Kezdőoldal » Számítástechnika » Egyéb kérdések » Terveimmel kapcsolatban...

Terveimmel kapcsolatban meghallgatna, segítene valaki? (elég sok mondókám van)

Figyelt kérdés
Na szóval. Rólam annyit hogy 17 éves vagyok. Májusban (16 évesen) érettségiztem. (Ukrajna) Jelenleg nem tanulok sehol. (Anyagi gondok miatt, de ezek úgy tűnik megoldódnak, szóval tudok majd tanulni) Mindenképpen informatikában szeretnék mozogni. Fél éve a mobiltelefonokra voltam rákattanva, azon belül is az androidos telefonokra. Megtanultam őket szoftverelni. Van egy Galaxy Minim amin kisérletezgetek. Rottoltam is, különböző főzöt ROMokat raktam rá, sőt készítettem saját Cyanogen mod alapú főzött ROMot amit mai napig használok, azaz hasznâltam ugyanis húgomnak ajándékoztam. Minden olyan készüléket, amit a kezembevettem darabokra szedtem és megvizsgáltam. Igaz csak az alkatrészeket tudtam megkülömböztetni, de tetszett a dolog. Akkor eldöntöttem hogy telofonszerelő akarok lenni. Csak magam sem vagyok biztos hogy létezik e ilyen szakma ugyanis "Telefonszerelő szakiskolát" nem találtam, csak ilyen GSM képzéseket amikről őszintén szólva fogalmam sincs hogy mit tajulhatok ott. Szóval erről lemondtam, de nem véglegesen, ugyanis ez egy amolyan 2. lehrtőségként tartom fennt, a számitógépszerelő és karbantartó szakkal együtt. Ezek után elgondolkodtam hogy mi lenne ha a telofonoknak nem a hardware-es hanem a szoftveres részével foglalkoznák. És mivel az Android lébyrgébdn egy linux kernelen futó Java alapú virtuális gép ezért ugy gondoltam hogy elkezdek Javat tanulni. Ahogy keresgéltem az interneten oktatóanyagokat egy fórum topicba botlottam ahol egy szintén Javat tanulni szándékozó embert beszéltek le arról hogy ne Javaval kezdjen hanem mondjuk Pascallal ugyanis ha Pascalban ráérez a programozás lényegére akkor sokkal könyebben mennek majd a többi nyelvek. Engem meggyőzött. Hamar találtam oktatóanyagot, letöltöttem a Freepascalt és neki is lâttam a tanulásnak. Hazudni nem akarok de körülbelül 7 órája bújhattam a Pascalt egyhuzamban amikor is egy olyan feladatba botlottam hogy 2 dimenziós tömb segítségével kellet kirajzolni egy labirintust parancssoros ablakba és backtracking módszerrel kirajzolni a helyes utvonalat. Ezzel hamar meg is birkóztam és annyira tetszett amit alkottam hogy tovább fejlesztettem a kis alkalmazást, és nem csak szimplán kirajzolta a helyes útvonalat hanem lépèsről lépésre mutatta hogy a program melyik utat járja be, ha zsákutszába fut visszalépked, ha pedig célbaér akkor ůj helyes útvonalat keres, a végén pedig egy részletes térképet rajzolt amin külön színnel volt jelölve a lehetséges útvonalak és a zsákutcák, bárvutóbbira râjöttem hogy fölösleges. (ez kb 8, 9 óra Pascalozás utân jó eredmény?) Nagyon megtetszett a nyelv és meg akartam tanulni, és szembesültdm a ténnyel hogy sajnos tanuláson kívűl semmire se való. Ekkor kutattam további nyelvek utân és sok helyen láttam hogy Java helyet c++t ajánlják előbb. igyhát elkezdtdm azt is tanulni. 10 percet foglalkoztam vele csak ugyanis a Pascalos csalódás miatt elment a programozástól a kedvem. Ráadâsul azt sem tudtzm hogy későbbiekben a programozáson belül milyrnvirányba szakosodjak. De időközben olvasgattam fórumokat, illetve ezen az oldalon is kérdéseket és egyre többet tudtam meg a programozásról és annak az ágairól. És nemrég elkezdtem olvasgatni a webprogramozásról és olyannyira lrlkes lettem kint amikir a Pascallal foglalkoztam. És eldöntöttem hogy webprogramozó akarok lenni, illetve ha könnyen megy akkor melette még teljesítem a mobilsszerelős elképzeléseimet is, és gondolom több esélyel lessz âllásom ha több dologhoz is értek. Szóval nagyon köszönöm azoknak akik idáig elolvasták. Tényleg nagyon hálás vagyok érte. De most következik a kérdés lényege. Milyen könnyen találok állást webprogramozóként? Mennyit kereshetek? Hová menjek tanulni? Azaz tanulni magamtól fogok, iskola csak a papir miatt kell, de remelhetőleg tanulok is valamit. Magyarorszâgon szeretnék iskolába járni. Lehetőleg minél olcsóbb helyen. Nagyon örülnék intézmény neveknek. És csak egy érettségim van közepes jegyekkel. Szeptemberig van időm. Elsőként rátelepedek a HTMLre. Szabadidőm nagyon sok van. Jövő Szeptemberig mit érkezhetek mdgtanulni? Illetve HTMLen kívűl mit tanuljak és milyen sorrendben? Esetleg vannak problémâk az elkèpzeléseimmel? Köszönöm hogy végig olvastad, és előre köszönöm a válaszokat. :)
2015. dec. 12. 04:01
 1/3 A kérdező kommentje:
Helyesirási hibákért elnézést. Telefonról irok, hajnal van, és egy grammot nem aludtam még.
2015. dec. 12. 04:08
 2/3 anonim ***** válasza:

A telefonos ROM-olgatást hagyd a francba. Őszinte leszek, ez a labirintusos dolog kicsit húzós :) (Persze ha tanultál korábban más programozási nyelvet akkor nem). A Pascalról annyit, hogy az kifejezetten egy "tanulónyelv". Amit ajánlok, ha tényleg ennyire pöpec vagy programozásból, akkor inkább egyetere menj, valamelyik informatikai szakon (PTI,MI). Sokat lehet keresni, de csak akkor ha az ember igazi szakember - tehát nem számítógép-szerelőket, meg redszergazdákat keresnek - mert igencsak nagy a hiány belőlük. (Azt azért tegyük ám hozzá, hogy ez egyrészt azért van, mert nem nagyon akarnak az emberek informatikát tanulni, illetve aki bejut valamelyik egyetmre, azoknak kb. a fele otthagyja/megbukik több tárgyból, már a kezdéskor összeszedve egy év "pluszt", stb. Pedig nem is olyan kemény az első szemeszteres anyag.)

Tehát én mindenféleképp egyetemet javasolnék, legjobb esélyed állást találni így lesz (szubjektív vélemény).

Nyelvekhez: szép, hogy ennyi nyelvvel megismerkedtél, de egy nyelv leginkább csak szintaktika + szemantika, ami megtanulható, illetve ha sokat programozol egy adott nyelvben, megtanulod. A legfontosabb, hogy tanulj algoritmust tervezni, megismerkedni a programozás nyelveken felül álló fogalmaival. Képzeld el úgy, hogy a programozási nyelvek emberi nyelvek, mint pl. az angol, német, francia, stb. Ugyanazt ki tudod mondani több nyelven is, de hiába tudsz több nyelven, ha "nem tudsz gondolkodni/gondolatot gyártani (ide helyettesítheted az algoritmus tervezést, és a nyelveken felül álló fogalmakat).

Annyi, hogyha az egyetemet választod, lesz ám matek rendesen. Nem tudom, hogy ment a matek, de érdemes lehet fejleszteni a matematikai ismereteket is.

2015. dec. 22. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
nem szándékoztam a telefonos ROM-olgatásból megélni, az csak amolyan szórakozásból csináltam. Jelenleg a weboldal készítésből/karbantartásból szeretnék majd megélni.
2015. dec. 24. 14:22

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!