Hogy váltották egymást sorba a CPU-k és VGA-k?
Csak szimpla kíváncsiság - beszélgetés kapcsán, meg talán nosztalgiával gondolhatunk így a régi hardverekre, hogy kinek mik voltak. Kezdem én.
Procik:
Willamatte magos Celeron 1,8Ghz-es, ezt igazából még nem én választottam.
Celeron D 2,53Ghz, miután az előző sajnos egy villám miatt már nem volt használható, szervizben ez került bele, egy másik alaplappal együtt.
P4 3Ghz, Prescott. Anno micsoda kazánnak tartottuk a Prescottos procikat holott talán 80w körül fogyasztottak 478-as lapokban.
Core 2 Duo E8200, itt váltottam 775-re, maga a proci is elég friss volt, 2008-ban talán előtte pár hónappal került a boltokba.
Core 2 Quad Q9550, ha minden igaz 2011-ben váltottam erre, és ez a proci igazán sokáig szolgált, igaz, csere után nem sokkal alaplapot is kellett cserélnem, mert nem úgy sikerült a BIOS frissítés ahogy szerettem volna. :D
I5 10400F, végül ez ami idén váltotta az előző procit. Talán teljesítményben olyan mint mikor a P4-ről Core-ra váltottam.
VGA-k.
Sapphire Radeon 9600 256MB, integrált alaplapi VGA-t váltott ki, szóval elég nagy előrelépés volt, talán még egy kis tuninggal is próbálkoztam vele.
Sapphire Radeon X1650Pro 512MB, nem volt ez sem rossz kártya, bár sajna a tpcsatlakozóját többször javítani kellett, tekintve, hogy floppymeghajtókhoz használt csatlakozó volt rajta.
Sapphire Radeon HD3850 512MB AGP, na igen, a P4 mellé került ez a VGA, talán máig a legerősebb létező AGP-s VGA, valószínűleg a P4 kicsit kevés is volt mellette.
Sapphire Radeon HD4850 512MB, ezt majdnem akkor vettem mikor 775-ös konfigra álltam át, de a VGA-ra kellett várni pár napot, mert konkrétan akkor kezdték kiszállítani őket, így pár napot még egy HD2600Pro-val üzemelt a gép, míg belekerült ez. Aztán egy idő után csatlakozott mellé egy másik CF-be, akkoriban volt leginkább divatban ez a dolog.
MSI GeForce GTX480 1,5GB Twin Frozr II, Akkoriban volt valami akció, 50.000Ft körül lehetett hozzájutni boltból, bár később kiderült nem véletlen. Amíg működött addig gyorsabb volt mint a két HD4850 együtt, még házat is cseréltem miatta, a 480-ak esetében megszokott 80-90 körüli hőmérséklet helyett ilyen 70-75 körül üzemelt. Aztán sajnos meghibásodott, de utána nézegettem a bolti adatlapját valami 50% körül volt a gariban visszaküldött termékek aránya, szóval valami nagyon nem volt rendben ezzel a típussal.
Sapphire Radeon HD7950 3GB Vapor X, ismét vörös oldalról, ha minden igaz pedig még a 680-akat is nézegettem, hogy esetleg azt venni, de végül ez lett. Nem volt vele különösebb gond, egyedüli apróság az volt, hogy bizonyos venti fordulatszámnál nekiállt rezegni, de erre írták, hogy normális ezeknél, és akár pár gumialátét beszerelésével meg is lehet oldani, de én nem szedtem szét, mivel abban a fordulatszám tartományban igazából mindig csak átmenetileg volt a kártya.
Asus GeForce GTX1050Ti 4GB Strix, teljesítményben igazából nagy különbség nem volt a 7950-hez képest eleinte, bár elvileg idővel ez most már változott, mindenesetre ez a kártya szolgált még a Q9550-el is és a 10400F mellett is, és meglepő volt, hogy mennyi tartalék volt még benne, ami a Q9550 mellett nem jött elő.
MSI GeForce 1070Ti Gaming 8GB, ez pedig a jelenlegi kártya, leginkább a 4GB vram ami kezdett néha kevés lenni, nem egy játéknál észrevettem, hogy teljesen kihasználja, így hát nézni kellett valamit. Igazából FHD játékra több mint elegendő, a legtöbb játékban max vagy maximum közeli grafikával tartható a 60FPS, bár igazából sosem volt ez annyira fontos, inkább a stabil 60FPS volt a lényeges, nem baj ha alacsonyabb grafikával, mindenesetre remélem, hogy sokáig fog megbízhatóan üzemelni.
Willamette P4 1,7 ghz
GF4 mx (...nem tudom pontosan... 420? Ilyesmi ugrott be)
Celeron 2,8 ghz (ez is még s478), Radeon 9600 Pro
E8200
8800 GT
(Crysishoz kellett a gép természetesen 😎)
Később GPU-s lett (csíkozott), még fél évig melegítgettem, hogy húzzam-halasszam a váltást, aztán amikor már csak 3 napot ment, akkor kuka, és beugrott a helyére egy évre egy
HD 6850
Itt egyetemre beugrott egy lapos is párhuzamosan:
T6600
HD 4560 (...vagy ilyesmi. CoD 2 multi szépen ment low-on, az volt a lényeg)
i5 3470
HD 7870
(itt eltávolodtam a gamingtől, és nem volt szükségem fejlesztésre. Egy játékhoz kellett több VRAM (cities skylines), szóval még tavaly szeptemberben vettem 35 ezerért egy RX 470 8GB kártyát, ami fél évet ment csak, és bedöglött... most meg ugye 150 felett van az értéke 😃 GPU, javíthatatlan.)
(Aztán mostanában van kedvem hozzá, és próbálok felfejlődni)
R5 3600
1030 -> 1060 -> 1070 Ti meg van egy 1660 super, most véletlenül két kártyát vettem 🤭
Majd akarok jobbat, de nem igazán gazdaságos...
Nem kis ugrás volt 9550-ről intel 10 genre fejleszteni.
'leginkább a 4GB vram ami kezdett néha kevés lenni'-pedig erőben is hatalmas a difi a 2 között.
Celeron E1500, 2 giga DDR 2 ram, ATi HD 4650 512MB..
Annak idején, nekem elég volt amihez kellet. többségben GTAkkal játszottam Vcs, III, San. A GTA IV lett volna egy komoly előrelépés de sajnos sehogy sem futott élvezhető beálitáson ahogy nekem megfelelő lett volna..
Celeronnál nem volt annak idején internet kapcsolatom, lehet ha lett volna már-már kevéske lett volna, főleg a 2 giga ram bár ki tudja már..
Olyan 2008-2009/10 címekkel játszottam annak idején, nyilván mondhatni ezekre is lett kitalálva a gép.. Bár a proci ahogy nézzem (06'-os). Windows 7-volt, hogy 64 vagy 32 most így fogalmam sincs.. Meg valami 640 SATA 2-es merevlemez..
Erről mi a vélemény?
ui: Még egyenlőre maradok az AMD-nél, utána meglássuk.. Nálam azért ki-ki szokott akadni a játékok a driver miatt.
3:
Mármint miről mi a vélemény? Ma is ezt használod?
Üdv 4#
Arra lennék kiváncsi, hogy ez akkoriban akkori játékokhoz mérten mennyire volt jó kategória?
Nagyon unatkozok és elfogott a nosztalgia. :D
CPU:
- MOS 6510 1MHz (C64 - talán ez volt az egyetlen, amit nem használtan vettem)
- Cyrix Cx486SLC 20-25MHz (12" CRT monitorral)
- Pentium MMX 166Mhz (14" CRT)
- Pentium II 300MHz
- AMD Duron 1300MHz (mellette egy Pentium III 900Mhz) (17" CRT)
- P4 Prescott 2.8GHz
- Athlon II X2 250 (17" LCD)
- i3-3220, cserélve i5-3570 modellre (22" TFT)
- i3-10100F (Ryzen-t akartam, de megugrott az áruk, közben ezt egy haver féláron kínálta, gondoltam kipróbálom, egyelőre elég)
- pár laptop is volt:
HP - Celeron M430
Medion - P4M 1.6GHz
ASUS - T2390
Packard Bell - Athlon II P360
Lenovo - Celeron 1000M
ASUS - i3-2310M
DELL - i3-4030U
Thinkpad - i5-6200U
HP (12") - N3350 occsón, hogy kipróbáljam milyen egy 2in1
GPU:
- Trident 512KB
- Riva TNT2 16MB
- Geforce4 MX440 64MB
- Radeon 9600 XT 256MB
- ezután laptopjaim voltak integrált kártyákkal
- Radeon HD6570
- GTX 750Ti
- RX 570 4GB, illetve GTX 1060 3GB (tavaly odaadtam unokatesóknak)
Meg jópár iskolákban-munkahelyeken (pl. Videoton TVComputer, IBM XT), amire már alig emlékszem...
Ha csak a fő asztali PC-ket számolom, egyéb hobbigépeket és laptopokat nem:
1.
CPU: AMD AM386 DX40
VGA: nem tudom
2.
CPU: Intel Pentium 100MHz
VGA: nem tudom
---fejlesztés---
CPU: Intel Pentium MMX 200MHz
VGA: maradt a nem tudom
3.
CPU: Intel Celeron 900MHz
VGA: Nvidia TNT2 M64 16MB
4.
CPU: Intel Celeron 2.4GHz (Northwood)
VGA: Connect3D Radeon 9200SE 64MB
---Fejlesztés---
CPU: maradt
VGA: Sapphire Radeon 9600 Pro 256MB
---Fejlesztés---
CPU: maradt
VGA: Inno3D Geforce 6600 256MB
5.
CPU: AMD Athlon X2 5050e
VGA: Gigabyte Radeon HD4670 1GB
---Fejlesztés---
CPU: AMD Phenom II X3 710
VGA: MSI Radeon HD4870 512MB
---Fejlesztés---
CPU: maradt
VGA: Sapphire Radeon HD5770 1GB Vapor-X
---Fejlesztés---
CPU: AMD Phenom II X6 1055T
VGA: PowerColor Radeon HD7850 2GB
6.
CPU: AMD Ryzen5 2600
VGA: XFX Radeon RX480 8GB
Csak pc korszak:
Cyrix PR166+, S3 trio 3d
AMD K6-2 300, Voodoo 3d(S3 trio maradt)
Pentium III 750, alaplapival
AMD 64 2800+, Gf 6600GT agp
Athlon x2 5200+, pcie Radeon 2600XT, HD 4870
AMD A10 7700k-7870k vga változó, integrált, GTX 780, GTX 670
Most: Ryzen 3400G, integrált graf.
Első gép amivel találkoztam:
Commondore Vic-20
Első saját: Commodore Plus4, majd sorban: C-64, Enterprise 128, majd Amiga 600
Én gyerekkori éveimben arra emlékszem, hogy a PC szerelőnk az mindig olyan rendes volt, aki összeállította a konfingot, hogy mindig a lehető leghitványabb tápegységet tette bele a gépbe, így 2 évente mindig volt munkája mert a gép mindig tönkrement :P
Volt pár 775-os lapom, ebben E2180, ez akkor volt, amikor bejöttek a core 2 duok, a legolcsóbb verzió az az 1.8 Ghz-es volt, ez a 2. lépcső volt a maga 2.0 Ghz-ével, ez volt az E2180.
Jókis gép volt, Vistával, akkortájt jött be az is, 2 GB rammal, Geforce 8600 GT-vel, 512 MB-al
Ez jó sokáig szolgált, 512 MB vram miatt sok játékkal tudtam vele később is játszani
Korábban sok éven keresztül egy pentium I-es gépem volt, a processzor 300 mhz-es volt és valami 1-2 GB-os HDD volt benne, arra emlékszem, hogy nagyon sűrűn lefagyott, mert majdnem hogy sok volt a gépnek már a windows 98 operációs rendszer, illetve alapból is fagyós volt a windows 98
Lego Racers-el, Tomb Raider II-vel, Duke Nukem 3D-vel meg ilyesmikkel rengeteget játszottam vele viszont
core2duo-val viszont rengeteg baj volt, mert a PC-s haver mindig a leghulladékabb tápokat szerelte, illetve villámkárunk is volt, stb.
Nem azonnal mentek teljesen tönkre a 775-ös gépek, hanem furán kezdtek működni stb.
core2duo után ami nagyon emlékezetes gép volt, és eddigi legjobb gépem a kor szelleméhez az az fx 6300 + 8 GB Hyperx ram + sapphire r7 260x 2 GB videókártya volt.
Ezt rengeteget használtam, szuper gép volt, imádtam, 6 évig hű társam volt, majd odaadtam az öcsémnek, akinél pont a múlthéten ment tönkre, sok év szolgálat után, a táp azóta is kiváló, mivel minőségit raktunk bele :)
Én az fx után összeraktam egy ryzen gépet, MSI B450 középkategóriás lappal, először ryzen 1400-al használtam, majd vettem bele ryzen 2600-at, rx 580 4 GB-al
Amikor felment a videókártya ára, akkor eladtam, és vettem bele olyat, ami képadásra képes, r5 240x-et
De ezzel a ryzennel annyira húde tökéletesen nem voltam megelégedve.
Nem annyira stabil, mint az fx főleg ha felrakom a ramokat a 3200 MHZ-re, akkor annyi a stabilitásnak, ram OC-t nagyon picit enged, ez böngészésnél érezhető.
A warzone-val játszottam, az mondjuk szépen futott rajta, és egyből "kisimult" a játék a 2600-al, ryzen 1400 az nem az igazi AAA játékokhoz... Kicsi OC-t engedett a ryzen 1400, mivel alapjáraton 3200 Mhz a frekvenciája, kicsit kevés, 3600 Mhz-ig tudtam húzni, és ez már észrevehető volt rajta
Ehhez a ryzenhez annyira nem ragaszkodok, főleg a stabilitás lehetne jobb, bekapcsolásnál lassú, az FX ugyanezt hozza mininmum böngészésnél, mint a ryzen, úgyhogy csak ezért nem érte volna meg váltani.
Corsair minőségi táppal vettem, de kicsit ezzel is befürödtem, mert ragasztó volt végigfolyva belül benne, ami hozzáért időnként a ventilátorához és ciripelt.
Ezen kívül nem volt vele gond, relatíve megbízható, XMP nélkül de nem top kategóriás.
Ha tehetném, különösebb bukó nélkül, gondolkodás nélkül lecserélném az új intelre
1997-1999
386-os, valamilyen CGA kártyával, vagy EGA talán.
Celeron 333, S3 Trio 3D
P4 1,6 GHz mini ház, integrált kártya, más nem is fért bele.
P4 2x 2,8 GHz, azt hiszem ebbe később kaptam egy jobb kártyát, talán Radeon 256
Most i7 3. Gen, Cape Verde 7700 2GB, ez elég is jelenleg.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!