AMD Radeon szoftverfrissítés? SOS
Már úgy hónapok óta, amikor bedobta az AMD a 20.11.2 frissítést és rámentem, hogy csinálja, végigfutott látszólag hiba nélkül, de napokkal később mindig újra bedobta ugyanezt a frissítést (ezt legalább 3x megismételtem). Végül mivel vizsgákra készültem, mindig offoltam amikor beugrott, de az utóbbi időkben már nagyon zavaró kezdett lenni, így most rászántam magam tegnapelőtt, bepipáltam a gyári visszaállítással frissítést. Most is végigfutott, újraindult, végül rá pár órára szerintem ugyanezt a verziószámot dobta be, de most ott volt, hogy "javítás", így gondltam csak a végre sikeres frissítés frissítése. Aznap már nem volt semmi.
Tegnap több órás nyugodt gépezés után egyszercsak lefagyott a gép, a képernyő tetén hirtelen egy fehér sáv jelent meg, nem volt hibaüzenet, pár másodpercig egy oylan berregő, mély hang jött a gépből, ami a tévéből jött régen, amikor nincs adás. Kinyomtam, újra bekapcsoltam, de megint lefagyott. Újra kinyomtam, mivel tényleg nem mozdult semerre a gép ezúttal sem, ezután jó lett. A Windows naplóban kernel mode heap corruptiont olvastam, de nem dobott semmi hibaüzenetet. Utána a nap további óráiban gond nélkül ment a gép.
Ma reggel kapcsolom be a gépem, és villog a képernyő, nagyon megijedtem (mint amikor AMD frissítéskor szokott), ki is írta, hogy hardver beállítások módultak, indítsam újra, de előtte kijött egy hibaüzenet már a villogások alatt az AMD-től: "Nem sikerült OpenGL környzetet létrehzni a(z) QSurfaceFormat(version 3.0, options QFlags<QSurfaceFormat::FormatOption>0, dephtBufferSize 24, redBufferSize -1, greenBufferSize -1, blueBufferSize -1, alphabuffersize 8, stencilbuffersize 8, samples -1, swapBehavior QSurfaceFormat::DoubleBuffer, swapInterval 1, colosSpace QSurfaceFormat:DefautlColorSpace, profile QSurfaceFormat::NoProfile) formátumhoz. Nagy valószínűség szerint ezt az okozza, hogy a szükséges grafikai illesztőprogramok nem lettek telepítve. Telepítsen egy olyan illesztőprogramot, amely OpenGL 2.0-t vagy újabbat nyújt, vagy ha ez nem elhetséges, akkor győzödjön meg arról, hogy az ANGLE Open GL ES 2.0 emulációs függvénytárak (libEGL.dll, libGLESv2.dll és d3dcompiler_*.dll) elérhetőek -e az alkalmazás végrehajtható könyvtárában vagy a PATH környezeti változóban felsorolt egyik helyen."
Fogalmam sincs, mi ez az OPEN GL, először hallottam róla. Most azóta jónak tűnik a gép, de rámentem az oldalsávon az értesítésekre, és ezt írta ki az AMD: Radeon Software és illesztőprogram verziók nem egyeznek. Kérem próbálkozzon újra, miután frissített a legfrisebb verzió(k)ra. Az AMD-t sem tudom megnyitni.
Mit csináljak? Egy rendszervisszaállítást minden frissítés előttre?





Windows updatet kikapcsolod
Legújabb amd drivert letöltöd
DDU progit szedd le!
Csökkentett módban szépen lepucolja majd a régi drivert.
Aztán telepítheted az új drivert, amit letöltöttél
Windows update-et visszakapcsolod.





Kapcsold ki a Radeon szoftverében, hogy ne automatikusan driver frissítéseket.





A régebbi drivert letörlöd úgy, ahogy 1# mondta, majd letöltöd a legfrissebb drivert, kicsomagolod egy ideiglenes helyre (WinRar-ral pl.). Miután törölte a régit és újraindítod a rendszert, indítasz egy eszközkezelőt (keresőbe beírod, enter). majd a videokártya résznél ami valszeg "általános képernyőillesztő" lesz jobb egérklikk -> illesztőprogram frissítése -> keresés a számítógépen -> betallózod neki a ideiglenes helyre kibontott mappában lévő "driver" mappát és hagyod, hogy telepítsen. Ezzel a metódussal nem fog felmenni az egyéb sallang, amit az AMD felpakolna a driverek mellé, így kisebb lesz a valószínűsége, hogy hiba keletkezzen akár abban a pillanatban, illetve a későbbiek során.
Természetesen a procedúra közben ne legyen internetelérhetőség a gépen!





Megteheted azt is, de:
1. Ahhoz rendelkezned kell egy visszaállítási ponttal, amikor még nem volt probléma.
2. A visszaállítási ponttól kezdődően a beállításaid elvesznek (ha jól emlékszem akkor attól a ponttól készített dokumentumaid, adataid is)
3. A visszaállítás után az AMD-ben azonnal kapcsold ki az automatikus frissítést (feltéve, ha be van kapcsolva).
Én a helyedben inkább maradnék az eddig válaszolt lehetőségeknél.
A frissítés előtt direkt csináltam visszaállítási pontot, és több is van jelenleg, ami még a tegnapelőtti frissítés előttről van.
Az adataimmal nincs probléma, mindent elküldök magamnak emailben, ami fontos, és mivel már készültem arra, hogy itt valami nem fog működni, még pendrivera is kimenttem a gépen releváns tartalmát (még 5 évvel ezelőtt másik gépen végül újratelepítésig fajult az AMD frissítése, bármit csináltam, és ezt szeretném elkerülni jelenleg, mivel most nincs is eredeti Windowsom, meg időm sem a driverek újratelepítgetésére egyenként, meg a sok program, adat...).





A DDU a videokártya drivereken kívül semmihez sem nyúl, a törlés után, pedig a win automatikusan az alapértelmezett videodrivert használja mindaddig, míg megfelelőbb drivert nem kap.
Csináld a visszaállításos módszerrel, ha szeretnéd, innentől kezdve egyéni preferencia kérdése.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!