Hogyan tudnám kiszűrni a hangszórók okozta visszhangot a mikrofonban?
Tulajdonképpen szoktam játszani Fortnite-ot haverokkal úgy, hogy közben beszélgetünk és az a fő probléma, hogy a csapattársam visszahallja azt mond.
Egy gamer notebook-on játszom, HP Omen 15 (2016-os kiadás), hangforrásnak két darab hangszórót használok, a hangbevitelre pedig egy Urage Stream 400 plus mikrofont.
Nyilvánvalóan a probléma abból adódik, hogy amit a csapattársam mond az hallatszódik a hangszórón, majd a hang visszamegy a mikrofonba ezáltal a csapattársam visszahallja amit mondott, ezzel tisztában vagyok. Viszont a laptopban van beépített mikrofon és amíg azt használtam, teljesen ki tudta szűrni magát a játék zaját is illetve a beszédhangot is. Mivel külön monitoron és billentyűzeten játszom, a számítógép távolabbi van tőlem (kb 1 méter), ezért gondoltam hogy megpróbálom beépített mikrofon helyett külső mikrofonnal, hogy jobban hallatszódjak. Először valami ócska kínai és régi 2-3ezer forintos mikrofonnal próbálkoztam, ami nem szűrte sem a játékzajt sem a beszédhanot. Gondoltam a mikrofon rossz minőségével van a baj ezért vettem a fent említett középkategóriás mikrofont aminek már nagyon jó a hangminősége és zajszűrővel rendelkezik. Ez a játékzajt már kiszűri viszont a beszédhangot egyáltalán nem. Ezt nem értem, hogy hogyan lehetséges, hogy a számítógép beépített mikrofonja képes tökéletesen kiszűrni minden felesleges zajt, egy külső mikrofon viszont nem.
Hogyan tudnám ezt megoldani? Van valami beállítás amit nem tudok, vagy valami szoftver erre a problémára, esetleg ti néztetek szembe már hasonló problémával?
Amivel már próbálkoztam illetve "megoldások" amiket a google-on találtam és nem segítettek:
- Használjak fejhallgatót: ez a megoldás nyilván működne, de nem szeretnék fejhallgatóban játszani. A gép képes rá hogy kiszűrje a zajt mivel saját mikrofonnal megteszi csak külsővel nem. Úgy gondolom hogy van valami amit nem tudok.
- Tegyem távolabb a mikrofont a hangszóróktól: már megtettem, nem segített.
- Tegyem közelebb a mikrofont a hangforráshoz azaz a számhoz: már megpróbáltam, nem segített.
- Magasabb sensitivity alacsonyabb gain: megpróbáltam, nem segített.
Kérlek légy tisztában azzal amit leírtam, vannak dolgok amiket már kipróbáltam, nem kell mégegyszer leirni, illetve kérlek ne próbálj rávenni hogy játszak headsettel mert az jobb. Tisztában vagyok az előnyeivel, de az adott problémára szeretnék megoldást találni, csak akkor szólj hozzá ha ebben tudsz segíteni.
Köszönöm előre is a segítő szándékú válaszokat.
Létezik egy alkalmazás nvidia videókártyákhoz, rtx voice, kb ez a neve. Nem tudom mennyire segíthet, de ahogy olvasgattam róla, állítólag működik.
Itt egy link róla: [link]
Nézd meg, talán segíthet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!