Mi a különbség a DVD-R és a DVD+R lemezek között?

A DVD+RW szabvány (amely magában foglalja az egyszer írható DVD+R és az újraírható DVD+RW lemezeket) az újabb, technológiailag fejlettebb szabvány, gyorsabb és könnyebb - ezáltal olcsóbb - a gyártása (mégis egyelőre ez a kicsivel drágább, legalábbis mifelénk). Alapvető gyártástechnológiai különbség, hogy a DVD-R lemezek a préselés során nem kapják meg azokat az előformázott információkat, amelyket a DVD+R esetén kapásból a lemezre kerülnek, tehát a DVD-R lemezek gyártása plusz egy fázisból áll, egy úgynevezett prewriting process-ből, amelynek során ezek médiaazonosító adatok a lemezre kerülnek. Különbözik még az előre rögzített nyomvonal kialakítása is, amely mentén az írás történik, a DVD+RW szabvány pontosabb, ugyanakkor rugalmasabb megoldást alkalmaz, ezáltal alapból képes (lehetett volna) mind a CLV, Z-VCLV, mind a CAV, P-CAV írásmódokra (ezek abban különböznek, hogy a lemez külső része felé növekvő kerületi sebességet hogyan használja ki, vagy kompenzálja az író az írási sebesség növeléséhez vagy épp szinten tartásához), valamint jól látszik, milyen gyorsan tudték növelni az írási sebességet a DVD-R-vel szemben. A DVD-R előnye, hogy meglehetősen korán rendelkezésre állt, tehát a lejátszók és olvasók mindegyike elég nagy magabiztossággal kezeli, hiszen a gyártói érdekszövetségek jól összedolgoztak annak érdekében, hogy a kompatibilitás kezdettől fogva magasszinítű legyen. A DVD-R lemez a műsoros lemezek gyártás előtti előkészítésének egyetlen hivatalos formátuma (a szalagos meghajtókon leadott masteren kívül), hiszen csak a DVD-R A, azaz DVD-R for Authoring lemezekre tudunk (megfelelő íróval) CSS védett anyagot rögzíteni, a DVD+RW szabvány nem teszi lehetővé a házilagosan írt lemezeken a másolásvédelem alkalmazását, tehát a hivatalos authoring, premastering stúdiók számára csak a DVD-R használható, persze ez nagyon pici (profi) szelete a piacnak (időközben a legtöbb a gyárban már elfogadják - védelem nélküli gyártáshoz - a DVD+R és +R DL lemezeket). A DVD+RW szabvány későn jött, ezáltal kompatibilitási gondokkal küzdött az elején. Ennek az oka az eltérő médiaazonosító jelölés. Ugyanis minden egyes lemeztípushoz (a gyárilag préselt DVD-ROM korongokhoz, egyszer- és újraírható DVD-R és DVD+R lemezekhez egyaránt) tartozik egy úgynevezett médiaazonosító jelzés, más néven BookType bitsetting. Ez a lemez legelején található digitális azonosító, és ez alapján dönti el az olvasó (vagy az asztali lejátszó), hogy milyen olvasási stratégiát kell alkalmaznia az adott korong helyes dekódolásához, stabil olvasásához (különben csak akadozva, vagy egyáltalán nem tudja majd lejátszani). Mind a DVD-R(W), mind a DVD+R és DVD+RW lemezek saját azonosítóval rendelkeznek, és természetesen a DVD+R DL is kapott egyet. A gond ott kezdődik, hogy sok asztali lejátszó nem igazán ismeri a DVD+R, DVD+RW és DVD+R DL lemezek kódját, így előfordul, hogy nem képesek lejátszani (helyesen felismerni) a pluszos korongokat. Erre nyújt megoldást a BookType bitsetting rugalmas beállítási lehetősége, amelynek köszönhetően a DVD+R, +RW és DL lemezekre a gyárilag sokszorosított DVD-ROM lemezek médiaazonosító kódját írathatjuk a default pluszos médiakódok helyett. Mivel a megírt lemezek optikailag igen közel állnak a gyári korongokhoz, az így megtévesztett lejátszók DVD-ROM lemezként megközelítve simán tudják majd kezelni az ügyesen megírt lemezeket. A DVD+RW lemezeken természetesen utólag is lehet változtatni a bitsetting beállítást, a DVD+R és és DVD+R DL lemezeken ezt az írás előtt kell elvégezni, és a meghajtó – újabb változtatásig – az összes lemezt így írja majd meg. Sajnos nem minden DVD-író esetén van módunk a bitsetting szabad átállítására. Ahol ez lehetséges, általában nagymértékben növeli a pluszos lemezek várható kompatibilitási esélyeit.

Maga az írás túl sokban nem különbözik, alapvetően a sávkövetls módszere különbözik, itt a DVD+R(W) szabvány előnyben van, ugyanis az előre rögzített ''sorvezető'' más rendszerű, az írás menete rugalmasabban programozható, a menet közbeni minőségellenőrzés implementálása is egyszerűbben ment a pluszos szabványnál, a külöböző gyors írásmódok bevezetéséről (P-CAV, Z-CLV) nem is beszélve. A lemezre rögzített adatok logikai és fizikai kódolása (adatrögzítés, hibajavítás, szektorok) természetesen megegyezik mind a két szabványnál, hiszen ennek minden tekintetben a közös '''alap'' DVD formátummal kell megegyeznie. Ma már mindegy, milyen lemezre írsz, ha normális, márkás lemezt veszel, legyen az akár DVD+R, akár DVD-R, ugyanazt várhatod el tőlük mind kompatibilitás, mind életattartam szempontjából.

Röviden

a DVD-R irásnál a lemezre "lyukat" éget oda ahol van adat (binárisban 0=hamis azaz nincs 1=igaz azaz van)

míg DVD+R nél fordítva csinálja, azokat a részeket

"égeti ki" a fluoreszcens adathordozó rétegből a lézer ahol nincs adat, és meghagyja azokat ahol a

bináris érték 1 ..

Így visszaolvasáskor más "vonalkód" jön le egy + os és egy - os lemezről is ugyanazon adatok irása esetén..