Tudnátok írni videovágó programokat?
@#5: „A kérdezők jóhiszeműen letöltik, telepítik, és...”
Nem az ő jóhiszeműségükkel van a baj, hanem alkalmasint a tiéddel. Ha szerinted a fentiek bármelyike vízjelet helyez el a képen, nosza, nevezd meg pontosan, melyikről van szó. Magam is gyarló ember lévén, a sunyi káröröm reményében várom a kolléga melléfogásainak tételes felsorolását. Az az erős hangsúllyal sugalmazott üzenet azonban, hogy ezek hosszútávon használhatatlan, korlátozott próbaverziók lennének, egyértelműen hamis, így a szándékának tisztasága sem mentes a kérdőjelektől.
Lehet, hogy vannak problémás formátumok (habár ez a vízjelezéshez képest kisebb jelentőségű szempont), de nem emlékszem, hogy az mp4-gyel bármelyik általam kipróbált programnak baja lett volna, úgyhogy a „nagy része” kitétel is megérne egy pontosítást. A movval nem kísérleteztem anno, mindenesetre a Blender, amit használok, történetesen olvassa is, írja is. Ha a többinek gondja van vele, az -- kétségtelen, hogy némi minőségromlás árán -- előzetes konvertálással áthidalható. De gyanúm, hogy azoknál sem olyan fekete az ördög, mint amilyenre fested.
Programokat tesztelek sajnos hivatalból. Pár napja a Davinci Resolve volt terítéken.
Igen, valóban ingyenes. Ez vitathatatlan. A letöltés, a használat, a vágás, az effektezés, mind az.
Amikor rányomsz az exportálásra, akkor felszólít, hogy aranyos kedves drága jóember, ugyan vedd már meg ezt az "ingyenes " programot, mert másképp nem megyünk innen tovább egy tapodtat sem. És Ő bizony nem is megy tovább. Inkább mentés nélkül kilép.
Hitfilm, Lightworks DETTÓ.
A többi csak aranyos próbálkozás, a videószerkesztők ingoványán.
Na hát erről van itt nagybaszó !!😂
„Programokat tesztelek sajnos hivatalból.”
Meggyőződésem, hogy az alkalmasságod kérdése kizárólag rád és a munkaadódra tartozik. Ha őt nem zavarja a teszteredményeid és a napi tapasztalat közötti hézag, méltatlan dolog lenne árulkodással beszennyezni ezt az eszményi kapcsolatot. Szerintem az úri kollégák nevében is megígérhetem, hogy a tényszerűség fogalmát új alapra helyező gondolatkísérleteid köztünk maradnak, ebben a rovatban lesznek eltemetve.
Így van. Én is végig a tényekről beszéltem, és ahogy azt tudjuk, azok bizony makacs dolgok.
Egyébkén nagy okosnak hiszed magad tabaki, és lehet oltogatni a másikat virágnyelven, ami lepereg rólam, de egy értelmesen alátámasztott érvet nem tudsz felmutatni a saját igazad megvédésére. Csak ütöd az asztalt mint egy gyerek. Pedig a fewlnőttek körében ez nem így szokás.
Ez olyan mint amikor pár éve a Blender mellet kardoskodtál, hogy ilyen jó meg olyan jó videószerkesztő. Meg is ígérted hogy készítesz a csatornádon egy bemutató videót, amit azóta is vár a nagyközönség. Helyette pár másodperces "minek is nevezzelek izék " vannak Blender videók néven közzétéve ! Röhej.
Lehet itt okosnak lenni, csak szerényebben. Sokkal szerényebben !! Meg ha lenne mire.
Azért pár dolgot nyomatékosítsunk:
1. A kérdező - de általában ezen a fórumon a videoszerkesztős/-vágós kérdések általában - nem definiálják, mit vár el egy videoszerkesztő/-vágó programtól. Mivel itt a kérdezők általában amatőrök, ezért az említett ingyenes szoftverek (amiket Te - jelen helyzetben - teljesen indokolatlanul dehonesztálsz) általában bőven elegendők szoktak lenni egy-egy kis házi videó megvágásához.
2. A Lightworks Free, a Hitfilm Express, a Davinci Resolve professzionális szoftverek ingyenes változatai.
Bizonyos effektek nincsenek benne, illetve bizonyos exportálási korlátok (ami nem azt jelenti, hogy nem lehet!) vannak
* [link]
* [link]
* [link]
de egyrészt ezekkel a "hiányosságokkal" is el lehet lenni, illetve ezért linkeltem be az alternatívákat is.
3. Állításoddal ellentétben:
* az említett ingyenes programok nem tesznek vízjelet a videóba
* kezelik az általad hiányolt MP4 illetve MOV konténer-formátumot
@#14:
A tények valóban maradandóbban helytállnak, mint a lista programjainak vízjelező hajlamát, mp4-kezelési tudatlanságát, vagy a DaVinci Resolve exportálási képtelenségét hangoztató állítások. Nem egészen világos, hogy mitől asztalütés az, ha csak lustán rájuk hagyom, hogy tegyék a dolgukat. Az igazam megvédésére momentán nem jutott eszembe értelmesebben alátámasztott érv, mint az, hogy a programok nem tesznek vízjelet a videóra, kezelik az mp4-et, a DaVinci Resolve pedig exportál, de meg kell mondjam, nem is különösebben törekedtem rá. Ezek egyszerű, Kérdező által kipróbálható dolgok, és bizony benne van a pakliban, hogy egyik szoftverrel sem lesz elégedett -- ebből a szempontból meglehetősen közömbös az én „igazam”, és hogy itt és most milyen érveket csattogtatok el a védelmében.
Talán elkerülte a figyelmedet, hogy nemcsak pár éve, hanem azóta is rendkívül kedvező véleménnyel vagyok a Blender videószerkesztőjéről, és ezt minden adandó alkalommal jelzem is. Ha valaha csakugyan megígértem, hogy bemutatót készítek a blenderes videószerkesztésről, szánom-bánom, hogy adós maradtam vele, de ez nyilvánvalóan az én fogyatékosságom, nem pedig a programé. A pár másodperces izéket illetőleg tévedésben éltél eddig: Ezek nem a sajnálatosan beváltatlanul hagyott ígéretem ℎ𝑒𝑙𝑦𝑒𝑡𝑡 vannak ott, hanem a csatornát eleve az ő kedvükért hoztam létre. Ha nagynéha valamelyiket magyarázó célzattal készítem, rendszerint idemutató linkkel jelzem a vonatkozó kérdést, de a legtöbbje l'art pour l'art szösszenet, a jelentésük csak ennyi: Játszottam egy programmal (általában a Blenderrel), és ilyen érdekes dolog sült ki belőle. Lehet röhejesnek találni a semmire sem vezető céltalanságukat meg az ennek nyomán évek alatt összesereglő felhasználóim 86 fős táborát, csak ennek vajmi kevés a hitele, mint értelmesen alátámasztott érvnek. „Pedig a felnőttek körében ez nem így szokás.”
+ felhasználóim = feliratkozóim
Megint képtelen voltam egy hibátlan hozzászólást produkálni.
Ha csak vágni kell, de semmi extra, annak megteszi a Windows Movie Maker is.
Ha professzionálisabb kell, felcsattogsz ncore-ra, és leszeded az Adobe Premiére Pro CS6-ot. Ingyenes, feltéve, ha crackeled. :D
Aha, aha, csakis ez a két szélsőség létezik: A lejárt támogatottságú babrajáték, meg a lopott atomerőmű. A használható, egyszersmind valóban ingyenes programoktól őrizkedj, mert a langyosakat kiköpi az Úr.
„Ingyenes, feltéve, ha crackeled. :D”
Ó, hát szmájli nélkül az életben nem találtam volna ki, hogy ez egy nagyon tréfásan humoros vicc – bár a poénja mintha ismerős lenne. Ja, itt olvastam már vagy hetvenszer.
Nekem az is tetszik, amikor olyanoknak, akik re sem tudnak keresni egy adott programra (annyi eszük sincs),
szóval az olyanoknak ajánlgatják a crackelést, mint olyat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!