Olyan programot keresek amivel könnyen letudok rajzolni valamit, tudtok ilyet?

Megtébolyodom. Mostanában mindenkit beoltottak érthető magyarázat ellen? Csak a legszebbet idézem:

Kérdés:

„Tudtok ojan alkalmazást ahol min.30 képet egybelehet rakni?”

Némi firtatás, hogy ez alatt mit ért az illető, és jön a magyarázat:

„Hogy így egybetudok rakni több képet!”

Felőlem a Struga manót is akarhatnád rajzolni, vagy Vörösmarty Mihályt. Az érdekelt volna, hogy a program használatától mit remélsz. Ezek a dolgok nemigen algoritmizálhatók, az meg, hogy egy általad választott képet ilyen módon elemezzen ki a program, a gyakorlatban szerintem megvalósíthatatlan. Egyébként sem lehet szabályokba foglalni, hogy mit hogyan érdemes megrajzolnod, ez a szándékodtól függ, enélkül fityiszt sem ér az egész. Mindamellett már az is elég szép lenne egy szoftvertől, ha valami sematikus arcon mutatna be unalmas fogásokat, de az még semmiféle kapcsolatot nem teremtene a rajzod és a modelled között. Én pedig vélelmezem, hogy ebben az esetben nem közömbös a hasonlóság. Azt bizony nem tudod elérni a részletek kidolgozásának trükkjeivel, míg, ha képes vagy az egészre figyelni, a rajz bárminemű parasztvakítás nélkül is lehet kitűnő. Hogyha döcög a kezed, de nagyjából minden a helyén van, százszor többet ér, mintha megtanulod, hogyan vessenek a szempillák egyenként árnyékot, hogyan csillanjon meg a fény az ajkakon, és közben esik szét az egész. Az arányok helyes felmérését nem tudja neked bemutatni a gép, vagy ha igen, akkor sem sokat tehet ahhoz, mintha egy művészeti anatómia tankönyvet nézegetnél, ami viszont véleményem szerint jóval alkalmasabb az elmélyült munkára. De ha egyenlőségjelet teszek is a két megoldás közé, ez még mindig általános tudás, tehát elsősorban neked kell a rajz törvényszerűségeit megértened és alkalmaznod. Igen, egy képet le tud másolni a szkenner is, tónusokkal, csillanásokkal, rövidülésekkel együtt, de ezt te nem fogod utánacsinálni, mert te nem vagy gép. Eltérés mindig lesz: Kezdőként bizos, hogy tévesztesz, gyakorlattal a hátad mögött pedig kiemeled a karakterjegyeket, hangsúlyozol részleteket, elhagysz fölösleges dolgokat, egy szóval szándékosan csalsz. Az első esetben csak megmenti, a másodikban pedig értékkel ruházza fel a rajzodat, hogy te -- a hitvány objektívvel szemben -- érted is, hogy mi, hogyan és miért árnyékolódik, csillan, torzul a képen, tehát értelmes egységbe tudod foglalni a nem mindig engedelmes szolgaként viselkedő részleteket -- vagy éppenséggel te adsz nekik értelmet. A fényképszerű rajz ujjgyakorlatnak nagyon jó, de cél ne legyen belőle, mert megette a fene az egészet. Elsősorban tehát ne arra törekedj, hogy kafán kipintyózd a rajzodat, hanem arra, hogy a fő formák a helyükre kerüljenek, mert ez adja meg a hasonlóság alapját. Mivel neked rajzi gyakorlatod láthatólag nincs, lássunk helyette mankókat.

A számítógép rajztanulásban való hasznosításának sokféle lehetősége van, de mindegyik távol áll az elképzelésedtől. Az első, még mindig a fentiek szellemében, hogy rákeresel az interneten, hogy hogyan szokás csinálni, és megpróbálod követni az útmutatásokat. Sajnos, szokás szerint, ezen a téren is rengeteg a szemét, de azért érdemes rákeresni:

[link]

Természetesen én jobban örülnék, ha jeles festők, grafikusok magyarázataira csodálkoznál rá az gyorsrajzoló-szintű kis piszkos fortélyok helyett, de amolyat is találsz bőven.

Megnézheted ezt az oldalt is, nem mintha tartanám valamire a jobb féltekés rajzolást, vagy rá akarnálak beszélni nettó 16 rugó leperkálására, viszont rengeteg érdekes apróságot találhatsz:

[link]

Másik megoldás, hogy valamilyen rajzprogramot használsz: Alapként betöltöd a fotót, a fölé rakott átlátszó rétegen pedig megrajzolod a körvonalakat. Ha ezután kikapcsolod az alap láthatóságát, marad a puszta rajz, amelyet többféleképpen is felhasználhatsz, például egyszerűen jobban meg tudod figyelni a jellemző formákat, vagy pórias gyakorlatiassággal megfelelő méretben kinyomtatod, és az ablaküvegen átvilágítva átmásolod a rajzlapra. Így sokkal jobban átrajzolható, mint közvetlenül a fényképről, nem beszélve arról, hogy a mintán ugyanolyan egyértelmű vonalakkal berajzolhatod magadnak az árnyékhatárokat is, mint a kontúrokat. Fifikás torzításokat, vagy egyéb változtatásokat is belecsempészhetsz, amelyekre a szabad rajzban esetleg nehezebben találsz rá. Nincs akadálya, hogy a képet ne kézzel, hanem a programban rajzolod tovább, de ebbe digitális rajztábla nélkül nem nagyon érdemes belefogni. Fényképek ilyetén való feldolgozásának általában nincs túl sok értelme, mert effektezéssel könnyű mutatósabb hatást elérni, mint amire több óra kínlódással képes lennél, de lehet az effektes logikától eltérő dolgokkal is próbálkozni. Mondjuk a manapság divatosnak mondható körvonalrajzzal:

http://www.gyakorikerdesek.hu/szamitastechnika__programok__7..

Segíthet, ha a képet előbb valamilyen szoftverrel feldolgoztatod, javaslom például a FotoSketchert, amely úgy alakítja át a képet, mintha festőeszközökkel hozták volna létre:

[link]

Az átalakított kép alapján megpróbálhatod utánozni a jellegzetes technikákat. Sajna, pont a ceruza- és tollrajz-értelmezése nem éppen példamutató, de hol van az megírva, hogy ne rajzolhatnál viaszkrétával, vagy ne szottyanhatna kedved mégis inkább vízfestésre? A nagyobb képszerkesztők, például a Gimp...

[link]

...is tartalmaznak hagyományos eszközöket imitáló effekteket.

Annak függvényében, hogy a fényképről készült rajznak nem okvetlenül kell egy másik fényképnek lennie, megteheted, hogy csak néhány színre vagy tónusra egyszerűsíted, akár a hagyományos képszerkesztők poszter-funkcióját használva, akár az Inkscape programmal vektorizálva.

[link]

Az így nyert kép átvilágítva szintén jól másolható, és segíthet az árnyékolás megértésében is.

Mindezektől függetlenül javaslom, hogy ne a számítógéptől várd a megoldást. Ha a szabadkézi rajzot akarsz, akkor jobb, ha inkább az vezet, amit az orrod előtt látsz. Ez nem is olyan triviális, mint amilyennek tűnhet, az emberekbe vagy annyira beleivódott, hogy hogyan „kell” fejet, szemet, szájat, orrot, stb. rajzolni, hogy nem figyelnek a valóságra, vagy „nem tudják”, és akkor megint csak nem jut az eszükbe, hogy ja, bocsika, épp kiüti a szemem a minta, ezt kéne utánozni. A cél érdekében ne riadj vissza a méricskéléstől sem, akár iskolai vonalzóval; a rajz egész rendszere azon áll vagy bukik, hogy mi mihez képest, hol helyezkedik el, mekkora, mennyire világos vagy sötét, hol homorú, hol domború a forma. Használj nagyon puha ceruzákat, amelyek szép feketét és nagy árnyalatgazdagságot adnak, esetleg maszatolhatod is őket, ha az a stílus a kezedre áll. Az arcot ne hagyd fehéren, mert egyrészt a valóságban sem az (még a szeme fehérje sem), másrészt egy közepes szürkét sokkal finomabban lehet árnyékolni. Radírt lehetőleg csak akkor használj, ha fényeket kell kitörölni az arc szürkéjéből, javítgatásra ne. Az alapokat vázold fel nagyon halványan, esetleg keményebb ceruzával, és csak akkor kezdd el kidolgozni az árnyékokat és egyéb részleteket, ha a formán már nincs igazítani való. Ha a rajzot elrontottad, ülj neki tizedszer is, mert nem javítható. Az pedig, hogy elrontottad-e, nem akkor derül ki, amikor az első olyan vonalat húzod, amellyel elégedetlen vagy, hanem a végén, amikor már összeáll a kép. A beleölt fáradozás nem vész kárba, viszi a kezedet a következő próbálkozáskor.