Intel igp fura akadozás, kb vissza-visszanéz egy-két kockával másodpercenként néhányszor. Hogy kell kiküszöbölni?
A sztori: GTA V próbálgatás, Haswell Pentium G3220. 6Gb RAM, IGP. 1280x720 lófrálni elviselhető, akcióra 800x600 sima (30fps fölött). Nem szoktam játszani, csak ez érdekelt. Magyar zárt közösségből jön (nyilván 2 mag + igp mellett alternatív úton csitítom a kíváncsiságomat, egy ideig még max néha jut max 10e gépfejlesztésre, csak emiatt már nem várok még ki tudja meddig egy próbálgatással). Lényeg: vsync nélkül teljesen jó volt 720p-ben is. Sokáig rá se néztem, aztán jött ez a fura hiba, hogy minden felbontásban dadogásszerűen be-bevillan legalább kettővel korábbi képkocka, ha half vsync van, és felismerhetetlen bevillanások ha vsync off, kb ott, ahol csak tearing lenne. Full vsync mellett teljesen eltűnik, csak úgy kb olyan 800x600-ban a frame rate, mint egyébként 1280x720-ban. Intel driver nem a legfrissebb volt fenn, intel.com-ról feltettem generáció szerint stimmelőset, azzal is ugyanez. GTA is tudott volna frissebb lenni, minden mappájáról backup, uninstall, maradék kézzel töröl (amit totalcommander talált rockstar, social club, socialclub, gta kereséssel, ugyanez regeditben), közismert, megbízható forrásból a legfrissebbet feltelepít, és ugyanaz. Parancsikon tulajdonságai alap+rendszergazdaként indítás a kompatibilitás fülön.
Más játékot nem rakok fel, youtube mintha ugyanezt csinálná, csak gondolom a nagyobb framerate miatt nehezebb kiszúrni. Ha nem fullscreen, akkor nem szúrok ki soha ilyesmit se videónál, se játéknál. A kábel mozdulatlan, két végén becsavarozott DVI, a monitor LG IPS235V, zavarforrás nem kéne legyen (persze azért telót távoltartva is ellenőriztem, ugyanaz). Persze hogy teljes VSync mellett soha nem csinálja, az elég fura.
Találkozott valaki ilyennel? Mi lehet az oka?
Próbálgatással sikerült megoldani:
A parancsikon tulajdonságaiban a Kompatibilitás lapon engedélyezni a Teljes képernyős optimalizálások letiltása opciót.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!