Mi mehetett tönkre a gépemben?
Szeretném előre leszögezni, hogy eléggé laikus vagyok hardverügyileg, szóval ne kövezzetek meg.
Már többször is előfordult, hogy gépezés közben a monitorom egyszer csak "elment", és akárhogy ki-be dugtam, meg ki-be kapcsoltam a monitort, nem jött vissza, csak úgy, ha újraindítom magát a gépet.
Most is ez történt, viszont azóta gyakorlatilag szétlaggol az egész, nem tudok játszani játékokkal sem, mert használhatatlanul laggol, van hogy ki is crashel, de még konkrétan a böngészőn is látszik néha (görgetés közben pl), hogy picit akadozik az egész.
(Amikor újraindítottam, kiírta hogy scanning and repairing C:, de ezt is írta már ki párszor mikor ilyen volt, bár nem mindig).
Ha csak simán böngészek, akkor még aránylag jó (picit látszik, hogy akadozik, de full használható).
Szóval egyszerű újraindítás, ki/be kapcsolás nem segített rajta.
Azt hozzátenném, hogy 2016-os gép nagyjából, és már korábban sem működött teljesen 100-asan (pl a Minecraft szétlaggolt még minimum grafikán is ha közben böngésző meg volt nyitva, de más, alapvetően nagyobb gépigényű játékok meg probléma nélkül mentek)
Ha kell és számít szívesen leírom a pontos specifikációkat is majd.
(Persze újratelepítésen gondolkodtam, és ha nincs ötlet hogy mi a probléma akkor az lesz, de az egyetemi tanulmányaim miatt elképesztően fontos fájlok és programok vannak a gépemen, amiket ráadásul kvázi napi szinten használnom kell, így meg kellene oldanom, hogy egyrészt gyorsan megoldódjon a probléma, másrészt ne tűnjenek el a fájlok meg a programok)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hardveresen valószínűleg semmi nem ment tönkre.
Szoftveresen viszont sanszosan egy szemétdomb az egész. Egy windowst nem pont arra tenyésztettek, hogy 6 évig úgy működjön mintha új leenne.
Mentsd le valahova ami fontos, aztán fuss neki egy tiszta újratelepítésnek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Elsőként: "másrészt ne tűnjenek el a fájlok meg a programok" A fájlokat rendszeresen menteni szükséges. Minden mástól függetlenül. Azok a fájlok amik csak egy helyen vannak meg azok olyanok mintha egyáltalán nem is léteznének. Bármikor elveszhetnek. Ma már ocsóért lehet kapni nagykapacítású külső diszket kell venni egyet, néha rádugni USB-n és lementeni a fontos fájlokat.
Ilyenkor első körben egy vírusírtás, utána egy újratelepítés. Ha az sem oldja meg akkor keresni kel valakit aki ért ahardverhez és egy hardver diagnosztika (lehet akár túlmelegedés is, pl. kosztól alig forgó ventilátor meg egyebek, de ha ninc shardver rutinod akkor ezt ne te kezd el barkácsolni mert nagyobb bajt is tudsz csinálni.)
Értem köszi, azért gondoltam hogy valami hardveres dolog lehet mert szó szerint miután újraindítottam azóta lett ilyen az egész. (Football Manager ami eddig makulátlanul ment, most konkrétan nem tudok kilépni a főmenüből Alt+F4 nélkül, mert konkrétan kevesebb mint 1 fps-el megy)
De végülis az is igaz, hogy ha nem telepítem újra, akkor nem fogom megtudni, hogy az-e a probléma :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Azért először eressz rá egy HD Sentinelt (amire neked kell azt ingyenesen tudod használni), hogy lásd milyen állapotban van a rendszerlemezed (és ha van akkor a többi meghajtód).
Érdemes-e rá még telepíteni, vagy be kell szerezned egy újat.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!