Az okos telefonok, kb mikor nyomták le a számítógépeket? Bővebben lent.
Szóval az emberek miért választották a telefonokat a pc helyett?
Pl van egy telóm, sima alap, 460 mhz-es, és kb Pentium 2-es játékokat futtat.
A másik okos telóm, meg hardveresen, pc-nél kb 500 000 Ft lenne, de ugyanúgy fut rajta minden.
Mikor kezdték átvenni a garmer/elektronikus piacot a telefonok?
Igazából nem egyértelműen a pc és a konzol helyét vették el, hanem új igényt elégítettek ki. Persze nem lehet tudni, hogy most hány ember lenne pc-s és konzolos, de itt van grafikon is.
"Az okos telefonok, kb mikor nyomták le a számítógépeket?"
Soha.
"az emberek miért választották a telefonokat a pc helyett?"
Nem helyett, hanem mellett.
"Mikor kezdték átvenni a garmer/elektronikus piacot a telefonok?"
Nem kezdték.
Két különböző célú termékről van szó, akkor is, ha tényleg van átfedés a felhasználási lehetőségek között.
Igen, lehet okostelefonon is játszani. Sőt, kifejezetten jó játékok is vannak rá. De komoly okai vannak, amiért a gamerek jóval több, mint 90%-a PC-n (vagy konzolon) játszik, sőt, az alkalmi játékosok nagy része is ezeket részesíti előnyben.
Mondjuk kezdjük a kijelzővel. Más élmény egy 24"-os monitoron (vagy egy még ennél is nagyobb monitoron/tévén) nézni az eseményeket, mint egy tizenegykét centis kijelzőcskén. Ez a játékok felépítésére is hatással van, sokkal részletgazdagabbra lehet tervezni egy olyan játékot, amit majd nagy kijelzőn fognak játszani.
Aztán fontos tényező az irányítás. Kétségtelen, hogy nagy innováció volt az érintőképernyő, de sokrétű és precíz irányításra egyszerűen nem alkalmas. Oké, egy aknakeresőhöz tényleg tökéletes. De még sakkozni is jól lehet rajta. Viszont ahol több akciógomb szükséges, ott az érintőképernyő elvérzik. Még egy Super Mario-klónt is kényelmetlen telefonon irányítani, nem hogy egy olyan játékot, amihez kell egy rámutató eszköz, meg 15 akciógomb. Persze, ezt is lehet emulálni érintőképernyőn, rátenni 15 gombként funkcionáló plecsnit, de ez csak amolyan kényszermegoldás.
És ezek csak a játékok. Sok más területen a telefonok legfeljebb csak kisegíthetik a PC-s munkát, de messze elmaradnak a hatékonyságától. (És nem a hardveres teljesítményük, hanem a felépítésük miatt.)
Igazándiból az emberek többsége nem kocka, sosem volt az. Legtöbben csak kényszerűségből ültek le egy gép elé, vagy fogtak ölbe egy laptopot. Manapság erre már nincs szükség, mert kézben a telefon, minimum egy netezős pc képességeivel. Egyes esetben még több is. A médiatartalmakat és közösséget bármikor elérheted a zsebedből. Az emberek többségének ez a kényelem és kötetlenség kellett mindig is, és nem.érdekli őket, hogy mi hány fps-sel megy rajta.
Tehát aki telefonon szenvedget játékokkal, annak ennyire van igénye. Nem kocka, csak elvan kis pötyögetéssel. És ugye ma már lehet mindenfélét nyomni a cloud gamingnek hála... nem kell a telóba sem különösebben brutális SoC a jövőben... elég ha streamelni tud. de ettől függetlenül megyünk előre, a gyártástechnológia fejlődik, stb... jelenleg a gyártósorokon a telefonoké az előny. Még a szerverpiaccal szemben is!! Apple már 1 éve kint van az 5nm procijaival (gyártó: TSMC). Övék az elsőbbség minden tekintetben. AMD majd jövő év végén érkezik csak az 5nm-el (ami lehet akkorra már 4nm lesz).
Ok még az architektúra is. A telefonokban ARM van,ami egy csökkentett utasításkészletű cucc, azaz egyszerűbb,energiahatékonyabb. A telefonpiacon óriási a verseny, sokan harcolnak a helyekért (SoC-ot tekintve: apple, samsung, MTK, Qualcomm). Pc piacon viszont volt egy innovációt tekintve nagyon rossz időszak. Alapvetően itt az x86 architektúra van, amit lassan 40 éve görgetünk magunk előtt. Ezer éve le kellett volna váltani, csak sosem merjük megtenni. Nagy a lobbi amiatt, hogy a korábban megírt progik menjenek a mostani rendszereken is mindenfajta nehézség nélkül. A verseny kétpólusú... az architektúra tulajdonosa az egyik gyártó (intel),aversenytárs pedig a nemzetközi piaci szabályozások nélkül már rég nem is létezne (AMD), mert az intel monopóliummá vált. Nos, ez gyakorlatilag meg is valósilt a 2010-es években. Az intel elejére olyan cégvezetés került,akik a rövidtávú hasznot akarták maximalizálni, így gyakorlatilag a fejlesztések minimalizálódtak, és kb 6 éven keresztül ugyanazt adták ki... erre pedig minden lehetőségük megbolt, mert az AMD-nél meg olyan cégvezetés volt, ami sorozatosan rossz döntéseket hozott, hazudoztak, és gyenge teljesítményt adtak.
Aztán jött egy új vezetés az AMD élére, új szemlélettel, a cég pedig azonnal beérte az intelt, és le is hagyták őket (köszönhető ez pl a TSMC-nek, akik a gyártást végzik). Tehát gyakorlatilag x86 fronton 4-6 év ment a kukába!! Csak azért, mert az intel túl nagy monopóliummá vált a saját piacán. Mára új vezetés van, és többek közt ennek is köszönhető, hogy jelenleg ismét egy intel proci a legjobb asztali fronton. Illetve intel is elkezd videokártyákat gyártani, és elvileg ők is elfelejtik a saját gyártókapacitást, és a TSMC-hez állnak be.
Mindeközben az ARM pedig folyamatosan fejlesztett. Hagalmas előny telefonos piacon tehát, hogy sokkal nagyobb az igény, mert mindenkinek kell telefon, de számítógép nem... az ARM nem gyárt, nem gyártat, csak processzor microatchitektúrát tervez és licenceltet. A többiek összedobják mellé a gpu részt, memóriát, különféle feldolgozókat, és kész a SoC. Tehát sokkal nagyobb a verseny, és igen, ja, van egy nagy különbség is, hogy ARM prociknál egy chipben van minden, így a kommunikáció ultragyors. PC-nél is megfigyelhető, hogy egyre több minden kerül a prociba. Ezt átlagfelhasználóként nem látjuk, mert nem tűnt el semmilyen komponens, de az alaplap nagyrésze immáron a processzorban van integrálva pc-knél is. Illetve GPU is elég gyakori, bár ritka gyengék, és van lehetőség ugye bővített eszközre.
Mindez pedig megnyitotta a lehetőséget, és apple élt is vele... a mobilos afm architektúrát elkezdték átvinni asztali rendszerbe (egyrészt ők anno saját úton jártak (power pc), amit elhagytak az intel kegyeiért, és hát érthető okokból kihajították őket, mint a szart), és ez lett a híres M1 chip. A legmodernebbb gyártástechnológia és az arm miatt brutálalacsony a fogyasztása!! Sokkal többet bír, mint egy amd vagy intel procis laptop. Mindemellett pedig rá tudtak menni, hogy abban legyenek igazán jók, amire használják a gépeiket, azaz grafikus, médiagyártási munkák. Azaz aki videovágással foglalkozik, annak szinte nincs értelme pc platformra mennie, mert ott az M1 egy fostos laptopban... lanyomja a hasonló árú asztali rendszereket egy mobilokba tervezett chip!!! Egy laptopban.
Grafikában dobtak idén, nem is tudom m1 pro max a csúcs talán... papíron ilyen rtx 3070 szintet kéne hoznia, de ez nincs meg igazán, sőt, kellemetlenül messze van. Nem lesz még igazi gamer gép belőle. Ellenben kezdésnek nagyon jó, illetve egyes speciális feladatokban simán lenyomja az RTX 3090-et is. Szóval dez egy célgép egy bizonyos szegmens számára. Aki meg nagy üzemidős ultrakönnyű de gyors netező lapost akar, annak meg ott a minimál m1 vagy 16 gigás változat. Nem magyar pénztárcára van szabva, de ránézésre nagyon jó alternatíva az azonos árú és kialakítású (lifestile, vagy minek hívja a z egyik gyártó 😃 ) windowsos laptopokkal szemben.
És innentől megvan a teljes asztali piac felé a réme annak, hogy az apple bármikkr kijöhet egy hagyományos konnektros asztali géppel, ahol nem számít az üzemidő/fogyasztás, lehet felrakni rá nagy hűtőbordákat, és akármekkora SoC-ot rakhatnak bele, az akkor is kisebb lesz, mint egy alkatrészekből összerakott pc.... és nem az a kérdés, hogy mennyivel lesz gyorsabb egy ilyen arm soc egy intel/amd-nél, hanem inkább az, hogy hányszorosával.
Ja, amúgy a világ leggyorsabb szuperszámítógépe is ARM jelenleg, a történelem során először.
Szóval ez a körkép... az embereknek telefon kell, és ez akkora lendületet ad aszegmensnek, hogy a telefonos technológia gyakorlatilag kész lehet leuralni a PC-t is. Jobb, előremutatóbb az elgondolás benne, és most már a hátszél is nagyobb mögöttük.
A PC napjai meg vannak számlálva...
A jövő amúgy is azt vetíti előre, hogy otthon nem lesz szükség nagy számítási kapacitásra, mert felhőben elvégezhető lesz minden. Csak egy gyengébb stream eszköz kell, ami gyakorlatilag a megjelenítóben már ma elfér, legyen akár az egy VR headset. Azt meg lássuk be, hogy nincs értelme egy hardvernek, ami megy naponta 1 órát max (átlagban) akkor is nagyrészt kihasználatlanul, mert hiába van rtx karid, ha épp csak netezel rajta.
Nagyon olcsó lesz az a cloud gaming/computing!!
Illetve a saját hardver nagyon drága. Hosszú lesz az átmenet azért, nem egyik pillanatról a másikra. Az adatvéselem nagyon fontos, így a munkák 30-40%-a sosem lesz így kiszervezve.
A többit viszont tizedáron tudjuk majd bérelni. Nagyjából ennyi a teljes kép.
Én csak annyit fűznék hozzá, hogy akik szerint a "gamerek de még az alkalmi játékosok" nagy része is pc (esetleg konzolon) játszik, a mobil meg csak ilyen réteg dolog:
A mobil játékipar bevétele idén nagyobb volt mint a PC és konzol iparágé EGYÜTTESEN :)
Mondom ezt úgy, hogy nem játszom mobilon, pc-s kocka vagyok, de attól még látom, hogy egyre zsugorodik az a világ.
Az előző válaszolóval egyetértve, amióta a tényleges pc-k helyett a mobileszközök is tudják azt szolgáltatni ami az átlagembernek kell, azóta zuhan a számítógép ipar (otthoni felhasználásban) mert az emberek nagy részének soha nem volt rá igénye, csak éppen nem volt más tartalomfogyasztásra...
"A másik okos telóm, meg hardveresen, pc-nél kb 500 000 Ft lenne"
LOL azért mer lehet egy telefonon játszani még nem lesz pc szint.
Telefon legtöbb oldalon még normálisan "asztali nézetben" netezni sem lehet, majd ha azt megoldják akkor tedd fel a kérdést.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!