34 evesen van ertelme elkezdeni Java programozast tanulni?
"szerintem te életedben nem programoztál egy sort sem."
Sajnos de. Sőt egyetemet is végeztem. Miután kézhez kaptam a diplomámat egyből elkezdtem junior/gyakornok fejlesztői állást keresni Budapesten. 6-7 hónapig echte munkanélküli voltam, mert hiába adtam be mindenhova a CV-m, mindenhova már tapasztalt embert kerestek még junior posztra is. Aztán végül fater ismerőse protekcióval be tudott nyomni egy régi munkahelyére egy kis céghez, és már ott dolgozom 1,5 éve. De még mindig egy LIDL pénztáros fizetését megirigyelném. De legalább egy takarítónál már többet keresek, mert a legelején még annyit sem kaptam, az első diplomás fejlesztői fizetésem nettó 120 ezer forint körül volt. Mindez a drága Bp.-n.
Én csak megosztottam a kérdezőnek, hogy mi a VALÓDI helyzet az álmok és tévhitek, félrevezetések mögött. Mindez ráadásul még a COVID előtt volt, tehát jobb volt a piac, most még szarabb.
Megbántam, hogy ezt a szakmát választottam. Ráadásul már teljesen telített, kezdőket sehová sem keresnek még ingyen sem már.
Okos ember más kárán tanul, kérdező majd ez alapján fog dönteni.
"Én csak megosztottam a kérdezőnek, hogy mi a VALÓDI helyzet az álmok és tévhitek, félrevezetések mögött."
Nekem ugy tunik, hogy te csak a sajat tapasztalatodat osztottad meg.
Sok egyetemista vegez folyamatosan es a legtobb el is tud helyezkedni problema nelkul. En pl. siman ott folytattam, ahol a szakmai gyakomat csinaltam (es azota mar valtottam is egyszer).
Valszeg te csak a balfszabbak kozott vagy.
"Valszeg te csak a balfszabbak kozott vagy."
Ez lehetséges. Nem írtam sehol, hogy a legszerencsésebbek, legsikeresebbek között vagyok. De képzeld, 2 éve már hogy végeztem, és még azóta is vannak olyan végzett ismerőseim akik még mindig munkanélküliek és anyuci tartja el őket. Pedig hát milyen nagy informatikus hiány van a propaganda szerint...
Anno volt olyan állásinterjúm, ahova egy nettó 210 ezres pályakezdő állásra 34-en jelentkeztek, és a legjobb 3-at alkalmazták közülük. Ilyen 5-6 órás AC volt a teszt után, ahol minden képességét felmérték az embernek. Úgy küzdött mindenki, mintha az életéért küzdene... holott rongyos 210 ezerről volt szó Budapesten, és ráadásul BSc diploma az alap elvárás volt.
Ennyit arról, hogy mennyire megéri átképezni magad szakácsból programozóvá.
#11
Ezesetben elnézésedet kérem!
Én 38 évesen kezdtem el programozni, igaz volt némi Basic és Pascal még a suliból, de az már egyenlő a semmivel. Most meló mellett szabadúszóként dolgozom. Ez pénzben sokkal kevesebb mint ha cégnél lennék, de legalább nyugodtabb vagyok és azt csinálom amit szeretek.
"Pedig hát milyen nagy informatikus hiány van a propaganda szerint..."
Nem a propaganda, hanem a szakmai és piaci tények szerint van hiány.
Tegyük gyorsan hozzá: JÓ informatikusból van hiány. Olyanokkal, akik így-úgy megszereznek egy "papírt", netán valahogyan diplomához is jutnak, de igazából halvány fogalmuk sincs a fejlesztésről, és a programozói kompetenciájuk nullához közelít, azokkal Dunát lehetne rekeszteni.
Ezért érzik sokan kamunak az egyébként durva méreteket öltő szakemberhiányt. Mert ők maguk nincsenek azon a szinten, hogy a tudásukat és képességeiket használni lehessen, és csak azt látják, hogy mindenhonnan elutasítják őket. Persze, hiszen az, aki csak hátráltatja a céget, azzal sokra nem mennének. A programozó szakma pedig felettébb trendi, így aztán boldog-boldogtalan programozó akar lenni, olyan is, akinek semmi tehetsége és ambíciója nincs ez iránt, és egyedül a könnyű meggazdagodást látja mögötte. Na, ők fognak pofára esni. Ők lesznek, akik hosszú évekig munka nélkül sínylődnek, és akik jobb híján majd elmennek árufeltöltőnek, takarítónak, vagy szerencsés esetben elvégeznek egy olyan szakot, amihez értenek és szeretnek is.
Értelme mindig van. Új ismereteket elsajátítani soha nem hiábavaló dolog, attól mindig csak több lesz az ember.
A kérdés az, hogy mi a célod vele, és milyen előismereteid, illetve képességeid vannak? Nem mindegy, hogy egy C++ programozó kérdezi-e, vagy egy favágó. Előbbi nyilván könnyen érvényesülne ezen a területen, míg utóbbi már kevésbé valószínű. Nem mindegy, hogy tényleg érdekel-e ez a terület, vagy csak azért akarsz belevágni, mert állítólag sok pénz van benne?
Egyébként meg 34 év messze nem az öregkor. (De ismerek olyat, aki még 70 felett is tanult új dolgokat. Mert érdekelte.) Én a 40-hez közelítek, de rendszeresen sajátítok el új ismeretanyagokat. Nem vagy te még öreg ehhez 34 évesen. ;)
Ha amiatt aggódsz, hogy a karrier szempontjából késő-e belevágni: dehogy késő. Igen, van pár pozíciójukra alkalmatlan vezető, meg a világ legfeleslegesebb munkáját végző, profilkép-szimpátia alapján válogató HR-es, akiknél ez kizáró ok. (Meg volt "szerencsém" beszélni olyan "hithű" HR-essel, aki megmondta, hogy csak a 24 és 30 közötti férfi az értékes. Mert a fiatalabb még éretlen, az idősebb macerás, a nő meg szülni fog, és különben is menstruál, és hát milyen az... Hadd ne véleményezzem a hozzáállását.) De ez inkább a negatív kivétel. Egy magára valamit adó vállalat a tudásod alapján fogja eldönteni, hogy alkalmaz-e. Ha pedig az alapján alkalmas vagy az adott munkára, ép eszű ember nem fog "elvből" elküldeni, pláne akkor, amikor munkaerőhiány van.
"az első diplomás fejlesztői fizetésem nettó 120 ezer forint körül volt."
Gondolom a jognál és a gazdasági tárgyaknál nem figyeltél vagy hiányoztál az óráról, mert akkor tudatnád, ha úgy vesznek fel, hogy diplomád van akkor van egy diplomás alapbér, amit muszáj kifizetniük, tehát Te diplomával biztos nem 120 nettót kerestél, de ha mégis akkor jól átvertek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!