Kit győzött meg a GTX 1060 teljesítménye és milyen hatással lesz Ő a piacra?
Nem rég jelent meg a 1060-van és Benchmark-ok alapján engem annyira nem nyűgözött le (annyira mint hittem). Kb egy szinten lesz a 970-el és a RX 480-nal. Talán annyival jobb a 970-nél hogy ha esetleg nem lenne elég a 4GB vRAM akkor az 1060-nak van tartalékban még 2 (480-nak meg 4), illetve az ára is 100eFT fölé kúszott jócskán (bár hardveraprón biztos lesz 95e ért is).
Mit gondoltok ti akik valamennyivel többet értetek ehhez? Tudnátok ajánlani az 1060-at azoknak akik mostanában akarnak új kártyát venni? Jobban megéri mint egy használt DE még garis 970 (70-75e-ért) vagy mint egy RX 480?
"Ezek alapján te is azt nézed" - dehogy azt nézem, még csak nem is következtethettél erre az írásomból semmi ilyen irányú utalás nem volt benne, épp ezért azt borítékolom, hogy magasabbak az értelmi képességeim a tiednél.
(De mit is várok attól, aki a konfigos kérdésekhez rögtön azt írta még fél éve a gtx-960 4gb-hoz, hogy felesleges, mert 2-nél nem tud többet használni és hpppá, dacára a kevéske 128bitnek, elég sokat gyorsul a 4gb-os verzió :D )
Az AMD, INTEL és NVIDIA cégekről volt szó.
Annak semmi köze hozzájuk, hogy pl. az ASUS a strix hűtéssel ellátott gtx-750ti kártyát annyiért adja, mint a 950et.
Arról beszéltem, hogy "jóformán" semmi értékelhetőt nem tett le az asztalra évek óta és aki AMD procit vesz, az MIND csak azért, mert valamit túlértékel (pl. magok száma vagy órajele). Ugyanazt adja ki csak más színűre festi.
"Nyílván itt is számít az architektúra" - fingod nincs róla mit jelent ez, mindössze okosnak próbálsz tűnni a szó használatával. Kb. minden itt író (engem is beleértve) annyit tud erről, hogy van modernebb meg régi (meg amit a google-ből most gyorsan kikeres és beírja ide a saját szavaival). Ha értenéd a felépítésben mi miért hol van, nem itt írogatnál.
A sávszélesség felbontás függően korlátozó tényező. Teljesen elég a gtx-960 4gb-nak a 128bit fullHD-ra, hiszen tuningolva eléri vagy lehagyja az r9 380at is. Ja hogy ki lehet mutatni, hogy az r9 380 4k felbontáson jobban elhúz a 960-tól a plusz sávszél miatt, marha jó, de senki nem arra használja.
Hol mondtam én, hogy a 6gb-ot 512 bites kapcsolatra tegyék nem tudom, szerintem annyit írtam, hogy elég lett volna 6gb is. Szándékosan rossz következtetést vonsz le, hogy kioktathass, na neeee. Változik a ram mennyiség, változhat a kapcsolat is te okos.
De majd megint sokan azért veszik majd ugyanannyiért az rx480at, mert azon +2gb vram van a 1060-hoz képest, kb. semmit nem jelent ez a gyakorlatban és még gyengébb is a kártya, fogyasztásban is, dacára az alacsonyabb csíkszélességnek. hmmm.
Az 1866-hoz képest már alig hoz valamit a 2133 apu-knál, mellesleg itt se említettem 512 shaderes r7 igp-s procit, mert aki már erre költ meg a gyorsabb ramra, az megint megtévesztés áldozata. Nem lett volna jobb egy a8-7600 (860k) és egy r7 250 1gb ddr5, 1866 rammal, ha már játszogatásra kell gép? Mivel nem kell ramot megosztani, 4gb is elég lehet :D
Akkor te csak vegyed és ajánld az AMD FX-eket, nehogy a CÉG tönkremenjen.
Várom én s a ZEN-t, de sajnos megint csak bukásra számítok. Már eleve ott bajos, hogy miért nem lehet egy IGP-t tenni az asztali procikba? Nehogy VGA nélkül is tudjunk filmezni vele, amíg összejön az ára egy kártyának? Az INTEL a munkaprocikba nem tesz egyedül, mert ott másra kell a hely meg valószínű VGA is társul mellé, de amúgy minden prociba, még egy 9E-s G1840-be is tesz IGP-t. (ezzel úgy ahogy van feleslegessé téve az egész AM1 platformot :D )
"(De mit is várok attól, aki a konfigos kérdésekhez rögtön azt írta még fél éve a gtx-960 4gb-hoz, hogy felesleges, mert 2-nél nem tud többet használni és hpppá, dacára a kevéske 128bitnek, elég sokat gyorsul a 4gb-os verzió :D )"
a minimum fps -re van kihatással , de ez is azért van mert b*tak optimalizálni hogy a texturákat ne egyszerre töltse be ha nem csak akkor amikor szükség lenne rá !! nem E helyett be tölti azokat is amiket még sem jelenített a videó kártya !
https://www.youtube.com/watch?v=vJpy9hlfIkA
Ezt nézd akkor meg.
(még csak nem is kell a húzott verziót figyelni).
Kedves Mr 61% látom jól felbőszültél...mondhatnám olyan, mint ha tejben fürösztenének, de igazából nem érdekel, tojok rá...
És igen te buktál ki a specifikációs eltéréseken, holott az az architektúra sajátossága, de te megtévesztési hadjáratot láttál mögötte...no comment
Igen nem vagyok tervező informatikus, de már 25 éve érdekel a PC és bizony rengeteget fórumoztam (HWSW, Prohardver stb) fénykoromban. Ide csak benézegetek, mert egyszerűbb, szórakoztatóbb és néha jól esik ha segíthetek valakinek vagy feloldok némi homályt.
Az architektúrából meg nem csak a szót ismerem, mint sokan mások, mert rengeteg elemző cikken és teszten vagyok túl az elmúlt bő évtizedben, amit ha teljesen nem is, de valamennyire sikerült értelmezni, lecsapódott valami ahhoz, hogy sejthessem nagyjából mi van a motorháztető alatt.
Az meg hogy értelmesebb vagy...amíg nem ismersz, addig ez elég merész kijelentés még akkor is ha én sem vagyok valami elme guru, IQ-ban is éppen csak erős átlagos (átlag 124 +/-3). De ez nem ide tartozik.
Másrészt én nem rongyoltam rá a GTX960 4GB kérdésekre, hogy nem használja ki, de komoly felárat nem ér meg ettől függetlenül. Bizonyos esetekben dob az átlag fps-en egy hangyányit azzal, hogy az esetenkénti apróbb drop-ok megszűnnek.
Azt írtad, hogy az R9 390-re elég lett volna 6GB memória is...ezen nincs mit félreérteni, de persze utólag lehet forgatni a dolgokat, hogy ki mit hogyan ért.
És igen elegem van már az AMD ellenes negatív fröcsögéből...15 éve ezt olvasom, holott ami termékeim voltak a cégtől, mind rendesen tette a dolgát akár hosszú ideig, az árát megérte, stabilan és megbízhatóan hozta az elvárt teljesítményeket. Persze igyekszem én is a helyén kezelni a dolgokat, de most komolyan azon kiakadni, hogy az FX miért 8 "magos" meg az APU IMC-je miáért támogat magas órajeleket vagy a GPU-hoz miért van széles interfész...naneee, ez azért sok volt mára, de már be is fejeztem. Ennyi szájkarate untig elég volt a hétre.
"Mr. 61%" - ezek szerint érzed, hogy itt egy magasabb intelligenciával hadakozol, ezért emeled ki a %-os megítélést, előre bocsátva, hogy a tied magasabb :D, így próbálva kis előnyhöz jutni a megítélésben.
Picit sem vagyok dühös egyébként.
Lényegtelen érték a %-od ezen az oldalon, egyrészt sokat számít a szimpátia (én meg szeretek nyers lenni :D), másrészt meg sokan azt se értették meg, hogy ne ajánljanak 210E-s kártyát 350-400E gépbe (980ti). A legtöbben az orrukig látnak, hogy következtetéseket vonjanak le, vagy netán előre gondolkodjanak, az már nem megy. Húúúú, 980ti legyen mert ahhoz elég az i5 az i7 meg felesleges az munkára van :D. Én meg kapom a minuszt ha mást mondok. Vállalom :D
"Azt írtad, hogy az R9 390-re elég lett volna 6GB memória is.... ezen nincs mit félreérteni" - És ebben hol van, hogy 512bit-en? Tényleg nincs benne mit félreérteni, max. szándékosan.
Mivel alacsonyabb az IQ-d (amit előre megtippeltem az írásodból, szóval nem kell ehhez jobban ismerjelek), mondok egy példát :D
Van egy 17coll kerék, 225/45 gumikkal. Én azt mondom, elég ide egy 205 gumi is, ehhez a motorhoz. Erre te meg azt mondod, hogy "a 205/45 az nem jó nagyokos!!!!" Persze, hogy nem, de ki mondta, hogy a /45 marad? Ha tényleg annyi az IQ-d, akkor ugye érted már.
Hagyjuk már a magyarázkodásod az AMD helyett is. Ha nem tudsz értékelhetőt összehozni, akkor rámész arra, hogy valamiben többnek látszódjon a másiknál. Kiszínezed. Erről szól az AMD utóbbi jó pár éve (kis kivétellel).
A gtx-960 2 vs 4gb videót nézd már meg, amit belinkeltem. Nem ér jelentős felárat, azt nem, de a 2gb-osat meg nem szabad megvenni.
"Mivel alacsonyabb az IQ-d (amit előre megtippeltem az írásodból, szóval nem kell ehhez jobban ismerjelek), mondok egy példát :D "
ezer féle iq teszt van ki miben jobb, pontos mérés nincsen !
de szerintem 61 % -os te maga az iq fogalmát nem tudtad definiálni . Mert az iq nem matekban mérendő .
"Mivel alacsonyabb az IQ-d (amit előre megtippeltem az írásodból, szóval nem kell ehhez jobban ismerjelek), mondok egy példát :D "
Az írásából egyáltalán nem lehet megtippelni az iq -t , csak annyit hogy értelmesen összefüggően válaszolt. Olyan cinikusan írtad mint ha te egy zseni lennél ő meg valami értelmi fogyatékos...
Le merem fogadni 15-6 éves lehetsz 61% -os . Kb ez jellemzi az írásodat meg az okoskodás.
MENSA teszt elég pontos? :D
Nem emlékszem, hogy valahol definiáltam voltam az IQ fogalmát, de idézz kérlek, ha mégis :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!