Mi a különbség a Windows7 és a Windows8 (8.1) között?
Két külön OS.
A 8as viszonylag nagy bukás volt a kényszerített csempés GUI miatt.
A Microsoft annak idején a 8-asról szinte mindig csak a csempés kezelőfelületet emlegette. Meg azt, hogy gyorsabban indul el a rendszer, de mivel az ember naponta 3-4 percnél ritkán tölt többet rendszerindítással, ez sem látszott túl izgalmas újításnak. Arról kevesebbet beszéltek, hogy emellett elkezdték a rendszerbe építeni maguk számára azokat az ellenőrzési elemeket, amelyeket aztán a 10-ben fejeztek be, példátlan jogokat adva maguknak.
Ennél többet én sehol sem tudtam meg róla.
A csempás felülettel egyébként tényleg csak az volt a baj, hogy kényszerítették a felhasználót annak a használatára, megszüntetve a korábbi lehetőséget. Aztán amikor a formálódó botrány hatására a 8.1-be visszatették a régi kezelőfelület fő elemeinek egy részét, például a Start menüt, én nem hallottam több himnuszt róla, aztán már el is kezdték a Windows 10 kampányát és erőltetését.
Egyéb iránt sokkal jobb az a Windows amire nem jön több frissítés, ha már tökéletes a rendszer! Nem lassul be semmilyen körülmények közt sem azért mert most pont frissít stb.
Nekem volt olyan hogy a legfeszültebb játék pillanatban kiírta, hogy újraindítás! Letöltés befejezve adatok feldolgozása folyamatban!
Na akkor majdnem kidobtam az ablakon! ;) :)
a hardvereket, meg úgy is magától frissíti a rendszer windows 7 óta!
Ez a Windows 8.1 en történt! Egyébként akkor is az a legjobb Windows!
Láttam már 10 et kifagyni, ami elvileg lehetetlen!!!!
Youtube osnál is!!! Videózás közben a 2. gép kifagyott neki!(amin a live ot csinálta!)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!