Na szóval... közösen csináltunk egy mémoldalt instagrammon, de akiről készült rendőrséget akar hívni?
Nem az internetedet fogják elvenni (ez csöppet dedós gondolatmenet), hanem a bíróságra fognak beidézni, és az ügy súlyosságától függően (pl. hogy csak személyiségi jogokat sértettél, vagy ezzel becsületsértés is megvalósult) kaphatsz pénzbüntetést, próbára bocsátást, ítélhetnek közmunkára, felfüggesztett szabadságvesztésre, vagy nagyon súlyos esetben letöltendő szabadságvesztésre is.
Az ilyesmi nem játék. Nem tudom, hány éves vagy, de pont az ilyen esetek miatt kellene egy kicsit nagyobb figyelmet folytatni a jogi ismeretek oktatására. (Bár sokan akkor is tojnának rá, mert ugye divat melegedni járni az iskolába.)
Minden elkészült művet megillet a szerzői jog. Legyen az egy regény, egy vers, egy rajz, de akár fénykép is. Amit valaki létrehozott, afelett gyakorolhatja a szerzői jogokat. A legfontosabb szerzői jog pedig a felhasználás szabályozása. Amit ő elkészített, azt csak ő használhatja fel, vagy azok, akiknek engedélyt adott rá. Az, hogy "de hát fel volt töltve internetre", nem érv. Az autót sem kötheted el, ami egy ház előtt áll, mondván "de hát ott vót az utcán". Csak akkor válik valami mások számára felhasználhatóvá, ha erre valamilyen formában engedélyt ad. Ez lehet személyes, írásos vagy szóbeli megállapodás (bár a szóbelivel vigyázni kell, rohadt nehezen bizonyítható), lehet a feltöltéskor kiírt megjegyzés, miszerint ő hozzájárul a képe felhasználásához, de történhet ráutaló magatartással is, pl. azzal, ha olyan oldalra tölti fel, aminek pont az a célja, hogy bárki számára azok a képek szabadon felhasználhatók legyenek. (Nem, a Facebook és az Instagram nem ilyenek. A pexels.com igen.) Tehát ha te Facebookról, meg Instagramról nyúltad a képeit, és nem volt kiírva mellé, hogy ezt bárki szabadon felhasználhatja, akkor van mitől félned.
De van itt másik dolog is. Az egy dolog, hogy mit szabad felhasználni, és mihez kell engedély. De akár így, akár úgy, a felhasználás során nem követhetsz el szabálysértést, vétséget, vagy bűncselekményt. Hadd idézzek valamit a Büntető Törvénykönyvből:
"Becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítése *
226/A. § * (1) Aki abból a célból, hogy más vagy mások becsületét csorbítsa, hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang- vagy képfelvételt készít, ha más bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatala *
226/B. § * (1) Aki abból a célból, hogy más vagy mások becsületét csorbítsa, hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang- vagy képfelvételt hozzáférhetővé tesz, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) * A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) nagy nyilvánosság előtt, vagy
b) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el.
Becsületsértés
227. § (1) Aki a 226. §-ban meghatározottakon kívül mással szemben
a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben vagy
b) nagy nyilvánosság előtt
a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a becsületsértést tettlegesen követi el."
A szétfilterezett fénykép bizony alkalmas lehet a becsület csorbítására, ha az olyan, hogy attól ő nevetségesnek, vagy bántó módon van ábrázolva. Nyilván egy büntetlen előéletű tiniként nem fogják a maximális büntetést kiszabni rád, de azért nem túl nagy buli 2 év felfüggesztettet kapni.
Hogy mit tehetsz?
Abban ne reménykedj, hogy ha törlöd a képeket, vagy az egész oldalt, akkor azt a hatóság nem fogja megtalálni. Vannak rendőr, és nyomozó ismerőseim, és napi szinten fordul elő, hogy egy-egy becsületsértési ügyben elő kell kotorni egy letörölt Fb- vagy Instagram-képet. Nekik ez megfelelő technika, és megfelelő engedélyek birtokában nem okoz nehézséget.
Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy töröljétek az egészet a fenébe, és emellett kérjetek nagyon őszintén bocsánatot a sértettől! Ez nem teszi semmissé az elkövetett tettet, de ha bíróságra kerül az ügy, enyhítő körülmény a megbánó magatartás.
Az Instagram pedig nagy nyilvánosságnak tekintendő jogilag. Sőt, még a Facebook üzenőfal is!
"(Hülyeségből készült az oldal)"
#7-es hozzászólásához nincs mit hozzátenni, legfeljebb annyi, hogy ha a sértett komolyan veszi(és miért ne venné), akkor a hülyeségetek miatt fogtok jogosan ülni, vagy jó esetben felfüggesztett. Ez néhány év múlva egy állásra jelentkezve az önéletrajzotokban baromi jól fog mutatni.
#7-es leirta a lenyeget. Abban remenykedhetsz, hogy a serelmezo gyerekes kijelenteseibol kiindulva korabol fakadoan onalloan nem cselekvokepes, es nem tesz lepeseket felnott beavatasaval sem.
Kerjetek suru elnezest es toroljetek minden kompromittalot, es tanuljatok ebbol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!