Olyan programot miként lehet írni, amely adott szöveg átnézése után kiírja hogy bizonyos szavak milyen mondatban fordultak elő leggyakrabban és ezt rangsorolja?
Pascal nyelvet ismerem csak, ebben írnám meg, illetve gondolkodnék rajta, hogy egyáltalán elméletileg miként nézhetne ki egy ilyen program.
Természetesen a "gyakoriság meghatározásának és tárolásának mikéntje" az ami elméletileg érdekelne.
Nem egy bonyolult program, ha nem akarod optimalizálni, akkor így nézne ki: (kőbaltás megoldás tudom, de (szerintem) ez a legegyszerűbben megvalósítható)
Széttördeled a szöveget a szóközöknél, sorvége jeleknél, vesszőknél, pontoknál (hátha valaki nem rakott írásjel után szóközt).
Létrehozol egy int tömböt, egy string tömböt, egy int tömböt, aztán szépen minden új szót beraksz az új tömbödbe (ezzel vizsgálva, hogy csak egyedi szavakat számolj) az int tömbbe meg szépen növeled a számlálót az adott szónál, ha van találat.
A végeredményben meg a két tömböt azonosan rendezed az int tömb alapján, és kirakod a képernyőre.
Így, nyersen, kb 3 perces feladat :)
Kell neked egy asszociatív tömb, ahol végigmenve a szavak tömbjén megszámolod, hogy melyik hányszor fordul elő.
Ezt kell rendezned érték szerint, és kiíratni.
Mondatokat és benne a szavak előfordulását?
Hogyan gondolod, mert ezt nem igazán tudom elképzelni.
Példa: egy szövegen végigmenne és a mondatokat és szavakat figyelné.
Ha van két mondat, ami tartalmazná az adott szót vagy több mondat, az a lényeg.
Példa:
Zöld a fű
Zöld almát ettem.
Figyelné hogy adott szóval, szavakkal mely mondatok fordulnak elő leggyakrabban, a szólista meg lenne adva neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!