Pascalban hogyan olvashatok be több karakterláncot?
erről a feladatról lenne szó:
. Adott két azonos hosszúságú karakterlánc. A második csak számjegyeket tartalmazhat, különben a program
leáll. Állíts elő egy harmadik karakterláncot úgy, hogy az első mindegyik karaktere annyiszor szerepeljen
benne, amilyen számjegy a második karakterláncban található ugyanazon a pozíción.
Pl: „abc” és „234” „aabbbcccc”
amikor a második karakterláncot írnám be egyszerüen leáll
Most a kódot lusta vagyok megírni...
De miért gond az, hogy több karakterláncot olvass be? Ahogy olvasom, még csak nem is fájlból kell beolvasni, hanem egyszerűen billentyűzetről. Az meg akkor két readln, semmi több.
Esetleg láthatnánk a programot, amit eddig írtál? Mert így mindenféle információ nélkül hibát ekresni elég nehéz.
#2 szövegértésből azért ennyire nem jeleskedsz. De csak a kedvedért értelmezem is, amit leírtam: a fő kérdés több karakterlánc beolvasására vonatkozott, ami pedig akárhogy is nézzük, két readln-nal megoldható. Nem azt mondtam, hogy a program mindösszese két readln-ból fog állni, hanem azt, hogy a két karakterlánc beolvasása - amire a kérdés vonatkozott - nem olyan ördöngős művelet.
Persze ha a programozásban is olyan jó vagy, mint a kötekedésben és a szavak kiforgatásában, akkro benned tisztelhetjük évezredünk egyik élprogramozóját.
Program Strings;
Uses Crt;
var
i,o:Byte;
elso,masodik,harmadik:String;
ok:Boolean;
Begin
ClrScr;
ok:=True;
Write('Kérem az első szöveget : ');ReadLn(elso);
Write('Kérem a számokat (második szöveg) : ');ReadLn(masodik);
harmadik:='';
if Length(elso)<>Length(masodik) then ok:=False;
if ok then
for i:=1 to Length(masodik) do
if not (masodik[i] in ['0'..'9']) then ok:=False;
if ok then begin
for i:=1 to Length(elso) do
for o:=1 to Ord(masodik[i])-48 do
harmadik:=harmadik+elso[i];
WriteLn('A harmadik szöveg: ',harmadik);
end;
WriteLn;
WriteLn('Nyomj le egy billentyűt a folytatáshoz!');
ReadKey;
End.
#3: "akkro benned tisztelhetjük évezredünk egyik élprogramozóját." Hát nem hiszem mivel a'80-as években kezdtem akkor sem megélhetésként, a XXI. században pedig a Pascal nem nyerő :) és nekem már ez több tíz éve csak hobby.
Amit írtam nem volt kötekedés, csak a száraz tényeket tartalmazta.
Tetszik igaz_mondó megoldása csak a hibakezelést nem fejezte be :) de így is egy mezei pirospont.
Mindenkinek igaza van, mert minden relatív... :-)
SimkoL:
Valamirevaló programozó tisztában van azzal, hogy nincs tökéletes program... :-)
Neked is igazad van, valóban nem fejeztem be, de a kérdésben leírtakra teljesebb választ adtam, mint Te... :-)
...és egy kicsit miért ne dolgozna vele maga a kérdező is, ha már arra nem vette a fáradságot, hogy megköszönje... :-)
tabaki:
Neked is igazad van..., SimkoL kötöszködésével kapcsolatban, ilyenek a magyar emberek, szeretnek sokkal jobban tudni mindent másoknál... :-)
A feladatot tényleg nem tökéletesen írtam meg. Ugyanis a szövegbeolvasás eléggé "régimódi". Az új kor szellemiségének az felelne meg, ha mikrofonon keresztül lehetne bemondani... :-)
Nehogy már egymást tépjük egy-egy kis geg miatt -- szerintem nem is igazán irányult ellened, csak utalt arra, hogy már így is sokszorosan túlteljesítetted Kérdező álmait. Ami SimkoL-t illeti, ezt ő is akárhányszor megtette más kérdések kapcsán.
Szeressük egymást gyerekek, a szív a legszebb kincs...
Nem akarok én kötözködni - azért is volt a mezei pirospont - de azt hittem a kérdező is ért belőle.
Az a gond, hogy a tisztelt kérdezők azt hiszik, hogy nekünk - akik itt válaszolgatunk szabadidőnkben - kutya kötelességünk azonnal pontos, komplett megoldást adnunk. Ez talán addig rendbe is lenne - ha már ilyen 'h.lyék' vagyunk -, ha egy halvány köszönömet elsuttognának - tisztelet a kivételnek - vagy legalább válaszra méltatnának.
Hellosztok. Najó, a magyarok között is van néhány jó arc, de ezt nem is tagadtam... :-)
Láttam más kérdéseknél is a neveteket (SimkoL & tabaki)... ...a vasutas rendőr tipikus jó példája annak, hogy a valódi tudást nem az iskolapadban és nem azalapján szerezzük meg, hogy milyen végzettségünk van!
Ma abban a társadalomban élünk, ahol már mindenkinek van diplomája, és akkor már azt hiszik, hogy mindent tudnak, vagyha nem, akkor még mindig ottvan a Google... :-)
A kérdező meg szerintem az első pár válasz után nem is remélte, hogy kap egy megoldást... :-) ...így elmenekült... ...hiába na türelmetlenek is az emberek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!