Milyen praktikák vannak a hajnövekedésre?
Hiába növeszteni a hajamat, a vállámtól tovább nem nő. Ha pedig már váll alá ér egy kicsit, akkor azt a pár centit X időn belül muszáj levágatni, mert csak pár szál fityeg és el van töredezve, de próbálom azt is minél kevesebbszer.
Szedek hajvitamint, és heti 2x mosom a hajam, nem vasalom, nem göndörítem és sokszor nem is szárítom. Már mindent próbáltam, de semmi. Egyszerűen nem akar nőni. Ennek már 10 éve.
Az év elején tetettem fel póthajat mikrogyűrűvel , elvileg nem roncsolja a hajat, és nő alatta, de ez nem így volt. Nem nőtt alatta és roncsolta is. De pár hónap alatt újra ugyanolyan lett a hajam.
Nem szeretem a rövid hajat, nem áll nekem jól. Amikor póthajam volt 5x olyan jól néztem ki.
Rengeteg embert ismerek, aki festi is a haját, vasalja, göndöríti folyamatosan, mégis az igazi haja is a derekáig/fenekéig ér.
Mit tudnék tenni?
Bizonyosodj meg róla, hogy a samponodban milyen összetevők vannak. Próbálj olyan sampont venni, amiben nincsen semmilyen szulfát, mert az nagyon kiszárítja a hajat és sokkal inkább töredezik tőle. És arra is figyelj, hogy legyen benne valamilyen növényi összetevő, például aloe vera. Amit én használok, az a Mannának a száraz hajra való samponja. 2500 Ft, de nekem abszolút megéri.
(Az én hajam is baromira gyenge volt, és töredezett.)
Amondó vagyok, hogy ne használj semmilyen hajbalzsamot, mert az megváltoztatja a hajad szerkezetét, és mivel a legtöbb hajbalzsamban sok kémiai anyag van, roncsolni fogja a hajadat. Helyette inkább próbálj természetes hajpakolásokat készíteni. Én zabpelyhet főzök, majd leszűröm. A leve ilyen sűrű és fehéres lesz, és azt öntöm a hajamra. Kb 10 percig rajtahagyom és sima vízzel mosom le. Cinket tartalmaz, ami a hajnak fontos, plusz antioxidáns is, növény lévén.
A Manna sampon viszont önmagában szárított, de amióta avokádó olajat rakok hozzá, tökéletesen hidratál. Azt csinálom, hogy pici adagokat nyomok a kezembe, és 3-4 csepp avokádó olajat rakok rá majd a kezemmel összedolgozom és azzal mosom a hajam.
A haj és a bőr számára is fontos, hogy megfelelő pH értékű dologgal mossad.A haj és a bőr pH értéke 4-5,5 között van, tehát olyan dolgot vegyél, amin ez is fel van tüntetve (a Manna a leírásban leírja, hogy ideális pH értéke van a samponnak).
A zöld teától gyorsabban fog nőni a hajad. Nem ajánlom olyan gyakori használatra, akinek száraz a haja mert kicsit szárít.
Van akinek a fermentált rizsvíz is bevált hajnövesztésre, nekem nemannyira.
Ne hagyd a hajadat magától megszáradni! A vizes hajszálakban a kutikulák nyitottak, és a haj nagyon könnyen sérül. Tehát ne fésüld vizesen a hajad, és ne aludj vizes hajjal.
Érdemes pamutpólóval törölni a vizes hajat, és azt is csak úgy, hogy felitatod róla a vizet, nem dörzsölöd. Egy sima törölköző bánthatja a vizes hajat. Így kevésbé is fog szállni a hajad.
Hajbalzsam, nemkimosós kondicionáló helyett hajszárítás után kenj a hajadba valamilyen hidegen sajtolt (mert csak azokban marad vitamin) növényi olajat. Mindenkinek más válik be, ilyen lehet pl avokádó olaj, olívaolaj, szőlőmagolaj, jojobaolaj, neem olaj, kamélia olaj. Nekem eddig a kamélia olaj vált be a legjobban (kb 1500 Ft/50ml, de nekem megérte). Napibio.hu-n lehet olcsón venni ilyen hidegen sajtolt olajakat.
Remélem tudtam segíteni.
Szia. Nekem ami segített azt avram yt csatornáján megtalálod. Nem vasaltam,nem szárítottam csak nagyon ritkán hideglevegővel,göndörítést azt mai napig hanyagolom. Fejmasszázs mindennap 10-15 perc. Nem dörzsöltem/dörzsölöm törcsivel mert akkor a legsérülékenyebb és törik csak felitattam. Beszereztem egy selyem párna huzatot. Hajmosási rutinom is ide biggyesztem
:hajmosás elött kifésülöm,megmosom langyos vizet kell alkalmazni mert a hideg és a meleg egyaránt káros,felitatom a vizet egy ritka fogú fésűvel alulról felfelé haladva kioldom a csomókat fontos h ne hajkefével csináld,teszek rá hajolajat és ha egészen meleg van a lakásban akkor nem tekerem törcsibe csak hagyom megszáradni. Vékonyszálú válligérő ,töredezett volt a hajam. Mára már csípőmig ér,de ezis egyénfüggő hogy alapjáraton milyen gyorsan nő a hajad. Ajánlani tudom még a mézet,ricinusolajat,kókuszolajat.Tojásos pakolásokat nem szeretem mert át veszi a hajam a szagát és nagyon büdös lett. Ne ragadj le 1 féle samponnál én minden hónapban váltogatom őket. Szilikonosat kerüld mert az csak egészséges kinézetet kölcsönöz de nagyon káros és roncsol. De neten több helyről néztem össze én is a dolgokat,nekem a helyes hajmosás volt a kulcs nyitja mert az elötte nem is tudtam plusz az alap hőformázos dolgok. Eleinte heti3x csináltam pakolást ,mostmár csak hezi 1x.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!