Kép másolása word dokumentumba hogyan? Magyarázat lentebb.
A gondom a következő:
Egy betelepülő bővítmény miatt kellett le majd újra feltennem a 2007-es Word office-t. Eddig oké.
Mikor lemásolok egy szöveg képekkel együtt akár emailből, akár weboldalról, akkor szépen mindent beilleszt, a szöveget is helyesen, de a sok képből csak a legelső képet illeszti be többször a többi, más kép helyére, majd ha másik dokumentumot csinálok, és oda is másolok be szöveget képekkel együtt, akkor is az előző dokumentum legelső képét használja fel, azaz nem felejt !!!
Talán a gyorsítótárnál lehet hiba???
Eddig ezt nem csinálta, sosem illesztette be a legelső képet többször az összes létrehozott új dokumentumba.
Tapasztalat? Mit csináljak?
Szia!
Most próbáltam meg, amit javasoltál, de nem működik. Ugyanazt a képet illeszti be többször.
Semmilyen más képet nem hajlandó bemásolni, csak a legelsőt.
Pedig nem akkora dolog lenne, csak valahonnan kellene egy pipát kivenni, vagy ilyesmi.
Már nagyon zavaró, lehet hogy újra leveszem és felteszem a word-öt, hátha segít.
Az a gondom, hogy milyen kulcsszavakkal keressek rá erre a dologra. Biztos van erre egy elnevezés. Akár angolul is, ami nem gond, csak magát a megoldást nem találtam meg.Azt már megérteném, ha angolul is lenne leírva.
Mellesleg én is a vágólapra gyanakodtam, de hiába.
Azért köszi a tanácsot.
Levettem, majd megint feltettem a word-öt, de csak fennáll a probléma.
Csal egyetlen képet tudok bemásolni, beilleszteni, holott ott vannak a vágólap listáján minitűr formában a képek, de csak a legelsőt illeszti, ill. másolja be.
Szia, a kezdőlap menüben a vágólap feliratva kattintva láthatod hogy mit/miket is tartalmaz az.
Itt van olyan hogy az összes beillesztése, illetve törölni is tudod azokat amelyeket már nem használsz.
Ezt látod itt? Innen be kellene pakolnia a kijelölteket, illetve mindegyiket ha az összes beillesztésére kattintasz.
És innen érdekes lehet:
"Miután kilépett minden Office-programból, csak az utoljára kimásolt elem marad az Office vágólapon. Ha kilép minden Office-programból, és újraindítja a számítógépet, az Office vágólap minden eleme törlődik."
Tehát ha valamilyen alkalmazásból veszel át több képet, akkor ne zárd be azt amíg be nem illeszted.
" [link]
Szia Shaddark!
Elolvastam, amiket írtál linkeket már korábban, de az a probléma, hogy hiába látom a word-ben a vágóklapon a képeket, nem illeszti be csak a legelsőt. Hiába kattingatok a többire, csak a legelső képet illeszti csak be annyiszor, ahányszor kattingatok.
A szöveget hibátlanul bemásolja, csak a többi képet nem. Tehát csak úgy tudok más képet beilleszteni, hogy elmentem a képet egy mappába és onnan illesztem be. A vágólapról nem működik.
Ami érdekes, hogy ha bármelyik képre kattintok, akkor megnyitja azt a weboldalt ahonnan származik, azaz ahonnan lemásoltam a képet, mert direkt több, különböző oldalról másoltam be képeket, de ugyanaz a kép jelenik meg többször a dokumentumban. Tehát felismeri a webhelyet, a kép származási helyét, csak nem azt a képet jeleníti meg.
pl. beillesztettem először egy kutyát, majd egy macskát, majd egyéb állatokat, összesen 6 képet, de a kutya képe jelent meg 6-szor.
Mikor rákattintottam a 2. képre,aminek kutya helyett macskának kellett volna lennie, akkor felvitt a macska képet tartalmazó weboldalra. Felismeri a helyet, csak nem azt a képet adja be a Word, de a vágólapon ott van kicsiben a macska és a többi kép. Hiába törlöm a kutyát a vágólapról, és kattintok csak a macskára, csak a kutyát adja be, ahányszor kattintok.
Erre a hibajelenségre lehet megoldást találni?
Esetleg nem a vezérlőpult valamelyik részénél kell valamilyen beállítást módosítani?
Vagy az office mappában a program files-nál?
Amikor lepucoltam a gépről, és megint feltettem, már eleve ezt csinálta. Sehol semmit nem állítottam rajta.
Teljesen tanácstalan vagyok:-(((
De nagyon köszi,amiket ajánlottál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!