Szerintetek RAM, alaplap vagy mindkettő hibás?
Nos, kaptam egy kék halált, kiderült RAM hiba. Aztán el se indult a gép. Nekiálltam tesztelgetni memtest progival. A négyből három memó hibátlan, aztán az utolsóval el sem indult a gép. Bekapcsoltam, kigyulladt a power gomb, de nem volt se kép se hang. Aztán magától kikapcsolt, majd megint bekapcsolt és megint kikapcsolt és folytatta. Utána lenyomtam a tápot. Beraktam a többi foglalatba is, azokban is ezt csinálta. Ráadásul égett szag is jött, de nem füstölt. A többi memóriával ment a gép.
Na most még gyanakszom az egyik foglalatra is, mert már megint ugyanabban a foglalatban romlik el a RAM. Ráadásul ha cserélgetem a memóriákat és belerakom akármelyik memóriát, akkor a következő helyzetben megfagy a gép:
Ugye cserélem a memót, elindítom. Rákérdez a BIOS mielőtt bootolna Windows, hogy lefuttatok egy konfiguráció ellenőrzést, mivel megváltozott a RAM, vagy kihagyom-e a lépést. Na most itt megfagy. Más foglalatban ezt nem csinálta, de most be se merem kapcsolni a gépet.
Szerintetek mi lehet?
Végül is elmontad hogy a foglalat rossz, egy ram -nál tovább találgatni esélytelen. Lehet dual -ban próbál meg futni, de 3 -al csak single lehet.
" kiderült RAM hiba" ezt a kékhalálból tudod? Csak mert nem minden memoriahiba RAM hiba. Lehet lapozófájl (virtuális memoria) is. Azaz a merevlemez hibája.
Merevlemezt HD Sentinellel ellenőrzöm napi szinten és elméletileg hibátlan.
Janipapa: Nem értem mit vettél ki meg honnan, de a hozzászólásod új feltevéseket vetett fel bennem.
Egyébként a hibás memória modullal akkor sem indul el a gép, ha egyedül van és akkor sem indul el ha a többivel van. Viszont az összes többi együtt jól működik, de csak akkor, ha a hibás nincs ott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!