Pythonban az alábbiakat hogyan lehet kiadni outputban?

A shell- és scriptablak említése okán feltételezem, hogy talán az Idle-t használod, de ennyi erővel el is hagyhatnád, és közvetlenül a konzolban meghívott Pythonba írogathatnál. Továbbra sem tiszta, miért szívatod magad a promptban való küzdelemmel, de mondjuk, hogy gyakorlás céljából, ám legyen.

Az első-második feladatban a szükséges szövegkellékeket stringváltozókba mentettem, és később azokat használom:

>>> nametext = "My name: "

>>> agetext = "My age: "

>>> hobbytext = "My hobby: "

>>>

>>> x = input(nametext)

My name: Valami

>>> y = input(agetext)

My age: 14

>>> z = input(hobbytext)

My hobby: Programming

>>>

>>> # Kiírás soronként:

>>> print(x + '\n' + y + '\n' + z)

Valami

14

Programming

>>>

>>> # Kiírás soronként, szövegestül:

>>> print(nametext + x + '\n' + agetext + y + '\n' + hobbytext + z)

My name: Valami

My age: 14

My hobby: Programming

>>>

>>> # Kiírás egy sorba:

>>> print(nametext + x + ' ' + agetext + y + ' ' + hobbytext + z)

My name: Valami My age: 14 My hobby: Programming

A harmadik feladat, itt csak közvetlenül beleírom a szöveges részt:

>>> x = 2

>>> y = 3

>>> z = 4

>>>

>>> print("x = " + str(x) + "y = " + str(y) + "z = " + str(z))

x = 2y = 3z = 4

>>>

>>> # A számokat azért kellett szöveggé alakítani, hogy az általad megkívánt

>>> # kellemetlen kinézetű sort eredményezze, egyébként lehetett volna így:

>>> print("x =", x, "y =", y, "z =", z)

x = 2 y = 3 z = 4

>>>

>>> # Tabulátorokkal tagolva persze olvashatóbb:

>>> print("x =", x, "\ty =", y, "\tz =", z)

x = 2 y = 3 z = 4

>>>

>>> # Külön sorokba szedve:

>>> print("x =", x, "\ny =", y, "\nz =", z)

x = 2

y = 3

z = 4

>>>

>>> # Szöveg nélkül:

>>> print('', x, '\n', y, '\n', z)

2

3

4

>>> # Ha ki akarod küszöbölni a számok előtti szóközt, alakítsd őket szöveggé:

>>> print(str(x) + '\n' + str(y) + '\n' + str(z))

2

3

4

Ahogy látom, mindehhez semmi nem kell az eddigi ismereteiden túl. Ha mégis elszánnád magadat valami újabb dolog megtanulására, a fentebbi programom formátumozott kiírása érdekes lehet.

„prompt alatt a >>> jelzésre gondolsz?”

Pontosabban arra, amit jelez, vagyis az interpreternek a beírt sorokat azonnal végrehajtó működési módjára.

„Mit értesz konzolba meghívott Python alatt? Én másképp értelmeztem az egészet. Egyrészt van a parancssor aminek kb annyi értelme van csak, hogy próbából pár kódot lefuttat az ember.”

Nyiss egy parancssort, és indítsd el a Pythont (ez nálam a python3 parancs begépelését jelenti). Ha az történik, amit szeretnék, valami ehhez hasonlót kéne látnod:

[link]

Tegyük félre, hogy az enyém egy linuxos terminálablak, te pedig alighanem Windowst használsz, a lényeg: Fekete alapon fehérrel ugyan, de ugyanaz a Python-shell jelenik meg, mint az IDLE-ben. Csak emiatt tehát nem sok értelme van az IDLE használatának. A scriptablak már hasznosabb, mert nemcsak egyszerű szövegszerkesztő, hanem -- mint minden IDE -- át tudja adni a programod nevét az interpreternek, így a programot annak írása közben is akármikor kipróbálhatod. Tulajdonképpen ez a kényelmes azonnali futtatás az erénye, mert a programodat egyébként egyszerű Jegyzettömbben is megírhatnád. Ha jól értem, nálad a .py kiterjesztés eleve a Python interpreterhez van társítva (így értelmezem az Asztalról való futtatást), ezáltal a Jegyzettömbből mentett fájlt is könnyedén elindíthatnád -- az IDLE annyiban jelent előnyt, hogy ki sem kell kattintanod az ablakból.

„Úgy érted ne a shellbe, hanem a scriptablakba írjak? Egyelőre még nem írtam programot, csak pársoros parancsokat. Ezért úgy láttam célszerűnek, hogy jobb ha shellben csinálom, mert ott rögtön mutatja az outputot.”

Bizony, hogy úgy. Mint jeleztem, a shellablak önmagában nem jelent pluszt ahhoz képest, mintha egyszerűen parancssorból futtatnád az interpretert -- egy saját felület, de gyakorlatilag nincs különbség. Ehhez képest a scriptablak előnye elvitathatatlan: Innét a sorokat Python-kódba mentve megőrizheted, és ha valamit elhibáztál, elég belejavítanod az adott sorba, nem kell az egészet újra begépelned. Igaz ugyan, hogy itt az utasításokat azonnali visszajelzés nélkül, előre írod be, de futtatáskor az interpreter ugyanúgy soronként értelmezi, és elakadás esetén a hiba helyét is közli a shellben. Arról, hogy „egyelőre” írtál-e programot, csak annyit, hogy vess egy pillantást a következő rövid kódra:

nevszoveg = "Neved: "

korszoveg = "Életkorod: "

hobbiszoveg = "Hobbid: "

nev = input(nevszoveg)

kor = input(korszoveg)

hobbi = input(hobbiszoveg)

print(nevszoveg + nev + '\n' + korszoveg + kor + '\n' + hobbiszoveg + hobbi)

Ha megfigyeled, ezek az utasítások betűhíven megegyeznek azokkal a parancsokkal, amelyeket az iménti képen ábrázolt konzolos Python-shellbe egyenként bepötyögtem, de most előre összekészítettem, és az interpreterre bíztam, hogy egyenként beolvassa őket. Azok a „pársoros parancsok” tehát, amiket eddig írtál, maguk is programok voltak, csak éppen nokedlikre szaggatva -- és nem mellesleg, már a lefutásuk pillanatában elveszítve. Ezért javaslom, hogy lépj át ezen a látszólagos különbségen, és használd bátran a scriptablakot. A soronkénti futtatás lehetősége bizonyos esetekben hasznos lehet (pl. hiba esetén az értékek lekérdezésére, némely formula kipróbálására, vagy egyszerű számológépként alkalmazva), de ezt nyugodtan tekintheted extrának, miközben a lényeget a scriptablakban intézed. Azt is megteheted, hogy beállítod a scriptablak elsőbbségét (Options → Configure IDLE... → General fül → At startup: → Open Edit Window), akkor az IDLE indításkor eleve a szerkesztőt hozza be, és nem érzed a sürgetést, hogy a shell akar tőled valamit...