Mi a véleményetek a ReviOS-ről?





Adom, ha rp beszél valamiről akkor az a téma hirtelen elárasztja az internetet.
Biztonságos, elég neves fejlesztők is vannak köztük, pl a Windows 10 Debloater egyik fejlesztője is a csapat tagja. Én inkább azon aggódnék, hogy meddig fog a projekt élni, elvégre sok próbálkozás volt már.
Vírus nincs benne.





Nem rossz ötlet, de én - legalábbis éles rendszerként - nem használnám. Igaz, már ha tehetem, messziről elkerülöm a Windowst, de ameddig azt használtam, addig sem voltam elragadtatva a mókolt verzióktól. Nem kétlem, hogy némelyik ilyen kreálmányt jó szándékú profik csinálták (persze, teljesen biztosak egy zárt forrású szoftvernél nem lehetünk), de vajon nem jelentkeznek majd időnként nem várt "mellékhatások"? Nem mondom, hogy tömegesen fordulnának elő ilyesmik, de azért jópárszor már keresett meg haver, ismerős olyan problémával, hogy X szoftver nem fut rendesen, lefagy, hiányzik az indító ablakból valami kulcsfontosságú menüpont, stb. Aztán kiderül, hogy eredeti Windowson rendesen fut, csak mókolt változaton mutat hibákat. Nem mondom, hogy nagyon gyakori lenne, de azért létező problémáról van szó.
A másik kérdés a legalitás. Konkrétan a ReviOS-nek nem néztem utána, hogy ez most mennyire varázsolható legálissá, de ha választani kell, akkor én inkább használok egy szoftveresen és jogilag is tiszta oprendszert.





Így első blikkre nem látom, hogy ezt miért jobb annál, mint ha én magam tiltogatom le a felesleges dolgokat. Van a Windows 10 initial setup scriptből egy előre felparaméterezett scriptem, azt szoktam lefuttatni, a maradékot kézzel törlöm.
Ez inkább olyannak tűnik nekem, mint ami a Linuxoknál a kisebb disztrók készítőinél, lám, ezt is meg lehet csinálni a rendszerrel...
Igen, a másik kérdés pedig a legalitás. Megnéztem, amit a LEGAL menüpont alatt írnak, nem tudom, hogy ez egy bírósági per során mennyire állná meg a helyét, márpedig a Microsoft már ennél sokkal kevesebbért is perelt. Vagy felvásárolja, és beszántja az egészet.





Megbízható! Már jóideje használom. Neves fejlesztők csinálják, köztük az egyik Windows Debloater-es tag. Konkrétan ez egy minden felesleges szirszartól kipucolt Win10 rendszer, ami a hardvert is kb feleannyira terheli. Csak pár adat:
Sima win10:
- R20: 267 pont
- Hőmérséklet max: 71°
- RAM idle: ~2,1GB
- RAM R20+CoreTemp+Feladatkezelő: ~4,1GB
ReviOS:
- R20: 384 pont
- Hőmérséklet max: 71°
- RAM idle: ~1,1GB
- RAM R20+CoreTemp+Feladatkezelő: ~3,3GB
Én bátran ajánlom mindenkinek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!