Ha a videokártyák ára az utóbbi időben ennyire elszabadult akkor a konzolok miért maradtak most is megfizethetőek?
Azért grafikus kártyát is lehet kapni emberbarát áron. Persze, nem fog rajta futni az F1 2022 4k-n 144 FPS-sel, de ettől függetlenül: nem csak csúcskategóriás kártyák léteznek.
A konzolok meg azért nyújtanak olyan teljesítményt, mert célhardverről beszélünk, az egész arra van kihegyezve, hogy minél jobb játékteljesítményt előcsalogassanak az adott hardverből. Teljesen más ez, mint amikor egy PC-ből kell teljesítményt kifacsarni. Ennyit tud kompenzálni az, ha a többi hardvert, illetve magát a szoftvert jól optimalizálják. Ha PC-n is rá lennének a fejlesztők kényszerülve, kb. feleennyiért is ugyanezt a teljesítményt meg lehetne kapni. Csak ott nincsenek rákényszerülve, egyszerűen csak megmondják, hogy vegyél jobb gépet.
Na, meg azért a konzolok elég szolíd árréssel dolgoznak. A gyártónak nincs túl nagy haszna magán a konzolon, viszont ezt a játékeladások bőven kompenzálják. És konzolon ugyebár nehezebb kalózkodni.
#3
Igen, megfogtad a lényeget. Egy konzol gyártónak nem maga a hardver eladása hozza az igazán nagy profitot, hanem a sok-sok előfizető a szolgáltatásukra és maguk a játék programok. Egyébként pedig nehezen tudott volna elszabadulni, mivel akkora hiány volt, hogy nem lehetett kapni. Szerintem még most sem lehet olyan egyszerűen beszerezni, mint anno amikor még a PS4 pro volt az újdonság.
Az árai pedig igenis elszabadultak itt-ott. Nem egy webáruházat vagy éppen magánszemélyt láttam hirdetni új generációs konzolt kb 300 ezer forintért.
Itt viszont valahogy inkább a népharag zúdult rá azokra akik ezen próbáltak meg nyerészkedni vagy nagyobb profitot termelni.
Rosszul tudod.
"videokártyák ára az utóbbi időben ennyire elszabadult" - Igen, múlt idő, már MSRP közelébe mennek le.
" konzolok miért maradtak most is megfizethetőek" - Itt a hangsúly a moston van. A konzol is sokkal drágább volt akkor amikor a videokártya (emberek nem akartak 200% áron GPU-t venni, vettek volna helyette konzolt, nem volt elég, annak is felment az ára)
Illetve ne keverjük a szezont a fazonnal.
"Márpedig a PS5 az tényleg a csúcs." Jha, a konzolok között. Amikor egy A4-es oldalra nagy betűkkel kifér azon játékok listája, amik egyáltalán tudják a 120fps-t (persze 1080p-n): [link]
Aztán ott vannak a játékok amik tudnak 4K-t, de egyesek nem hogy 60FPS-t se, csak 30FPS-t tudnak: [link]
És mennyiért is tudsz venni PS5-öt? [link]
A 185ezres Alza ár ne csapjon be, nincs készleten. Az elsó bolt ahol van (és elég sufnigsm-nek tűnik) ott 265ezer. Negyed millió forint. Nagyon fincsi!
(Nameg ezt most megjegyzésként ide írom, mert a konzol vs PC esetén ezen szépen átsiklik a konzolpárti:
1. Attól még hogy konzolon játszik az ember, van számítógépe is. Minimum egy tök alap laptop, amin el tud netezni, ügyeket intézni, a telefon erre egyelőre még mindig alkalmatlan, de legalább kényelmetlen. Egy kezdő laptop 150ezer. Egy PS5 250ezer. 400ezernél tartunk. Ennyiből simán össze lehet rakni egy gépet ami tudja azt mint a konzol, sőt.
2. Kicsit nagyobb a játékkatalógus a PC-n, és az akciók is jobbak. Hiába olcsóbb a konzol, az direkt olcsóbb, a Sony és Microsoft a játékok árán hozza be a különbözetet (mindig is direkt adták túl olcsón a konzolt).
3. Konzolon nem fogsz billentyűzet+egérrel játszani, hiába kapott supportot mindkét konzol, egy kezeden megszámolhatod mi támogatja ezt (és milyen bénán). PC-re pedig nyugodtan rácsatlakoztathatsz gamepad-et, ha azzal akarsz játszani (autós játékokat én is Xbox kontrollerrel játszom PC-n).
4. Ha kijön az új konzol, akkor az upgrade megint többe fog neked kerülni, mintha PC-nél eladnál egy videokártyát és vennél egy újat. A GPU jobban tartja az árát mint egy régi konzol.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!