Milyen nyomozati cselekmények szükségesek a hatóság részéről, az ismeretlen tettes felderítéséhez IP cím alapján, ha az IP címek külföldi hírközlési szolgáltató által kerültek kiosztásra, és a szolgáltató megkeresése ügyészi engedélyhez kötött?
A távközlési szolgáltatóknak - kis hazánkban a 2003. évi C. törvény értelmében - naplózniuk kell azt, hogy egy adott IP-címet adott időpontban milyen ügyfelüknek osztották ki, és ezt a naplót egy évig tárolniuk kell és a nyomozóhatóságok részére kell tudni biztosítaniuk.
Bűncselekmény elkövetésének esetében a nyomozóhatóság az adott IP-cím birtokában az IP-címek kiosztásáért felelős RIPE nevű szervezet whois adatbázisól előkeresi az IP-címtartományhoz tartozó szolgáltatót, majd felkeresi a szolgáltatót a hivatalos elérhetőségei valamelyikén - általában e-mailben - és kikéri az előbb említett napló-részleteket, ez alapján pedig felkeresi az előfizetőt.
Ez lenne az eljárásrend, de gyakorlatilag nem ilyen egyszerű, mert az elkövető elrejtőzhet valamilyen más országban levő VPN-szolgáltatás vagy titkosítóhálózat (Tor, I2P,...) mögé, használhat publikus Internet-elérési módokat (Internet-kávézó, wifi-hotspot), osztozhat másokkal az Internet-elérésén (akik meg nem fognak ellene vallani), stb, stb...
"azonban 2 hónap nyomozás után elutasították"
Ha nem vagyok indiszkrét: milyen jellegű ügyben (nem kellenek pontos nevek, címek, csak körülírni az esetet)? Mi volt az elutasítás indoka?
"8 napon belül fellebezéssel fogok élni, mivel az elektronikus hírközlési szolgáltató megkeresése nem történt meg"
Ez az elutasító nyilatkozatban volt benne?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!