Mit rontottam el a telepítésnél?
Figyelt kérdés
Először is leszögezném, hogy ez volt az első telepítésem. Xp-ről van szó -sp3-. Az a lényeg, hogy meghalt a rendszer, újra kellett telepíteni (a javítást nem engedte), ugyanazzal a cd-vel telepítettem újra, amivel előtte volt. Nem eredeti, de régebben nem volt vele baj. Mikor beraktam a lemezt, kiírta, hogy talált 1 xp-t, akarom-e törölni. Akartam (ismerősök mondták, hogy így kell). Szépen lezajlott a telepítés, majd jött az nvidia, azt is feltelepítettem, majd az összes programot, alkalmazást, ami régebben is megvolt. A problémám az, hogy mikor letöltök 1 filmet, vagy 1 xbox játékot, és ki akarom bontani, lefagy a gép, de ha véletlenül mégse, akkor írás közben adja be a kulcsot. Mit tehetnék, hogy ez ne forduljon elő? Légyszi érthető emberi nyelven írjatok, mert a nagyon informatikus válaszból semmit sem fogok érteni. Előre is köszi a segítséget!2010. okt. 27. 17:43
1/5 anonim válasza:
Eddig működött?
Érdemes windows telepítés után 3-4 óráig simán semmi program futtatása mellett hagyni a gépet. Ezt az informatikusaim mondták a cégben. Egyébként meg töltsd le az Easycleaner-t a www.piriform.com -ról. Ez futás után lehet hogy rendberakja.
3/5 A kérdező kommentje:
Megvan az is.
Most utoljára az advanced system care-t is felraktam, ez üti az easy cleanert, de még így sem szuper.
2010. okt. 27. 18:24
4/5 A kérdező kommentje:
A ccleaner miben más?
2010. okt. 27. 18:25
5/5 A kérdező kommentje:
Ez az üres futtatás kimaradt. Lehet hogy ez a baj?
Most akkor rakjam megint újra?
2010. okt. 27. 18:26
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!