Laptop vásárlásnál mire kell odafigyelni?
Pl melyik márkanevet célszerű kerülni? Acer, Fujitsu márkanevekről azt hallottuk hogy ratyi, de az Acer-ről már több helyről is, míg a Fujitsu-t csak egy személytől. Míg a HP-ről és a Dell-ről ódákat zengtek. Sőt még a Lenovo-ról is. Amit még lehet kapni az az Asus, erről nem hallottunk még semmit.
Annyit már nagyjából sikerült kiderítenünk, hogy i-szériát célszerű választani, nálunk az ár miatt inkább az i3 jönne számításba, azon belül is i3-6xxx és i3-7xxx-et ajánlották, mivel fejlettebb, és alacsony teljesítményre kapcsolva csak 7.5 wattot fogyaszt. Bár nekünk talán kisebb teljesítmény is megtenné (celeron/pentium dual és quad core), mivel amire csak lehet arra parancssori programokat használunk, ezeknél a jövőbeni memória bővítés korlátozott 8 GB-ra, valamint a memóriát is alacsonyabb frekvencián kezelik, sőt az integrált videó chip is alacsonyabb teljesítményű állítólag. Az AMD és az intel HQ jelű processzorokat kizártuk, mert nagyobb a hőleadásuk (15 watt helyett 20 watt, valamint 25 watt) és nekünk fontos lenne hogy csendes legyen.
Létezik egy m-jelű processzorral szerelt laptopféleség is, pl m3-6Y30, ami teljesen csendes állítólag, de jóval kisebb teljesítményű a processzor, csak 900 Mhz - 1.2 Ghz, nem tudjuk ezzel mi a helyzet, vajon jól használható?
Ezenkívül ha 15.6"-nál kisebbet szeretnénk a hordozhatóság miatt, pl 14" vagy 13.3" akkor lényegében csak, i-szériás processzorral felszereltek közül válogathatunk.
Valamint hogy lehetőleg IPS paneles kijelzőt válasszunk, full HD felbontásban (1920x1080).
Háttértárnak pedig kb 256 GB SSD-t a hagyományos merevlemez helyett.
Egyes modellek 3 év garanciát tartalmaznak (főleg a HP és Dell-ek között találni ilyet, de Fujitsu is van) míg mások 2 évet, ez vajon számít valamit? 10 nap pixelgarancia is van egyesekre, ez fontos lehet?
Akkumulátor cellaszámáról szintén keveset tudunk, hogy ez mit is takar, 2 cellától 6 celláig mindenfélével találkozni. Annyit sejtünk hogy több cella, hoszabb üzemidőt jelenthet egy feltöltéssel.
Teljesen általános célra használnánk majd, lényegében semmi extra, illetve arra használjuk majd, ami még lefut, elindul rajta és nem terheli meg nagyon.
Sajnos még nem volt laptop a családban, ezért nem vagyunk teljesen tisztában ezekkel a dolgokkal, ezért kérnénk segítséget és tanácsokat.
A márkával nem kell foglalkozni addig, amíg nem valami tök névtelen dologról van szó. Az alkatrészek szinte teljes mértékben ugyanazoktól a gyártóktól jönnek. Ugyanaz az Intel proci van az asus-ban meg az msi-ben is stb.
A kevés gyártóspecifikus komponensre (pl burkolat), meg a terméktámogatásra érdemes figyelni. A többire igaz, hogy ha benne van egy i5, az nem fog neked i3 teljesítményt nyújtani, csak mert acer a gép, és nem dell. Agyrém lenne.
dragdev válaszait hagyd figyelmen kívül, ő itt a helyi retardált.
kérdésre: igaza van elsőnek, márka mindegy, amíg nem noname.
És igen, minden i3 ugyanaz, legyen az asus lenovo akármi. core m szériát nem ajánlom, lehet, hogy nektek most pont elég, de 1 év múlva a chrome is 100%-ra terheli. i3 alá ne adjátok.
Kijelzőnél még sokaknak fontos, hogy matt legyen. Lehet titeket nem zavar a fényes, menjetek be egy üzletbe ahol meg tudjátok nézni.
Anyagminőség fontos lehet még, minden márkának vannak "ratyi" gépei olcsón, amibe bár ugyanaz a hardver lehet mint más laptopban, itt az anyagon spórolnak. Törik hajlik ropog. Ebből következik, hogy laptopot 150e alatt kár is nézni, legyen az akármilyen (kivéve használt, de attól vonatkoztassunk el)
még annyi, hogy nektek ahogy nézem nem sok értelme lenne a dedikált vga-nak, kerüljétek, csak plusz pénzbe kerülne. Egy modern i3-asnak (6-7. gen) elég erős az igpuja a ti felhasználási célotoknak
#5 voltam
Köszönjük a válaszokat. Lényegében sok mindenre szeretnénk használni, kivéve játék, legalábbis a "gaming laptop" értelemben vett játék. Sajnos üzlet nincs ezen a környéken ahol mi élünk, illetve ami van ott kicsi és régi a választék, ezért lényegében csakis webshopokra hagyatkozhatunk. Tehát előre megnézni, megfogni, kipróbálni nem tudjuk.
Erősen nézegettük pedig azt a "core m"processzoros Asus laptopot, mert az elvileg teljesen zajtalan volna. Nem tudom van ilyennel valakinek tapasztalata? Nem melegszik vajon az alja? Valahol csak leadja azt a kevés hőt (állítólag 4.5 watt) 4 GB memóriával és 128 GB SSD-vel már 200e Ft-ért elvihető. És mi a helyzet pl az i3 és i5-ös processzoros laptoppal, ha a TDP-t levennénk 7.5 watt-ra, úgy tudjuk ez elvileg lehetséges, akkor vajon alacsonyabb fordulatszámon forog a processzorhűtő ventillátor? Lehetőleg minél zajtalanabb laptopot szeretnénk, ugyanakkor az sem volna jó ha az ágyban felejtve kigyulladna tőle az ágyneműnk :D
Core m-et el kell felejteni, nagyon gyenge processzor, a windows futtatása is problémákat okoz neki. 200-ból én HP Probook 430 G4-et vennék, fullhd IPS kijelzővel. 3 év garancia és üzleti minőség, halk hűtéssel.
És vennék bele egy ssd-t.
Értem, de mi nem igazán használunk windows-t, Linux-ot telepítetnénk rá, amennyiben működik vele, minden bizonnyal többé-kevésbé működik.
Youtube-on vannak róla videók, nem tűnik úgy mintha nem tudná futtatni a windows-t. Egy gyerkőc játszik rajta azzal a népszerű játékkal, ami ilyen kocka blokkokból épül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!