Tápegységben is zúghat a ventilátor, ez már a végét jelentheti?
Nemtom ki mondta, hogy csak úgy zúghat, mint egy repülő, zúghat az halkan is, egy ideig, aztán majd lesz hangosabb.
Cseréld ki, mármint a ventillátort, a tápegységet nem kell.
Ha a VGAn, CPUn nincs hűtő, akkor annyira teljesítményigényes gép nem lehet, szóval valószínűleg elég bele egy 5000 forintos táp.
Így látatlanban persze nem tudom megmondani mi a helyzet a gépeddel, meg hogy lehet megjavítani, de ha beviszed a szervízbe elkérnek egy vagyont a drága idejükért, meg még egy vagyont, ha esetleg cserélni kell benne valamit, tehát ésszerű választásnak tűnik az új táp vásárlása.
Egy ventillátor csere azért nem egy új táp ára szokott lenni.
Néhány csavar és két forrsztás kicserélni.
De arra tényleg figyelj oda, hogy előtte húzd ki a tápból a hálózati vezetéket.
Ja és ha már úgyis szétszedted akkor érdemes a port is kifújni belőle sűrített levegővel, vagy ha jó a tüdőd az is elég.
Kezdésnek próbáld kitakarítani.
Gép kikapcsol, áramtalanít. Ezután a dugj egy nem áramvezető lapot a táp hátuljába (hurkapálca darab, jégkrám pálcikája, stb), ennek az a célja, hogy ne "pörögje túl" magát a venti. Ezután porszívóval nekiesel.
Amennyiben nem jött be, akkor érdemes cserélni a ventit.
(Ideiglenesen javíthatod, ha a ventillátorról leszeded a cimkét és 1-2 csepp szilikonolajat teszel rá, de alapvetően nem éri meg vacakolni vele.) Természetesen áramtalanítás után kiveszed a tápot, leszeded a burkolatot. Kiveszed a ventit, de az áramköri lapot hagyd. Vezeték elvág, végét megblankol. Új venti vezeték rövidre vág, végei megblankol. Megfelelő színeket összeköt, és zsugorcsővel szigetel. Szigetelőszalagot semmiképp ne használj.
Így elkerülöd a forrasztgatást, és a táp teljes szétszedését...
Vigyázz a táppal!
Én egy szétszerelt, elvileg áramtalanított tápot úgy tettem gajra, hogy csavarhúzóval hozzáértem asszem egy kondihoz, ami egy jó nagyot szikrázott. Azzal a táp meg is döglött, pedig én is csak ventilátort akartam cserélni.
Ennek ellenére azt mondom, hogy kár lenne eldobni egy jó tápot a ventilátor miatt, csak figyelj oda a kondikra.
Egy csepp (de nem több) műszerolaj valamennyit használhat a csapágynak. Én már javítottam így meg egy GPU ventilátorát, ami már alig tudott forogni. Kiszereltem, porvédő le, kimostam mosószeres vízben, kiszárítottam, egy csepp olaj, és még használtam jó fél évig. Aztán meg amúgy is cseréltem a VGA-t.
A táp ventilátora ugyanúgy tud zúgni, mint bármi másé. És ugyanúgy azt is ki kell pucolni, mint mondjuk a CPU-ét.
Amit leírtál, abból egyértelmű, hogy csapágyas, a táp ventilátor. Ha nagyon zavar, vagy nem pörög rendesen, akkor cseréld ki, csak figyelj arra, amit írtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!