Szőke hajjal kapcsolatban valaki segíteni?
Megpróbálom összefoglalni érthetően, hogy mi a gond, kérem, aki tud segítsen pár jó tanáccsal, mert eléggé el vagyok keseredve. :(
Évek óta Londa 12/0 hajfestékkel van festve a hajam, tehát szőke. Póthajam van felrakva, szintén ebben az árnyalatban.
Nemrég fodrásznál jártam, egy balayage festést kértem, szerettem volna elkezdeni lenöveszteni a saját hajamat az eredeti színemre, hogy ne kelljen tövet festeni pár havonta.
Amit én láttam: felkent egy barna árnyalatot a hajamra (azt hiszem 7/0) . A póthaj nem volt fent, ahhoz nem nyúlt, az megmaradt 12/0 szőke, az is volt az eredeti terv, hogy a sajátomba csináljon hozzá egy 'átmenetet', hogy szépen egybe olvadjon.
Hamvasító pakolást rakott rá, illetve ajánlott egyet, amit végül meg is vettem. (6.ZERO Take Over Hajpakolás - Pure Silver - Ezüst). Kifizettem, több, mint 20 ezer forintot.
Kb 2x megmostam a hajamat, használtam a hajpakolást és a póthajam gyönyörű hamvas, szinte ezüst színű lett, cserébe a saját hajam konkrétan sárga (!). Nem tudom, hogy kaphatott (?) ilyen csibe sárga színre, de azóta nem fogja be a hajpakolás sem, akármennyit teszek, és akármeddig hagyom fent :(
Milyen hajfestéket tehetnék rá, ami kicsit segít ezen a helyzeten? Mit ajánlanátok?
(tudom, a legjobb az lenne, hogyha újra fodrászhoz mennék. Szívem szerint ezt is tenném, de sajnos nincs már rá ezek után keretem, plusz időm sem 2 kicsi mellett, így is elég nagy logisztika kellett, hogy el tudjak menni erre a pár órára :( -1 hónapos a kisebbik-, illetve falun élek, itt nincs sok jó fodrász, akinél voltam is elvileg barátnőm, de hiába jeleztem es mutattam neki mi lett a hajammal, kb 'ez van' nézést kaptam. A hajam nagyon jó állapotban van, nem szeretném tönkre tenni sem, de baromi rosszul érzem így magam, hogy jelenleg minimum 6 színű a hajam) :(





Szerintem ami rendbe teszi:
-a pothajadat indokolja valami? Ha nem, probalj meg lemondani rola. Rakerestem erre a 12/0-ra, nem tudom a te termeszetes szined milyen, en ezt eleg sargas szokenek lattam a kepeken.
Sajnos nem fog teljesen egyezni a pot es eredeti haj szine. Az egyik el a masik meg sajnos nem.
-turj a lenovesnek, legalabb masfel-ket ujjnyit. Ez nagyon rossz, en is tudom.
-ha van lenovesed, keress egy fodraszt aki tincsesen (balayage-olva) felhuzza neked a szoket es egysegesiti a szint.
Amit szerintem ne: ne kenj ra tobb hamvasitot. Az is festek, szaritja, es a tulbillent mennyisegu hamvasito az bizony foltos lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!