Egy eredeti fekete-fehér videót meg lehet csinálni, úgy, hogy színes legyen?

A 30-as években nem forgattak videót, a Stan és Pan is filmnyersanyagra lett fölvéve. Erről az egyébként komisz megjegyzésemről ne gondold, hogy merő kekeckedés: A különféle hullámhosszú színek nem pontosan ugyanabban a mélységben exponálták be a képet, tehát amikor még megvan az eredeti felvétel, az emulzió szerkezetének vizsgálatával bizonyos mértékig következtetni lehet a színekre. Másolatok esetén -- ahol már ugyanolyan színű fény exponálja az egész képet -- ez a lehetőség már elvész.

A videófelvétel szintén nem tartalmaz ilyen rejtett lehetőséget, tehát a két feladat nem azonos. Viszont nagyszámú mintán tanított okos elemzőprogramokkal többé-kevésbé felismertethetők a képi elemek, és ez módot ad arra, hogy a munkának legalább egy részét automatizálhassák. A programok természetesen gyakran tévednek, ezért szükség van az emberi kontrollra, hangolásra, igazán szép eredményhez pedig valóban az akár kockáról-kockára elvégzett gondos szerkesztésre is.

Hát, az bizony nem jelent semmit -- ezért nem kell értelmetlenségre helyesbíteni mások szavait. A filmnyersanyag viszont az a bizonyos lyuggatott szélű csík, amely sokáig a mozgókép-rögzítés egyetlen eszköze volt, és még ma is a jelképe. Stan és Pan idejében nemhogy digitális képrögzítés nem létezett, de távoli előjelei sem látszottak még annak technológiai robbanásnak, amely felfedezések tömegén át és elképesztő ipari fejlődés után azt lehetővé tette.

Az említett szalag -- amely egyébként a mai napig használatos -- alapvetően két rétegből áll. Az egyik egy teljesen átlátszó, strapabíró hordozóanyag (régen celluloid, ma modern műanyag), erre viszik fel a tizedmilliméternél is vékonyabb, fényérzékeny anyagot tartalmazó enyves réteget (emulzió). Ez a vékony réteg (vagyis film) adta azután az egész technika nevét.

A fejlett színes nyersanyagok fényérzékeny rétege maga is több rétegből tevődik össze a különféle színű fények megfelelő rögzítése érdekében, és laikus szemmel átláthatatlanul bonyodalmas vegyi eljárások során nyernek belőle negatívot, majd az eredeti színekhez hasonló pozitív képet (más nyersanyag esetén közvetlenül pozitívot). Én itt meg sem próbálom e folyamatnak az alapjait sem felvázolni -- egyébként az ismereteim nem is igen terjednek túl azokon, és egyáltalán nem naprakészek. A filmgyártás kezdetén viszont az emulzió még egyrétegű volt, egyféle fényérzékeny anyagot -- ezüstbromidot -- tartalmazott, és a kép előállításának folyamata is jóval átláthatóbb volt. Az ezüstbromid nagyon labilis, a szerkezetét már egy kis fény besugárzása is megbontja. Ez még nem hoz létre látható képet a felületen, de azt eredményezi, hogy vegyszeres kezelés hatására ezeken a helyeken előbb indul el a folyamat, mint az ép részen.

Felvételkor a filmes kamera másodpercenként többször (hagyományosan 24-szer) a következőt teszi: Rávetít egy képet a nyersanyagra, utána letakarja a fény útját, és a sötétben a filmszalag szélén lévő lyukakba illeszkedő fogaskerekekkel odább rántja a szalagot, hogy a következő kép egy kicsivel odább kerüljön. Ennek a hatására a filmen megvilágított téglalapok (képkockák) sorozata alakul ki. Közben a szalag eredeti orsójáról apránként egy másik forgó orsóra tekeredik át (bizonyára nem ismeretlen előtted a „forgatás” kifejezés).

A megvilágított nyersanyagot először egy előhívónak nevezett vegyszerkeverékbe merítik. Az emulzió enyvrétege beszívja a vízben oldott vegyszert, így az meg tudja támadni az ezüstbromidot, mégpedig annál hevesebben, minél több fényt kapott az adott helyen. Ennek hatására fekete színű ezüstkristályok keletkeznek (ezek eleinte szemcseszerűek, később ágas-bogas gubancok). Ebből keletkezik a negatív kép, amely ott lesz a legfeketébb, ahol a legtöbb fényt kapta. A folyamat előbb-utóbb eljutna a teljes befeketedésig, ezért, amikor a kép már kellően kialakult, egy másik vegyszerrel (fixír, rögzítősó) megállítják, és a maradék ezüstbromidot vízben oldódó, átlátszó sóvá alakítják, majd alaposan kimossák az emulzióból. Száradás után az átlátszó emulzióban csak a képet alkotó színezüst marad. Mivel az eljárás negatívot eredményez, egy erre szolgáló másológépen az egészet átvilágítják egy másik filmszalagra, és ugyanígy előhívják. A másolat ennek megfelelően ott kap fényt és lesz sötét, ahol a negatív világos volt, és megfordítva.

A dologban az az érdekes, hogy az így kapott kép teljes egészében ugyanolyan ezüstből épül fel, tehát ránézésre ugyanúgy néz ki, mint egy szürkeskálás videó. Ha azonban még megvan az eredeti negatív, akkor a modern technika lehetővé teszi ennek az igen vékony emulziórétegnek a finomabb vizsgálatát, és kimutathatók benne a változást előidéző fény hullámhosszának megfelelő különbségek, amelyek segíthetnek eldönteni, milyen volt a képkockákon látható tárgyak eredeti színe.

???

Ez most mire érv, vagy mire cáfolat?

No jó, úgy tűnik, a társalgás kifulladt, de azért ajánlom figyelmedbe a következő oldalt:

[link]

Itt megtudhatod, hogy a mozgóképkészítés az általad említettnél is 25 évvel régebbre, 1895-ig nyúlik vissza, sőt, 1907-ben már színes technika is létezett. A leírás nem fektet rá hangsúlyt (valószínűleg fel sem merült, hogy bárkinek eszébe juthat ilyesmi), de ezeknek semmi köze nem volt még a mai videóhoz. Érdemes a „További információk” és a „Kapcsolódó szócikkek” részen továbblépned, legkivált ide:

[link]

...és ide:

[link]

A színezésről...

Régi fotók:

[link]

[link]

Régi filmek:

[link]

[link]