A partíció a a virtuális meghajtó?

Van logika a gondolatmenetben, de ez még kevés ahhoz, hogy valamit virtuálisnak nevezhessünk. Attól, mert az egy nagyobb egység része, még nem lesz virtuális. (És nem csak azért nem, mert különben nem is létezne "valódi" meghajtó.)

Attól lesz valami virtuális, hogy nem natív módon, közvetlenül a valódi hardveren létezik. Az a partíció ott van, fizikailag, szektorról szektorra hardveresen elérhető. Ellenben egy virtuális meghajtó legfeljebb csak közvetetten érintkezik a hardverrel. Mondjuk egy lemezképfájl. Másként éred el, mint ami valójában. Annyi hasonlóság van az általad felvázolttal, hogy itt is egy nagyobb egység kisebb részét kezeljük önállóan; de van egy hatalmas nagy különbség: nem feleltethető meg egy az egyben azzal a hardverrel, amit virtuálisan látunk. Az a lemezképfájl lehet, hogy egy DVD-nek látszik, de valójában a merevlemezen van. Vagy annak a virtuális merevlemeznek a boot-szektorának köze nincs a hardver boot-szektorához; az csak sima adatterület. Nincs fizikai megfeleltethetőség az emulált, és a gazda hardver között.

Vagy például ha elindítasz egy Nintendo SNES-emulátort. Beteszed a virtuális játékkazettát, aminek halovány köze sincs az eredeti hardverhez, mindössze annak a letöltött adattartalma, kiegészítve némi járulékos információkkal. A virtuális processzora meg persze, közvetetten a gazda processzora által működik; de közvetlenül nem több némi memóriaterületnél, meg egy programkódnál.

De mondjuk ha subst paranccsal hozol létre új meghajtót (egy meglévő mappát lehet új meghajtóként kezelni így), na, az már közelebb áll a virtuálishoz. Az sem teljesen az, mert igaz, hogy maga a meghajtó nem valódi (nincs önálló BOOT-szektora, foglaltságnyilvántartó területe, stb), de adatelérés szempontjából közvetlenül megfeleltethető a gazda hardvernek.