Hol tudnék sok billentyűzetet olcsón beszerezni (selejt féle)?
Figyelt kérdés
Olyan billentyűzet kéne, amit szét lehet szedni, majd egy-egy billentyűt kivágni, és összekötni a központi egységgel.
Így például lehet belőle:
- nitró gomb az autós játékokhoz
- gitár gitáros játékokhoz
...stb, az összes ötletemet nem írom le, de ezek alapján szerintem értitek mihez kellenének a billentyűk.
Aki tud ilyen helyeket (mint, ahogy a vastelep), ahol olcsón lehetne többhöz hozzájutni mondjuk selejtezés, csere miatt (pl iskolákban szokott ilyen lenni) az kérem írja meg.
köszönöm előre is
2012. júl. 10. 23:30
1/11 anonim válasza:
Ha tudnád, hogyan működik egy billentyűzet, és hogy hogyan épül fel, tudnád, hogy nem úgy működik, hogy kivagdossuk belőle a gombokat. Egyrészt rögtön megszakítod az áramkört, másrészt amúgy is két hártya összenyomásán alapul, amit ha vagdosással eldeformálsz, többé nem fog működni.
2/11 A kérdező kommentje:
tudom, hogy hogyan működik, a gomb helyétől a NYÁK-on megy egy vezeték, az fut bele a "központba", majd az alakítja jellé a gombnyomást, és érzékeli, hogy melyik gomb kapott ütést. Amennyiben a gomb és a központ közötti vezetéket nem szakítom meg, vagy ha igen akkor összeforrasztom rézdróttal, akkor ugyan úgy működik, mint eredeti formájában. Ilyen már láttam, csak az egy lebutíott, tok nélküli rejtett gomb volt.
2012. júl. 10. 23:38
3/11 anonim válasza:
Manapság ez a nyák nem a megszokott kemény panel, hanem műanyag fólia. Hogy akarod forrasztani? Szétolvad az egész.
4/11 anonim válasza:
Nemérted mi? A te nyákod egy műanyag fólia rajta némi réz vagy szén vezetővel. Nincs mit forrasztani, ha sikerül is olyan vékony a vezetőréteg, hogy azonnal elszakad. Vannak régi billentyűim még a régi, nagyméretű DIN csatlakozóval. Na azok még nyákot használnak.
5/11 A kérdező kommentje:
jah, igen bocs, elfelejtettem mondani, hogy régi billentyűk kellenek, hiszen egyrészt ugye a NYÁK miatt, másrészt pedig minek kéne egy jó, újszerű billentyűt szétszadbalni :D
2012. júl. 11. 07:51
6/11 anonim válasza:
Vannak ilyen PC outletek, TALÁN! ott vannak, de nem biztos.
7/11 anonim válasza:
Hulladékudvarok, elektronikus hulladékbegyűjtés, pc bontók.
10/11 anonim válasza:
Nem kell feltétlenül régi bill. Igaz hogy az új csak fólia de a kb 3x4 cm es usb panel érintkezöire tudsz forrasztani. Elektronikához nemtom mennyire értesz de sima nyomógombot akárki ki tud vezetékezni. Amúgy meg 1000ft egy gagyi bill. Én olyat szedtem szét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!