C++ -ban hogyan lehet olyan függvényt írni, ami több pl.4 változónak ad vissza értéket, viszont a függvény hívásakor nem kötelező megadni minden paramétert?

Persze, ez egy natív Windows API függvény, a Clean Code meg igazából egy OOP design könyv.

"Pontosabban egy multifunkciós függvényhez kellett volna a dolog"

Na állj.. multifunkciós függvény? Picit alapoznod kéne szerintem.

"Az overload alatt mit kell értenem? Tudom, hogy vannak a túlterhelt konstruktorok, de biztos nem erre gondoltál csak hasonló elvre, vagy erre?"

Overloadolni függvényt lehet, erre rá kellene keresni ("c++ overload"). Továbbra is javaslom az alapozást.

"Én úgy vagyok vele, hogy attól mert bonyolult még nem lesz rossz. Akkor lesz rossz, ha pazarol."

Ajaj. Fordítva ülsz a lovon :)

"Inkább legyen egy bonyolutabb kód, mint össze-vissza mutogató kis sorok."

Ezt nem igazán értem, fejtsd ki bővebben (a bonyolult általában rossz).

"Egyébként is mindent kommentelek"

A kommentelés akár jó is lehet, de sokszor felesleges, vagy azt jelzi, hogy valami rosszul van írva (ha jól lenne, minek a komment, ugye).

Az eddigiekhez:

Egyszerű típusokat nem érdemes konstans referenciával paraméterként átadni, gyorsabb másolni őket, mint referenciát képezni. Ez nem vonatkozik az objektumokra.

Megoldás:

Létezik olyan hogy default paraméter, ezek a paraméter szignatúra végéről indulnak és nem kell híváskor megadni őket. pl:

  void function(int a, int b = 0);

Nyilván a te esetedben kedves kérdező a referenciák miatt ez nem megoldás. Roppant egyszerű módon meg lehet ezt oldani, mutatókkal adod át a paramétereket. A függvény törzsben ezeket teszteled és csak akkor adsz neki értéket ha nem nullptr-ek. Ez egy csunya megoldás.

Pro megoldás:

Kicsit komolyabb ha csinálsz egy osztályt. Nem feltétlenül kell class elég egy struct (hiszen minden adattagja public alapból), ezt arra használod hogy a paramétereket összefogod egy halmazba. Itt további előny, hogy minden értéknek adhatsz kezdő (initial) értéket a konstruktorban. Ezt a konténer objektumot kitöltöd és vele hívod a függvényt. Ez a módszer kicsit hasonlót a descriptor tervezési mintára.

Lássunk egy példát:

// Descriptor struktúra

struct FuncDesc

{

  int a,b,d,e;

  std::string c;

  bool f;

  FuncDesc(int a, int ,b) { /*Itt lehet nekik értéket adni */ }

};

// Függvény definíció

int function(FuncDesc& desc) { ... }

// Pédahívás

FuncDesc desc(x, y);

desc.c = e;

desc.d = z;

int ret = function(desc);

További előnye, hogy a szoftver fejlesztése során az ilyen függvények és megoldások tipikusan több paramétert is használhatnak majd idővel. Ezt átlátható módon tudod bővíteni minimális "impact"-al, azaz nem kell 10 helyen szétbarmolni a kódodat hozzá.

Ezenkívül pedig a konstruktor része nagy előnyöket biztosít, például a kötelező paramétereket itt tudod megadni, vagy ellenőrzött módon tudsz több konstruktort biztosítani.