Férfiaknál a rövid haj alapvetően nemrég óta lett a norma?
"Valószínűleg az olló elterjedése előtt nagyrészt a hosszú volt praktikus. Késsel vagy karddal nehéz rövid frizurát vágni."
Igen, de szerintem elég elterjedt lehetett az olló, hiszen az emberek nagyrészt a ruháikat is maguknak készítették (legalábbis egy valamennyit mindenképpen), és ahhoz is kellett olló.
Egyébként egyet értek mindennel, amit írtál;)
#12 Tényleg elég régi találmány. A Wikipédia szerint 3000-4000 éves az első ollószerű lelet (spring scrissors)
A modern olló ősét pedig az ókori Rómában találták fel mintegy 2000 évvel ezelőtt. Nagy tételben a XVII-XVIII. század körül kezdték el gyártani, bizonyára azután terjedt el általános eszközként.
A borbély szakma szintén létezett már a középkorban is, de a haj és szakállvágáson kívül sebet is varrt, fogat is húzott - mai szemmel nem túl higiénikusan.
A modern borbélyszalonok a XIX. század óta vannak. Ezalatt a 150-200 év alatt a rövidebbre vágott haj lett az általános. Ehhez még hozzájön az is, hogy az USA-ban 1960-as évek seregben egészen le kellett nyírva lenni a hajnak, és mindenkit soroztak is a Vietnámi háború miatt. Ez ellen akkor nagyon jól lehetett lázadni a bozontos, hosszúra hagyott hajjal-szakállal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!