Hogy oldjam meg az email-cím váltást az alább leírt csavaros esetben? (A téma kibontása a megjegyzésben)
Adva van egy nagyon rosszul megválasztott e-mailcím, amit a világ kezdete óta használok.
Később beláttam, hogy rossz ez a cím, és olyan 2006-ban egy újat hoztam létre, ezután azt adtam meg, és talán most már szinte csak arra érkeznek levelek.
Az új emailcímről a régire automatikusan átirányítottam a leveleket, és onnan is válaszolok az „új cím nevében”, (mintha az új levél címzettje lenne a feladó), és az új cím „nevében” írok a régi címre bejelentkezve levelet.
Az új fiókot kb. sose nyitottam meg, szinte mindig a régit használtam, így kb. minden levél olvasatlan jelzéssel eddig ott porosodott és egyre gyűlt.
Most rájöttem, hogy fordítva ültem eddig a lovon, és jobb lett volna, ha a régi email-fiókot irányítom át az újra, de nem tudom, hogy hogyan.
Pár napja azt csinálom, hogy az új címről szépen törölgetem a felesleges leveleket, amikről tudom, hogy soha többé nem akarom látni, nem kellenek stb. ezzel még nem végeztem, de olyan 7000-nél is több kilőve, de még mindig maradt 2000, viszont eljutottam egy olyan szintre, hogy már egészen áttekinthető, olykor régi, de lényeges leveleket is megtalálok benne, még a régi fiókban, ahol több GB-tal több levél van, ez kb. lehetetlen, még ilyen-olyan szűrős kereséssel se menne.
PROBLÉMÁK:
1. telefonomon kétezer olvasatlan levél jelzése az app parancsikonján (egyre növekszik)
2. Néha elkallódnak a leveleim (fontos leveleket nem olvasok el a régi levelezőben)
3. jogosultsági probléma (az aktívan használt fiókból nem tudom megnyitni jogosultság hiányában a külső hivatkozásokat, amiknél a másik google-fióknak adtak hozzáférést).
4. az új fiókban gyakran csak a válaszok vannak ott, de nincs meg az én levelem, hogy mire is kaptam azokat a válaszokat.
5. Csetelő – most nem vágom, hogy a gmail csetelőjével mi van, a régin használom aktívan, az újon fióknál meg kussban van.
6. névjegyek, stb. - szeretném, ezt az újba átmásolni
7. szeretném, ha a régi levélláncok (levélváltások láncolata) egyben maradnának
8. lehetőség szerint időrendben,
9. vagy legalább az eredeti érkezési időt feltüntetve
10. jelzések megőrzése költözés során (olvasott, olvasatlan, csillagos, kiemelt...)
Most azon töprengek, hogy talán feleslegesen finomkodok, csak dupla munkát csinálok magamnak, de egyáltalán nem biztos, mert ha a fenti költözést nem tudom megtenni, akkor ok.
Talán jobb lenne mindent törölni az újabb fiókról, miután megnéztem, hogy a fontos dolgok a régin megvannak, (esetleg valahova kimenteni) és utána a régin lévő anyagokat egy az egyben átküldeni/másolni (lehet ezt egyáltalán? - ha jelzésekkel, pl. olvasatlan, olvasott, csillagozott, kiemelt… is menne, az lenne igazán király), és aztán válogatni, de jóval több mint 10 ezer levélről van szó (a levélszámlálóban nem is fér ki), és már abból is sokat töröltem szűrőkkel.
Ebben az esetben nyilván megszüntetném a régire az átirányítás, és az elvétve még oda érkező leveleket irányítanám az újra.
Most kb. három lehetőség jut eszembe, nem tudom, melyik mennyire működőképes és célszerű a fenti problémákra.
A) gyomlálni tovább az újat, és így legalább részlegesen látom a fontos levelek beérkezési idejét, stb.
B) az új fiókot lenullázni, a régiről valahogy átmásolni mindent, és minden jelölés, dátum, stb. valahogy jön magától (hogyan)
C) gyomlálni mindkettőt, és az újat használni, az átirányítást módosítani, hogy pont a régiről érkezzenek az újra az esetlegesen bejövő levelek. A régit megtartani "emléknek", és ne variáljak az átküldéssel, mert úgyse sikerülhet ebben a formában.
Van további ötlet azon túl, hogy lőjem főbe magam, és no problem?
Ja és mindkét fiók gmail.
Előre is köszi mindenkinek a választ!
A régin állíts be automatikus választ hogy "ez már nincs használva küldje újra a abcd kukac ize pont ru ra.."
Csak az újról küldj mindent, régibe heti 1x még benézel.
Arra van lehetőség, hogy automatikusan továbbítsa a régire érkező leveleket az újra ezzel semmi gond. De ez a kívánságaimnak csak a töredéke.
Azt szeretném, ha a régin már meglévő leveleket egy az egyben jelenlegi formájukban átvarázsolná a jótündér érkezési sorrendben időponttal jelöléssel, stb. Többek között. + chat, "névjegy", stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!