Mennyit ér az egyetemen tanult programozás?
A helyzet a következő:
Az ELTE-IK-ra járok, most tartok a negyedik félévnél. Eddig egy tárgyat leszámítva az összes tárgyam meglett, matekosok 3-as körül, programozósok 4-5 körül. Az órákra rendesen bejártam, tanultam, készültem, nem puskáztam.
Én csak érettségi előtt döntöttem el, hogy a programozással szeretnék foglalkozni, szóval nem olyan vagyok, aki már 10 éves kora óta folyamatosan programoz. Itt az egyetemen programoztam először.
A kérdésem pedig az lenne, hogy az, hogy az egyetemen hármas-négyes jeggyel csinálom a tárgyakat, valószínűsítheti azt, hogy lehetek majd egy közepes képességű programozó?
Úgy értve, hogy az egyetemi teljesítményből lehet következtetni arra, hogy majd a "való világban" mennyire tudom megállni a helyem? Például egy állásinterjún egy tesztnél, az egyetemen tanultak alapján van sanszom tudni a választ. Egyszóval hogy a munka világában mennyit ér az egyetemen megtanult tudás?





Én már dolgozok a szakmában,mint tesztmérnök.
Kérdés,hogyan tudok JAVA-s,C-s feladatokat találni és megoldani?





Találni: a legjobb feladat az, amit te találsz ki magadnak.
Megoldani: google.





Utolsó akkor kiegészítem jó,most TESZTMÉRNÖK vagyok,tanulj meg olvasni jó?
a tesztmérnök IT-s,de fejlesztésbe akarok menni,mert nagyon érdekel a dolog,tudodk programozni,de azt akarom elérni,hogy egy nagyvállalati problémának tudjak neki állni,UML megtervezés,Design patternek,programozói gondolkodás fejlesztése,algoritmizálás tökéletesítése.
Na most mellényúltál,de egy Guglis-fejlesztő szintre akarok eljutni ezért kértem segítséget.





@18:52: Ezt tanítják az egyetemen prog infen. :)
Esetleg keress ELTE-s jegyzeteket, hasznos lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!