Megtudja nekem valaki mondani, hogy a floppyró mi az é.k.á.-ért kell még tanulni egyetemen záróvizsgára?

Azért, mert az informatikai közelmúlt része, működésének ismertetése alkalmas az adathordozók fejlődésének szemléltetésére.

Az egyetemen - mindenhol a világon! - egyébként is rengeteg elméleti lózungot biflázol be, amit későbbi munkád során jó esetben sosem fogsz használni, de legalább növeli a világlátásodat, egy komplex helyzetben hasznos tud lenni egy "elavult és halál felesleges" dolog ismerete.

Az a baj, hogy dacára annak, hogy a záróvizsga előtt vagy, nem sokat fogtál fel abból, ami az egész képzésnek a célja.

Tudod, mi a nagy különbség egy egyetem, és egy 6 hónapos gyorstalpaló között? Az, hogy utóbbi ad egy azonnal használható, de hamar elavuló tudást, amivel ideig-óráig talpon maradhatsz, de pont azok a képességek és ismeretek fognak hiányozni, amikkel 20-30 év múlva is a szakmában tudsz maradni.

Ezzel szemben egy egyetem elsődleges feladata a szakmai látókör bővítése, és a szakmai gondolkodásmód kialakítása. Egy egyetem nem a következő 3-5 évre, hanem egész életre szól. Ehhez pedig az is hozzá tartozik, hogy az egyes folyamatokat, az eszközök működését és fejlődését átlásd. Ha a megszerzett információkat sikerül egy struktúrában látnod, akkor nem csak a múltat látod át, hanem a jelen, és a jövő eszközeit és fejlesztéseit is könnyebben bele tudod illeszteni ebbe a struktúrába. Ez pedig kulcsfontosságú ahhoz, hogy évtizedeken át talpon maradj. Ha pedig ez nálad működne, akkor nem itt trágárkodnák, hanem kisujjból kiráznád az egészet. Ugyanis tudnád, hogy az adatok rögzítéséhez mindig valamilyen fizikai kölcsönhatás segítségével mérhető, és időben többé-kevésbé állandó módszer szükséges az adatok tárolásához. Egy ilyen lehetséges módszer a mágnesesség elvének kihasználása. Ehhez nem meglepő, hogy valamilyen mágnesezhető hordozó szükséges. Ha pedig látnád folyamatában a technika fejlődését, akkor azt is tudnád, hogy kezdetben a kártya formátum volt az elterjedt, egyszerűen azért, mert ez volt a megszokott. (Könyv, papírlap, tábla: mindegyik téglalap formátumú.) Ez még a mágneses adathordozók megjelenése előtt volt, lásd: lyukkártya. Aztán persze egyértelművé vált, hogy gépi feldolgozásra nem praktikus a lap/kártya formátum, ekkor jelent meg a huzal. Ez nagyjából egyidőben jelent meg a mágneses adatrögzítés térhódításával. A mágneshuzal előnye a fajlagosan kis mérete volt, ugyanis több száz méternyit fel lehetett tekercselni egy hengerre. Hátránya a sérülékenysége volt, amire szintén nem egy atomfizika rájönni, hiszen egy vékony, henger keresztmetszetű objektum rendkívül érzékeny a fizikai behatásokra, könnyen keletkeznek benne mikrorepedések, amitől könnyen elszakad. Emiatt aztán óriási újítás volt a szalag megalkotása. Ez önmagában nem jelentett jobb adattárolást, de mivel egy vékony fémhenger helyett egy műanyag szalagot használtak, ez nagyságrendekkel ellenállóbbá tette a technikát. És ha panaszkodunk arra, hogy ez mennyire elavult és felesleges információ, nos, túl azon, amit a széles látókörről írtam, halkan megjegyezném, hogy sok helyen ez még aktívan alkalmazott technika. És mondjuk ha egyszer egy olyan céghez kerülsz, ahol a nap adatmentést LTO Ultrium kazettákra végzik, azért nem hátrány, ha legalább azzal tisztában vagy, hogy nem nyerő a mentéseket a patkómágnes mellé tenned. ;)

De visszatérve a technika fejlődésére: a szalagnak (is) van az a rendkívül hátrányos tulajdonsága, hogy szekvenciális (soros... és nem az a Soros!) módon tárolja az adatokat. Ennek előnye, hogy az egyszer felírt adat nem módosítható azonnal (ideális archiválási tulajdonság), viszont ha vissza kell keresni, akkor ez macera, ugyanis egy TB-os mentést végigbogarászni órákba telhet. Ezért aztán megalkották a lemez formátumot. A lemez formátumnak a nagy előnye, hogy könnyűszerrel elérhető bármelyik pontja (közvetlen elérés). És elérkeztünk oda, ahol ma tartunk: a legtöbb rendszerben - főleg az adatbiztonság szempontjából lényegesebbekben - még mindig egy merevlemez a fő tár, ugyanis a mágneses adatrögzítés nem roncsolja az adathordozót, ugyanakkor - helyes körülmények között tárolva - stabil, és biztos adattárolást tesz lehetővé.

Innen már csak a mágneslemezes adattárak fejlődését kell végigtekinteni, ami aztán végképp nem szabadna, hogy kibírhatatlan megterhelést jelentsen egy egyetemistának. Mindössze pár információmorzsát kell tudni: a műanyag alapú hajlékonylemez kisebb precízitású, a fém alapú hajlékonylemez pedig jóval nagyobb adatsűrűséget tesz lehetővé. De ez sem meglepő, ha kicsit logikusan végiggondolja az ember, hogy egy műanyag-, illetve egy fémlap milyen tulajdonságokkal bír. (Természetesen nem magára a műanyagra, illetve a nyers fémlemezre történik az adatrögzítés, erre még kerül egy megfelelően mágnesehzető adathordozó réteg.) Ezen kívül még annyit kell tudni, hogy a hajlékonylemez cserélhető adathordozó, a merevlemez pedig - mivel a lemezek rögzítése nagy pontosságot igényel - nem cserélhető adathordozó. (Maga a meghajtó cserélhető, de külön a lemezek nem. Bár voltak erre kísérletek.)

És kész is vagyunk. Ez mind olyan információ volt, amit eddigre már rég meg kellett tanulnod. Úgy le lehet vezetni a tétel 90%-át, hogy konkrétan arra egy szót nem tanultál. Ha pedig még azt is benyögöd, hogy 1,44MB, teljes a siker.

Tudod, a záróvizsga nem arról szól, hogy megtudják: képes lennél-e holnapután Javában megírni egy előre, részletes specifikációval kiadott feladatot. Hanem arról, hogy tudsz-e gondolkozni, és rendbe tudod-e szedni a megszerzett információkat. Mert ettől lesz valaki informatikus, és nem attól, hogy képes valamit benyalni.

Persze, ha neked ez nem megy, nyugodtan bes*ggelheted a tételt, de ez esetben nem vagy alkalmas a szakmára.

#6: Nem csak kis hazánkban, hanem a fejlett USA-ban (ahol a választást lebonyolító informatikai rendszerben alapvető biztonságtechnikai hibák voltak: [link] ) is 2019-ig a nukleáris rakétaindító rendszereket 8"-os (nálunk az 5,25"-es - "nagy floppy" - és 3,5"-es - "kis floppy" -lemezek voltak elterjedve) hajlékonylemezekről kezelték:

[link]