem tudom vállalni a szolgáltatás nyújtását. A legjobb eredmények eléréséhez fontos az együttműködés és az ajánlások betartása mindkét fél részéről. Bizonyos kétségeim vannak afelől, hogy garantálni tudom a kívánt eredményt, ezért úgy gondolom, hogy ez a döntés mindkettőnk számára a legjobb.


Sok sikert kívánok a megfelelő szakember megtalálásához, aki segít elérni a céljait.

Köszönöm a megértést!


Üdvözlettel,

Xy


Most ez mit jelent? Én csináltam valamit rosszul? Az a baja hogy nem aznap, hanem csak másnap írtam? Komolyan nem értem. Most kereshetek másik szakembert..



okt. 4. 18:20
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

"A legjobb eredmények eléréséhez fontos az együttműködés és az ajánlások betartása mindkét fél részéről." mondjuk ez a része elég fura. De amúgy szerintem szimplán túl tele van, nincs ideje/kedve plusz egy vendéghez, vagy lehet már nem annyira csinál tartós hajegyenesítést, és végén úgy döntött, hogy inkább téged is lepattint.


Mindenesetre ha jól értem, nem is nagyon volt esélyed bármit is rosszul csinálni, szerintem itt nem arról van szó, szimplán nem akart még egy valakit bevállalni hajegyenesítésre, mondjuk persze azt mondhatta volna élőben is...

okt. 4. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

Semmit nem csináltál rosszul.

Szerintem miután alaposan átgondolta, és elemezte párszor magában, hogy mit beszéltetek, mi a kívánságod, ő mit tud kihozni, valószínűleg mégsem tudta volna garantálni azt az eredményt, amit akartál.

Kicsit írhatnál arról, hogy mit beszéltetek pontosan, mire utal az a rész, amit az egyes is idézett.

Én ezt úgy értelmezem (hangsúlyozom, hogy ÉN), hogy valami ajánlást nem akartál betartani, ami mondjuk a kezelés utánra vonatkozott volna. Legyen az pontos termék, vagy hogy hogyan óvd a hajad.

okt. 4. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Mondjuk kicsit fura az üzenet, mint egy automatizált körüzenet. Először tegez, aztán magáz.

Nyugodtan értékeld negatívan, lássák mások, hogy nem korrekt. Ha tényleg sehol nem csúszott félre a kommunikáció, akkor ez nagyon gáz egy szakembertől.

okt. 4. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
0%
Legyél kopasz inkább.
okt. 4. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
0%

"A legjobb eredmények eléréséhez fontos az együttműködés és az ajánlások betartása mindkét fél részéről. Bizonyos kétségeim vannak afelől, hogy garantálni tudom a kívánt eredményt, ezért úgy gondolom, hogy ez a döntés mindkettőnk számára a legjobb."


Otthon megnézte a naplóját és beírt egy időpontra.

Te csak másnap írtál.


Fodrászom, kozmetikusom egy időpontot elnézek, vagy idejében nem értesítem, többet nem fogad.

okt. 4. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Kedves utolsó ha tényleg amiatt csinálta ezt, mert nem aznap hanem másnap írtam neki, akkor ez eléggé nevetséges. Bárkinek közbe jöhet bármi, ezt neki meg kell értenie. Örüljön hogy hozzá akartam menni.
okt. 6. 20:46
 7/9 A kérdező kommentje:
2. válaszoló pedig én mindent betartottam volna, ezt el is mondtam neki. Még arra is hajlandó lettem volna hogy 8 ezer Ft-ért vegyek tőle szulfátmentes sampont.
okt. 6. 20:47
 8/9 A kérdező kommentje:
3-as nem magyar a hölgy, töri a magyart szóval szerintem ezért fogalmazott ilyen érdekesen.
okt. 6. 20:48
 9/9 anonim ***** válasza:
Az az igazság, hogy nagyon magas lovon ülnek a fodrászok (városunkban legalábbis, Bp. agglomeráció).
nov. 20. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!