Másnál is szar a t-home net?
Az elmúlt napokban nagyon szar.Van hogy 2-3 percenként elmegy a net, lassan tölt be stb.Néha viszont órákig minden oké, korábban nem volt ilyen.
5 megás netem van amúgy.
Látom már régi kérdés, de nálunk már 2012. szeptember óta fennáll a probléma, azzal a különbséggel, hogy mi 10 megás netre fizetünk elő és ebből 0,2-0,5 megát kapunk, ha jó napunk van akkor 1 mega. Szeptembertől rendszeresen, volt, hogy 3 naponta betelefonáltunk, mindig ugyan arra jutottak, hogy a probléma nálunk lehet, de azért ellenőrzik a vonalat. Másnap jött az sms, hogy találtak hibát, de kijavították, ám a net továbbra se javult. Utoljára decemberben telefonáltunk be, amikor közölték, hogy a probléma biztos, hogy nálunk van, de ha igényt tartunk rá kiküldenek egy szervizes kollégát 7-8 ezer forintért, amit akkor is ki kell fizetnünk, ha a hiba nem oldódik meg. Két éves hűség még nem járt le, ám december óta kicseréltük a routert, a modemet, az összes vezetéket, sőt a másik gépünk fél éve van meg, de a hiba továbbra is fennállt. Meglepő módon egész múlthéten 10 megával jött a net 6 napon át, majd szombat este elment 45 percre, azóta ismét sz*ar, 5-10 percig van (0,23 mega volt fél órája), aztán elmegy 5 percre.
Ma délután 4 órán keresztül nem volt net, mire elegem lett és betelefonáltam, akivel először beszéltem újraindított a netet, kikapcsoltatta velem a modemet, a routert, a gépet, de a net nem jött vissza, mire megkért, hogy egy másik modemet és routert dugjak be és próbáljam meg azzal és ha úgy se működne akkor telefonáljak vissza. Meglepő módon letettük a telefont és én nem cseréltem ki semmit, a net visszajött 1,5 mega volt (10 percig), majd ismét visszaállt 0,2 megára. Visszahívtam őket, egy másik munkatárs vette fel a telefont, aki ugyan azt végig akarta velem csináltatni, mint az előző (újraindítani mindent, kicserélni a modemet,routert stb), mire mondtam, hogy ezen túl vagyok, majd közölte, hogy a routeremmel lehet a gond, ő ebben biztos. Elmondtam neki, hogy legyen szíves árulja el, ha a routerrel van a gond akkor hogy lehet az, hogy a múlthéten rendesen volt net 6 napig, majd elment 45 percre és azóta minden a régi, mire válaszul annyit kaptam, hogy "Hm, akkor szólok a központba, hogy vizsgálják át a vonalat", majd elköszönt. Azóta kaptam egy sms-t (mint régen is), hogy a hibát megtalálták a hálózatban és már javítják, de sejtem, hogy megint nem történik majd semmi javulás. Ennyit a T-Home-ról, aki tudja, kerülje el őket messzitől.
2013-12-25 23:53
Van a T-Home-nál rosszabb, a neve: Bicomix
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!