Miért akar mindenki informatikusnak menni?
Általános iskolám büszke nyolcadikosai közé tartozom, különösen érdekelt vagyok többek között a programozásban, és a szoftverdesign témában is. Nemrég történt, hogy egyik kedves tanárunk a terveinkről kérdezgetett minket.
Nem viccelek, a 20 fős osztályból vagy 8 diák szeretne ezen pályán elhelyezkedni, holott ennek a fele jó, ha az office csomagot érti.
Nem akarok irigynek tűnni, de ez azért keményen orrba vágott.
Az egész dolog túlmisztifikálása helyett annyit mondanék csak, hogy nyolcadikosok vagytok, bocsáss meg ezért, de ez még azt jelenti, hogy nagyon gyerekek, nulla élettapasztalattal. Konkrétan fingotok sincs arról, hogy melyik szakterületen mivel foglalkoznak az emberek, nemhogy arról, hogy egy-egy konkrét szakmában.
Ezzel nincs is semmi baj, az előtted lévő generációk sem tudták ennyi idősen, mit takar egy-egy szakma. Még az olyan emberek sem nagyon látnak tovább a saját szakterületükön, meg a még esetleg hozzá kapcsolódó területeken, akik egyébként teljesen nyitottak mindenre és már nagynak mondható élettapasztalattal rendelkeznek.
Annyi az egész kulcsa, hogy most a médiából leginkább azt lehet hallani, hogy informatikusokból van hiány ezért mindenki azt mondja nálatok, hogy az akar lenni. Ez jut először egyáltalán eszükbe. 23 éves vagyok, nálunk nyolcadikban mindenki mérnök akart lenni meg ilyen-olyan gazdasági szakember, aztán természetesen nem lett mindenki az, aki azt állította. Ember legyen a talpán aki ennyi idősen tényleg határozott céllal rendelkezik.
Na igen, vicces hogy néha merre megy el az ember. Én hatodikos koromban még szakács akartam lenni... csak aztán megkaptam az első számítógépemet... és megfertőzött programozás, bár továbbra is szeretek főzni. :)
De ismerek olyat, aki gyerekkorától fogva tanár akart lenni, megcsinálta a tanítóképzőt, mesterfokozatot... és most programozóként dolgozik. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!