Milyen haj illene hozzám?
Nyilván könnyebb lenne kép alapján, de azt nyilván nem szeretnék feltenni ide (máshova sem szoktam nagyon), de megpróbálom körbeírni magamat.
Hajam; ritka, vékony a lehető legrosszabb kategoria. Csinálhatok vele bármit, fonhatom, "süthetem", 8 kiló hajlakk után sem marad úgy ahogy kéne.
Nagyjából 2 évig volt póthajam, hogy minimálisan legalább azzal tudjam formázni az egészet, de most arról is lemondtam, mivel a minimális hajamat is megterhelte és emiatt is kevesebb lett.
A sajátom egyébként hosszú, de ritka, majdnem derékig érő, ebből vágni is kéne, hiszen főleg az alja már nagyon ritka.
Fejforma: Viszonylag kerek fejem van, bár most -12kg fogyással már alakul,de egyelőre kereknek mondanám. Ez viszont sokat elvesz a "látványból", mert ahogy nézem, sokaknak körülöttem sincsen valami sok haja, mégis a vékony arc miatt sokkal többnek látszik. (Én is erre törekszem, de addig valamilyen alternativ megoldás érdekelne.)
Jelenleg nagyon sötét szőke,már-már barna hajam van, szín és hossz változtatás sincs ellenemre DE(!) nagyon rövidre sem vágatnám.
Kicsit sem értek hozzá, most kezdek úgymond "magamhoz térni", így köszönöm, aki tényleg megpróbál segíteni.





Mindenképp rövidebb legyen mert az elég szánalmasan néz ki amikor vékony haj be van kötve és olyan az összefogásnál mintha alig volna egy-két tincs a hajban.
Túl rövid se legyen, teszem azt, áll alá érjen mindenképp, hogy optikailag ne kövérítse a fejed ha amúgy is kerek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!