Ha 64 bites WIN10-et veszek, az alkalmas a 32 bites processzoromhoz is?
Na itt még ír valamit a teszt program:
MMX , SSE , SSE2 , SSE3
Most ismerkedem ezekkel a fogalmakkal.
Nézem a Wikipédiát és ott ír valami olyat, hogy megjelent az EM64T technológia támogatása, azaz a 64 bites üzemmód.
Ez utóbbit viszont nem látom a teszt program eredményeiben.
A processzor neve a lényeg, a Name mezőben.
A Packagenél mit ír?
A 80 GBos merevlemezek pedig nagyon lassúak a Windows 10hez, teszteltem, erre még rátesz egy lapáttal aa lassú processzor is.
A név mezőben csak annyi van, hogy Intel Pentium 4.
A foglalat pedig: socket 478 mPGA
Az SSD miért pénz kidobás ?
8-9 ezer / 120 GB
Ebből 20GB lenne használva, ha átpakolnám a meglevő merevlemez tartalmat. Plusz, amit a Win10 foglal.
10-ért kapok 500 GB merevlemezt, amiből ugyanennyit használok fel. Akkor gyakorlatilag többet költöttem egy üres HDD-re.
Használtat nem akarok venni.
A töredezettségmentesítő program röhög rajtam, mert el sem indul 20GB-ért. :)
Az SSD-vel már egy kicsit előre is gondolkodtam, ha alaplap csere lenne valamikor.
Kicsit úgy vagyok a régi dolgokkal, hogy az már bizonyított, az újban meg benne van, hogy 1 év után leáll, vagy akár 1 hónap alatt.
Így jártam az új okos telefonnal. Épp, hogy lejárt a garancia, aztán behalt. Újra beüzemeltem a régit és ez marad is ameddig működik.
Ha viszont a Win10 nem működik a processzorommal, akkor kénytelen leszek lépni.
Ellenben akkor meg nem értem a Win10 minimális hardver igényét.
Csak annyit említ, hogy 1Ghz-vagy nagyobb processzor.
Prescott-al a Windows 7 a határ, a 8 és 10 már nem fog menni rajtuk.
7-et tegyél rá, a tizes amúgy is kigyilkolná azt a gépet
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!