Kérjünk be egy számot mindaddig amíg a számok összege nem haladja meg a 200at, írassuk ki mi a számok összege, és hány számot kell ehhez bekérni ?
sehol sem találom a feladat megoldását szóval aki ért hozzá leírhatná
előre is köszönöm<3
Ne a megoldást keresd, mert abból semmit nem fogsz tanulni sem érteni.
Két dologra van szükséged: érted-e a feladat számítását (ez matek), és le tudod-e ezt fordítani az adott programozási nyelvre. Az elsőhöz a matek tudásod kell, ami adott. Ha már tudod mit kell csinálni, akkor a megfelelő parancsokat kell hozzá használni.
Kiindulás nagyjából: mivel be kell kérni egy számot és azt vizsgálni, kell egy változó amiben tárolod. Majd egy bekérés, ahol beírod a számot. Utána következik az összeadás, és mivel minden művelet után ellenőrizni kell a feltételt, azt így ciklusba kell tenni. A ciklusból akkor lép ki a program, ha elérte a változó értéke a feltételt, ezek után jön egy kiírás.
Leírom az algoritmust, talán ez alapján össze kéne tudnod állítani (már ha figyeltél az órán):
1. 0-ás értékkel inicializálsz egy-egy, egész változót:
- az egyik a számok összegét
- a másik a bekért számok darabszámát
tárolja majd
2. Létrehozol egy előltesztelő ciklust, melynek feltételében azt vizsgálod, hogy az első, a számok összegét tároló változó nagyobb-e mint 200.
3. A ciklus magjában (ami a feltétel után jön egy blokkban):
a, bekérsz a felhasználótól egy számot
b, a bekért számot hozzáadod az első, a számok összegét tartalmazó változóhoz
c, a második, a bekért számok darabszámát tároló változót meg megnöveled eggyel
4. A ciklus után, a ciklusmagon kívül:
a, kiírod a számok összegét tartalmazó változót
b, kiírod a második, a bekért számok darabszámát tároló változót
Kezdd el írni a programot. Ha valamit nem értesz, kérdezz (hogy melyik pontot nem érted). Ha megírtad és nem működik, akkor másold be az eddigi forráskódot egy kódmegosztó oldalra (ilyen például a pastebin.com ) és feltöltés után a kapott linket oszd meg velünk - az alapján tovább tudunk lökni.
Nem nagyon lehet mit hozzátenni a fentiekhez. Maga a kód - mondjuk C-ben írva - kb 150 karakterből kihozható (szóközökkel együtt), de semmire sem mész vele, ha ide leírom neked.
Legjobb lenne talán megfogadnod a fentebb írt tanácsot és a tanárodat megkeresni ezzel. Ha normális, akkor nem lehet gond, sőt, legalább látja, hogy foglalkoztat a dolog és már esetleg ezért is pozitív(abb)an áll majd hozzád.
Note: nem értem, miért nem az oktatóikat kérdik sokan, akik itt kiírják a kérdéseiket. Nálam például most, hogy kiadtam a nagy, beadandó projektet az utolsó hetekre, napi 4 - 5 hallgató megfordul konzultációs célzattal. Van, hogy 40 - 50 percig gyomlálom a kódját, s magyarázom, mit, hogyan és miért érdemes másképp csinálni.
Vagy annyira rossz lenne az illető tanárok hozzáállása, hogy nem mertek hozzájuk fordulni?
Én pár éve írtam egy jegyzetet "Bevezetés a programozásba" címmel, kifejezetten nullkm -es kezdőknek és ennek megfelelően is indul (de eljut a láncolt listákig is azért).
Ha gondolod és nem gond, hogy C nyelvű kódok vannak benne, akkor át tudom küldeni privátban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!