Google utcaképen, ahol utólagos kitakarás történt pl. épület, azt a szakaszt miért nem frissítik többé?
Ugye először 2011-2012-ben volt nagyüzemű Google Streetview utcakép rögzítés Magyarországon, aztán sokévig nem nagyon, majd 2018-2019-ben és az azt követő években jártak be megint sok utat.
Viszont ahol a paranoiás emberek az utcaképen a házuk kitakarását kérték, ott szinte minden esetben maradt azon a szakaszon elég hosszan (amíg az érintett épület kicsit is belóg), a 2011-es, téli utcaképek akkor is, ha azóta újabban már járt ismét a Google autója?
Tehát a kérdés, hogy ilyen esetben miért nem lehet azt, hogy frissíteni a szakaszt új felvételekkel, és az adott házat újból kitakarni az újabb felvételeken is? Vagy csak simán feltenni kitakarás nélkül, és ha még mindig zavarja az ottlakókat, akkor majd jelzik megint a Google-nak alapon?
Csak ez így olyan hiányosnak tűnik a fenti, pont a lényege veszik el az utcakép funkciónak
Gondolom valami idióta GDPR szabályozás miatt. Én eleve azt sem értem miért van ilyen opció hogy épület elrejtése, a valóságban se tudod elrejteni a házadat, aki arra jár úgyis látja. Pont elég hogy az arcokat és rendszámokat elrejtik automatikusan. Az hogy egy ház ki van takarva, csak még inkább kíváncsivá teszi az embereket amúgy is.
Mellesleg vannak olyan helyek ahol sosem jár az utcaképes autó valamiért, pl. a Lendvay utcában mai napig nincs utcakép, de csak ott, minden környező utcában van. Gondolom ennek semmi köze ahhoz hogy ott van a fideszmaffia székháza...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!