Hányas naptejjel érdemes napozni?
Eddig nem sokat foglalkoztam ezzel, olyat használtam, ami épp a kezembe akadt. Viszont most szeretnék egy jobb naptejet venni.
Viszonylag fehér bőrű vagyok, de könnyen barnulok, ritkán égek le, és szeretem is, ha van egy kis színem. Hányas naptejet vegyek?
2. nem egeszségesebb, a napozas egeszseges (D vitamin beepulese, test termeszetes vedekezese)
csak a nagy UV sugarzas miatt korultekintoen kell napozni.
Ez nem induklás, össze vissza beszélsz hülyeségeket
Ha nincs időnk a biztonságos napozás szabályainak betartása mellett fokozatosan elérni az áhított bőrszínt, válasszuk inkább az önbarnító készítményeket. Alkalmazásuk azonban megtévesztő lehet, nem árt vigyáznunk, mert az így nyert barnaság nem nyújt védelmet az UV sugarak ellen. A napozás hatására a bőrben pigmentek képződnek, mely egyfelől a barna bőrszínt is biztosítja, másrészt pedig védelmet nyújt a leégés ellen. Az önbarnító kozmetikumok azonban csak felületi hatást váltanak ki, ezért a bőr természetes hámlásával maradéktalanul, körülbelül egy hét alatt eltávoznak, ahogy a barnaságunk is. Az önbarnító készítmények mellett se feledkezzünk meg tehát a megfelelő fényvédő krémek használatáról.
Valamint az önbarnító öregít is.
Tehát a napozás egészségsebb.
Te jó ég... Az önbarnító öregít? Ezt honnan veszed?
Az uv sugárzás nem egészséges holott van jótékony hatása, ez tény. Az is igaz, hogy az önbarnítóval nyert szín nem váltja ki a fényvédelmet, és ezt sokan nem tudják, nem értik és nem tartós ahogy a napozás során szerzett barnaság sem. De az uv sugárzás káros hatásai mellett eltörpülnek a jótékony hatások, mivel az uv sugárzás szemkárosító (szürke hályog), pigmentfoltokat okoz, égési sérüléseket okoz, öregíti a bőrt (igen, az uv sugárzás nem pedig az önbarnító!), és növeli a bőrrák kialakulásának kockázatát.
Nem is azt mondtam hogy az UV sugarzás az egeszséges:D Ha nem tudsz érvelni kiforgatod a másik szavait?
Amiket leirtal szintén akkor tortennek amikor nem megfelelően napozunk, nyugodtan olvass utána.
Nagyon nehezen feloldható ellentmondás ez a barnítók kozmetikájában! Ezek után persze már érthető, és magától értetődő, hogy a barnítószerek érzékenyebbé tehetik bőrünket a napsugárzás káros hatásaival szemben. Ezt persze az elmúlt öt év során többször tudományos kísérletekkel is igazolták. Könnyebben leégünk, és gyorsabban is öregszik a bőrünk, ha ilyesmiket használunk. Azt javaslom tehát: fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Védjük bőrünk egészségét úgy is, hogy kevés vagy akár semennyi önbarnító kozmetikumot nem használunk.
Továbba nem próbálom bizonyítani az igazam, nem érted, szerintem nem is fogod, nekem pedig ehhez nincs kedvem. Nyugodtan írj tovább hülyeségeket, de legalább a kérdező hadd napozzon nyugodtan, körültekintően, pihentetően 50 faktoros naptejjel. Jó barnulást! Koszonom.:)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!