Régen,90-es évek előtt, mit jelentett a programozás kapcsán az, hogy "számítógépidő"?
Például:
...és majdnem kirúgták. Ráadásul írt egy Fibonacci-számsorokat generáló programot, ami rengeteg számítógépidőt emésztett fel, és az egyetem megfenyegette, kiszámlázza a költségét. Ezért aztán inkább tartotta magát az apjával..."
Steve Jobs*
Véletlenül kijavította a telefonom, elnézést.
2 dolog lehet.
1. Bekapcsoláskor elindul egy óra. Gyakorlatilag az utolsó bekapcsolás óta eltelt időt számolja.
2. Ahogy előbb a kollega is említette, a nagyteljesítményű szuperszámítógépeknél részletesen, órarendszerűen meghatározzák, hogy ki, vagy melyik szervezet mikor és mennyi processzoridőt használhat fel a számítógép számolási kapacitásából. Ez a hőskorban, a PC-k előtt is így volt és ma is így működik.
Előző válaszadó 2. válasza az, amit te keresel.
Egyes nagyobb intézményekben később kitalálták, hogy a gépidőt rotálják, pl. egyik csoport egyik héten éjfétől reggel 8-ig használhatta a gépet, másik csoport reggel 8-tól du. 4-ig, harmadik csoport du 4-től éjfélig. Következő héten ugyanígy, csak az első csoport időbeosztása lett a másodiké, a másodiké a harmadiké, s harmadiké az első, s így tovább... de ez nem közvetlen a '90-es évek, hanem inkább a '60-as/'70-es/'80-as évek eleje. A '80-as évek végén és a '90-es években a nagyobb intézményekben már minden felhasználóra jutott egy gép, a kisebbekben pedig termenként volt egy.
Ha érdekel az ilyesmi, olvasgass Unix történelmet: [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!