Kezdőoldal » Szépség és divat » Bőr- és hajápolás » Valakinek hozott bármilyen...

Valakinek hozott bármilyen termék látványos eredményt hajnövesztésben?

Figyelt kérdés
Alapvetően világos barna a hajam, korábban kémiai festékkel volt festve, de az már elég jól lenőtt, amikor is úgy döntöttem, hogy hennázni szeretném a a hajam (teljesen natúr tiszta hennaporról van szó), szeptembertől decemberig összesen körülbelül 7 alkalommal festettem, tehát elég jól be tudott épülni a vörös színanyag a kutikulába. Viszont időközben nagyon megjött a kedvem megint a szőkéhez, de ugye a hennás hajam nem lesz teljesen szőke, meg nem is tanácsos ráfesteni. Több mindent próbáltam, hogy koptassam a hennát, de mind hiába, elképesztően befogta a hajam. Így hát az egyetlen választásom, hogy megvárjam, amíg lenő, viszont úgy érzem, hogy nagyon lassan nő. Heti rendszerességgel ricinus-kókuszolaj pakolást alkalmazok, szedek ásványi anyag cseppeket, D és C vitamint, valamint spirulinát is. A Bánfi samponját használom, próbáltam különféle koffeines samponokat is, de azok nagyon szárították az amúgy is kevés és vékony szálú hajamat. Tehát elég sok mindent teszek azért, hogy a hajam a lehető legjobb állapotban maradjon, és még így is nagyon lassú a növekedés. Valakinek van bármi tippje ezeken kívül, ami működhet?

2020. jún. 13. 16:37
 1/6 anonim ***** válasza:
15%

Nekem az idő vált be.


Sosem hittem ezekben az olajos pakolásokban. Mire lemosod nagy nehezen az olajat, annyit roncsolod a hajadat, hogy kár is volt az olajat rárakni.

Ami beválik szerintem, az a búcsú a hőtől (Sütővas, vasaló,stb), és a hajmosások számának csökkentése.

2020. jún. 13. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Nekem a parusan sampontól is, és az alpecin sampontól is nőtt a hajam, elég gyorsan. Szedtem mellé haj, bőr, köröm vitamint is hónapokig. B.vitaminok, és a kovaföld is jó hajnak.
2020. jún. 13. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Valaki a DM saját márkás hajvitaminra is esküszik, valaki Revalidra, valaki MagicHair kapszulára. Én Magichairt szedtem, 3 hónapot, a hajam tény, hogy dúsabb lett, de nem fogom rá, hogy attól! Pont beleesett a tavaly nyári időszakba, nyáron meg a haj gyorsabban tud nőni, azt mondták. Ezzel igazából arra célzok, hogy én nem mondom, hogy ezek a cuccok pénzkidobások és nem hatnak, csak szerintem meg kell találni, kinek mi válik be. ☺️ Én most kapásból 3-at írtam, mindháromról hallottam pozitívumot és hogy "pénzkidobások". Tapasztalni kell, kinek mi a jó, sajnos. ☺️
2020. jún. 13. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Első válaszoló, dettó. Nálam is ez jött be és az Alpecin is jót tesz, csak picit szárítja a hajvégeket. Kell mellé pakolás.
2020. jún. 24. 00:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Kókusz olajjal kentem rá pakolást az valóban nem olyan jó a hajra. Egy idő után gubancolódott.

Az az egy amit nem ajánlok senkinek. Bár az elején attól is szép fényes volt de nem nőtt a hajam.

Átváltottam olíva olajra és nagyon nem bántam meg. Nem töredezik tőle. Szép fényes és nő a hajam tőle.

Sok sok babahajam lett és a hossza is, na meg erősebbek lettek a hajszálaim is. Argán olajat is ajánlják de azt nem próbáltam még.

Egyén válogatja kinek mi válik be nekem az olíva olaj bevált, évek óta ezt használom és nem roncsolja a hajamat.

2020. dec. 20. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudom mennyire látványos, de 5 hónap alatt 11 cm, és a revalid/kiegészítő vitaminok hatására.
2021. febr. 1. 06:32
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!